HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a választ, miniszter úr. Ha már a döntés után lennénk, biztosan elfogadnám a válaszát, de ezek szerint még a döntés előtt vagyunk.

Néhány dologra hadd hívjam fel a figyelmét! Több van ebben, mint amiről beszéltünk, tehát több problémát vet föl. A pályázatok megírása során több akadályba ütköztek a pályázók, és nem kaptak kellő segítséget, holott ez is dolga lenne azoknak, akik később ezeket a pályázatokat elbírálják. Például nem tudtak választ adni arra, hogy a három pályázó egy közös vagy három projekt gazdája-e. Nem tudtak választ kapni arra, hogy pénzügy-technikailag hogyan kell kezelni majd a lehívandó összeget, hogy az ne legyen ellentétes a számviteli törvénnyel. Tehát itt mentalitásbéli problémák vannak, itt még mindig azt hiszi, aki bírál, hogy ő egy megfellebbezhetetlen döntnök, holott neki abban kellene segítenie a pályázót, hogy az a lehető legjobb pályázatot adja be, hiszen nemcsak az ő, hanem a környék, a Balaton-régió érdeke is ezt kívánja, ezért sajnos nem tudom elfogadni a választ.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu