FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Fontos és szükséges paradigmaváltás volt az elmúlt években, amikor a magyar közoktatás immár kiemelt feladatának tartja az alapkészségek megerősítését, a lexikális tudás átadása mellett - és nem helyett! - egyre nagyobb hangsúlyt fordít a gyakorlati készségek, kompetenciák megerősítésére.
Erre azért van szükség, mert átalakult a versengő világ, új kompetenciák, készségek és képességek váltak szükségessé. Kinyílt a világ, és ez a tanulót és tanítót, gyereket és felnőttet is új kihívás elé állítja. Érdekes és elgondolkodtató adatokkal szembesültünk, amikor a tavalyi év végén néhány nap különbséggel megismerhettük a PISA 2006 és a PIRLS 2006 felmérések eredményeit. Két olyan nemzetközi felmérésről van szó, amelyet ismernek és elismernek a világ minden táján. Fontos ugyanis, hogy ne csak önmagunkra, hanem objektívan a bennünket körülvevő világra, versenytársaink oktatási teljesítményére is figyeljünk.
A mérési eredmények szerint 10-11 éves diákjaink teljesítménye a világ élvonalába tartozik. Ezt követően néhány évvel, míg 15 évesek lesznek gyermekeink, addigra az OECD-államok versenyében már csak a 23. helyre elegendő az ismeret. Ráadásul az utóbbi évek mérései alapján megállapíthatjuk, hogy a korosztály eredménye nem fejlődik, hanem stagnál. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)
Mindez azt jelenti, hogy azok a kisdiákok, akik az alsó tagozat végén még kimagaslóan teljesítenek, néhány évvel később nem képesek sikeresen alkalmazni a korábban megszerzett ismereteket. Számos pedagógus felhívja a figyelmünket nap mint nap, hogy az általános iskola nem képes a tanulók többségét a középiskola első évfolyamán elvárt szintre felkészíteni, a középiskolák pedig nem alkalmazkodnak a befogadott tanulók nagyon különböző felkészültségi szintjéhez. Hasonló észrevételeket hallhatunk a középiskolából a felsőoktatásba kerülés időszakáról is.
Mindezek azt bizonyítják, hogy a közoktatás első szakaszában megszerzett tudás nem tud kellően elmélyülni; az alapok megszilárdulása előtt kezdünk hozzá a többszintes ház építéséhez. Meggyőződésem, hogy az egész életen át tartó tanulásra való felkészülés érdekében folytatni kell a kompetenciaalapú oktatási programok elterjesztését, méghozzá úgy, hogy az eddigieknél több lehetőséget kell biztosítanunk az alapkészségek megerősítésére.
Mindezek alapján tisztelettel kérdezem a miniszter urat: milyen ütemezésben és milyen forrásokból tervezi a kormány a már kipróbált és sikeres kompetenciaalapú oktatási gyakorlatok, programcsomagok kiterjesztését minden hazai iskolára? Mit tesz a tárca a vázolt problémák megszüntetése, a tanulók alapkészségének megerősítése érdekében?
Tisztelettel kérem a miniszter úr válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés