DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A március 9-ei ügydöntő népszavazás eredményeként a parlament eltörölte a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Hogy ezt önök úgy tették, hogy eközben nem gondoskodtak arról, hogy az alapellátás működőképes maradjon, az önök felelőssége.
Jó lenne végre elgondolkodniuk azon, hogy a bosszúpolitizálás soha nem hozza meg az elvárt eredményt, sőt, mint azt a népszavazás eredménye bizonyítja, a visszájára fordul. Ennek ellenére, ön távoztában-mentében, a válla fölött visszaszólva most azon mesterkedik, miként tudná mégis fizetésre kötelezni az ön által oly sokra tartott, gyógyulni vágyó betegek tömegeit. Visszalopakodva a nem is oly régmúltból, álnéven ön ismét bevezetné a szakrendelőkben némi, úgy 2000 forintos vizitdíjat azok számára, akik beutaló nélkül érkeznek az ellátásra. No de miért is, miniszter asszony?
A népszavazási kampány során számos hiteles információhoz juthatott ön is, amely azt bizonyította, hogy a vizitdíj bevezetése a szakrendelőkben a csökkent forgalom miatt csökkentette azok OEP-bevételét, és összességében így kevesebb bevételhez jutott a szolgáltató, mint a vizitdíj bevezetése előtt.
A vizitdíj eltörlése óta ismét megemelkedett a háziorvosoknál és a szakrendeléseken jelentkezők száma. Ez persze nem azt bizonyítja, hogy megint több indokolatlan orvos-beteg találkozás van, hanem azt, hogy ilyen beteg ez az ország. Fogadja el, hogy a betegek nem kedvtelésből járnak orvoshoz. Ha ezt önök is így gondolnák, akkor megértenék, hogy milyen etikátlan büntetővámot szedni ezentúl a beutaló nélkül szakrendelésre érkezőktől. Számos olyan életszerű helyzet adódhat, amikor nem lehet büntetni a beteget, még akkor sem, ha jogilag amúgy igazunk lenne. Az orvos egyébként sem arra tett esküt, hogy büntesse, hanem arra, hogy gyógyítsa a beteget.
Tisztelt Miniszter Asszony! Ön néhány nap múlva távozik a tárca éléről. Nyugodjon meg, nemcsak ön bukott meg, hanem az a politika is, amely a magánbiztosítók bevonásával az ország szeme láttára le akarta nyúlni a munkavállalók által befizetett évi 1600 milliárdnyi egészségügyi járulékot. Nem sikerült, mert működött a társadalom önvédelmi rendszere.
Kérdezem, miért akarják ismételten bevezetni a burkolt vizitdíjat. Miért a betegeket akarják büntetni a kormány kudarcai miatt? Miniszter Asszony! Önre a betegek és az orvosok sokáig emlékezni fognak. Kérem, engedje, ha a jövőben önre gondolunk, valami jó is jusson már végre az eszünkbe!
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés