RÁCZ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én magam mint a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, szintén megkaptam azt a levelet, amelyet (Zaj. - Az elnök csenget.) volt oly kedves nekünk megküldeni, és amelyben tájékoztat minket arról, hogy ezután jobb, ha a hátunk mögé nézünk, mert ott ólálkodhatnak az önök emberei, már persze azok, akik hajlandók a nemzet, a haza szolgálata helyett az önök érdekeit szolgálni, az önök pártérdekeit szolgálni.

(15.00)

Tisztelt Miniszter Úr! Jelentem tisztelettel, rendelkezésére állok. Mondja meg, hogy mire kíváncsi. Ha esetleg arra kíváncsi, hogy van-e még pénz a megyei önkormányzat kasszájában, akkor jelentem, nincs, mert önök megvontak tőlünk minden forrást, így hát ez után nem kell koslatniuk a titkosszolgáknak. Ha arra kíváncsi, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok milyen európai uniós forrásokat osztanak el, akkor jelzem önnek, ha nem tudná, bár Lamperth Mónika kollégájától ez ügyben tájékozódhat, hogy semmilyet, mert gondoskodtak róla, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok egészen pontosan nulla forint összeg fölött diszponálhatnak, ily módon egyáltalában nem fordul meg ezen rendszerekben egyetlen eurócent, egyetlen forint sem.

Nos tehát, ha mindez ennyire nyilvánvaló és világos, akkor felmerül a kérdés: ha mindez nem érdekelheti önöket, akkor mire kíváncsiak vajon? Mire kíváncsiak vajon? Azt szeretnék kideríteni, hogy hogyan lehet állami bankok által nyújtott hitel segítségével áron alul megvásárolni állami vállalatokat? Esetleg azt akarják kideríteni, hogy tetten érhető-e az a szándék, hogy valaki úgy akar állami tulajdont zsebre vágni akár a Balaton partján, akár az V. kerületben, hogy azért valójában nem fizet egy fillért sem, mert visszabérelteti az állammal az általa lízingelt ingatlanokat? Mert ha erre kíváncsi, tisztelt miniszter úr, akkor egymást hallgassák le! Akkor hallanak majd olyan cifrákat, amitől tisztességtelenségben megőszült dél-amerikai diktátorok is elpirulnának. (Derültség az ellenzéki oldalon.)

Mire kíváncsi, miniszter úr? Kérem válaszát! (Nagy taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu