PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És tisztelt Netpolgárok! - hiszen az ő érdekükben is születik ez a törvénymódosítás.
Ha valaki meghallja ezt a szót, hogy "netpolgárok", akkor nem valami cyborgszerű űrlényekre gondol, hanem azokra az emberekre, akik napi szinten 6-8-10 órát töltenek el a számítógép előtt, akár dolgoznak, akár szórakoznak, akár a munkájukhoz keresnek különbözőfajta információkat.
Ezt azért tartottam fontos bevezetésnek a most tárgyalt törvényjavaslatról, hiszen a rendszerváltoztatás előtt a titkos ügyiratkezelés hozzátartozott a hivatalok mindennapi normális működéséhez. Emlékezzünk vissza az 1990 előtti időszakokra, amikor a csupa nagybetűvel írt HIVATAL-ok működése, a döntéshozatali folyamatok a nyilvánosságtól szigorúan elszeparálva zajlottak Magyarországon.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azt gondolom, ma már fordított a helyzet. A fő szabály a nyilvánosság, és az állam valamennyi szervének - a megfelelő törvényi előírásokra hivatkozva - precízen meg kell indokolnia, ha valamit el akar zárni a nyilvánosságtól. Ma már minden valamirevaló szervezet, intézmény foglalkoztat szóvivőt, rendszeresen tart sajtótájékoztatókat. Az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt az interneten közzétett információk tömege a közfeladatot ellátó szervek működéséről, mert fontos cél a gyorsaság, a hatékonyság, az ügyfélbarát hozzáállás.
A társadalmi nyilvánosság megteremtése iránti igény nyomán született meg az elektronikus információszabadságról alkotott törvény, amely 2006. január 1-jétől lépett hatályba. Számos európai állammal ellentétben 2005 végéig Magyarországon nem volt olyan hivatalos, interneten elérhető adatbázis, amely lehetővé tette volna az ingyenes hozzáférést a hatályos jogszabályokhoz.
A jogszabályok közzétételének módja a hivatalos lapokban, közlönyökben való megjelentetés volt, ezek használhatósága azonban, különös tekintettel a jogszabályok és módosítások tömegére, erősen korlátozott. Ezzel a közzétételi móddal az állam - a mai technikai szinten - nem tett eleget azon kötelezettségének, amely a jog megismerhetővé tételéről szól. Az új jogszabály, tehát az elektronikus információszabadságról alkotott 2005-ös törvény, amely többek között a hivatalos lapok elektronikus megjelentetéséről és a hatályos jogszabályok elektronikus gyűjteményéről rendelkezett, ebből a felismerésből eredt.
Aki hisz az internet lehetőségeiben és értékeli a szolgáltatásait - én is ezek közé tartozom -, az haszonnal böngészheti a nagy tájékoztató netoldalak jogi adatbázisait. Ilyen a magyarorszag.hu-n megtalálható már említett Hatályos jogszabályok elektronikus gyűjteménye, és éppen ilyen jól használható a kozadattar.hu, vagyis a Közadattár Kht. működtetésében lévő honlap.
A most tárgyalt elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat célja, hogy továbbfejlessze a hivatalos lapok és a hivatalos jogszabálygyűjtemények kiadására vonatkozó hatályos szabályozást. A javaslat ennek keretében megteremti az egységes hivatalos lapot, mivel - mellékletként történő kiadással - a Magyar Közlöny részévé teszi a Hivatalos Értesítő után a Határozatok Tárát is, illetve abban közzétenni rendeli az eddig csak a szűk közönséghez eljutó tárcalapokban elhelyezett közleményeket is.
A papír alapú kiadás lehetőségének fenntartása mellett a javaslat az egységes hivatalos lap, a Magyar Közlöny esetében az elérhető legmagasabb biztonsági szintű védelemmel ellátott elektronikus kiadást teszi hitelessé, illetve az elektronikusan rendelkezésre álló Magyar Közlöny-számok, valamint a Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteményének korábbi számait is hitelesítve közzétenni rendeli.
A jogállamiságból következik az az állami feladat, hogy a jogszabályok szövegét bárki számára hozzáférhetővé tegye. Ennek megvalósítására több út kínálkozik: az elektronikus közzététel és a papír alapú megjelentetés, illetve ezek kombinációja. A jelenlegi magyar szabályozás szerint a papír alapú kiadás tartalmazza a hiteles jogszabályszövegeket, de tájékoztató jelleggel elektronikusan is közzé kell tenni a hivatalos lapokat.
A javaslat, az elektronikus és a papír alapú kiadás kettősségének fenntartása mellett, az elektronikus változatot teszi hitelessé, három okból. Egyrészt az elektronikus hiteles szöveg gyorsabban megérkezik a címzettekhez, a terjesztésnek nincs időigénye, és a munkaidőn kívül is hozzáférhetővé válik. Másrészt az elektronikus változat szélesebb körben hozzáférhető, hiszen az internetes végpontok száma nagyságrendileg magasabb, mint a jellemzően csak városokban hozzáférhető, hivatalos lapokat terjesztő újságárusok és a közlönyboltok száma. Harmadrészt az elektronikus változat biztonságosabb: a minősített elektronikus aláírás és a minősített időbélyegző bárki által ellenőrizhetően tanúsíthatja, hogy a hivatalos lapot a jogszabály alapján a kiadásért felelős személy egy meghatározott időpontban jóváhagyta.
Nagyon fontosnak tartjuk a javaslat azon garanciális rendelkezését, amely biztosítja, hogy az elektronikusan közzétett dokumentumokhoz való hozzáférésért semmilyen ellenértéket ne lehessen igényelni. Ennek keretében azt is kimondja, hogy az elektronikus információszabadságról szóló törvény hatálya alá tartozó közzétételek esetében a közzétevő szerv szerveréhez való hozzáférésért ne lehessen díjat szedni. Ez is egy nagyon fontos dolog a benyújtott törvényjavaslatban.
Amíg idáig eljutottunk, rengeteg vita övezte a jogszabályok elérhetőségének és közzétételének problémakörét. Az első nagyobb váltás az volt, amikor a jogszabályok adatbázisba rendezve elektronikusan hozzáférhetővé és kereshetővé váltak. Ez elsősorban a szakmának és a jogászoknak volt nagy újítás. Itt meg kell említeni és köszönetet kell mondani a CompLex Kiadónak, a Kerszöv Kft.-nek, annak a vállalkozásnak, amely évtizedek óta különböző platformokon lehetővé tette a jogszabályok elektronikus szolgáltatását.
A jelenlegi helyzet értékelésénél és a most történő módosítási javaslat tárgyalásánál, azt hiszem, érdemes visszatekinteni néhány gondolatban az eredeti törvényre. Úgy látom, a törvény elfogadása óta két területen tapasztalhattunk komoly előrelépést. Az üvegzsebprogram keretében 2003-ban született törvénymódosítások nyomán megszűnt az a korábban sok gondot okozó jogértelmezési dilemma, hogy miként egyeztethető össze a közérdekű adatok nyilvánossága és az üzleti titok védelme. A jogalkotó válasza: a közpénzek felhasználása, a közvagyon kezelése körében nem lehet üzleti titok címén információkat eltitkolni. Természetesen még nincs itt a jogi Kánaán, nem minden közérdekű adat megszerzése egyszerű, de legalább vannak pontos hivatkozási alapok.
A másik előrelépés ugyancsak az üvegzsebprogram keretében született jogalkotás révén az, hogy ma a költségvetési szervek a gazdálkodásukkal kapcsolatos legfontosabb adatokat külön kérés nélkül kötelesek elektronikus úton az interneten közzétenni. Ez utóbbi intézkedés jelentős előrelépés az úgynevezett elektronikus információszabadság terén.
Az elektronikus információszabadság, vagyis hogy az államnak kötelessége a közérdekű adatokat erre irányuló külön kérés nélkül is elektronikusan bárki számára, elsősorban interneten hozzáférhetővé tenni, számos jogszabályunkban korábban is megjelent, sőt külön jogszabályi előírás nélkül, hivatalok sora élt ezzel a lehetőséggel eddig is. A közérdekű adatok elektronikus közzététele jelenti a tájékozódás, a tájékoztatás leggyorsabb és legolcsóbb módját, azaz az információszabadság jövőjét. Ezért támogatjuk minden ezzel kapcsolatos jogszabály megalkotását, illetve a meglévők módosítását, pontosítását.
Végezetül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem elég az információszabadság témakörében jogszabályokat hozni, bármilyen helyesek és jogi mesterművek legyenek is azok. Meg kell teremteni a lehetőségét, igényét annak, hogy az emberek valóban használják is ezeket a jogi adatbázisokat, éljenek velük a tájékozódás érdekében. Ezért például szükségesnek tartanánk a hatályos jogszabályok statikus, tehát nem kereshető közzététele után most már egy olyan központi hozzáférési lehetőséget az állampolgárok számára, amely interaktív, tehát egyéb funkciók mellett különböző keresési feltételeket kínál, biztosítja a jogszabályok korábban hatályos változtatásának megtekinthetőségét, tartalmazza a kulcsszavakat, illetve tartalmazza a jogszabályok indoklását is.
Olyan programok is kellenének - lehetnek ezek kommunikációs vagy tanulási-oktatási akciók -, amelyek ismertetik az informálódás lehetőségét. Csak egy példát mondanék. Hány magyar állampolgár tudja, hogy én mint képviselő, az elektronikus futárpostával ugyanakkor kapom meg az országgyűlési előterjesztéseket, mint amikor kikerül a parlament honlapjára, a -ra? Vagyis egy időben bármely érdeklődővel, választópolgárral. Azt hiszem, nem sokan, és ez nagyon nagy baj.
Éppen én terjesztettem a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként az öt parlamenti párt elé azt a gondolatot, hogy tegyük lehetővé az állampolgárok részére az elektronikus előterjesztéseket, tehessenek javaslatokat az emberek az interneten keresztül, és követhessék is az előterjesztésük sorsának alakulását.
(15.20)
A kezdeményezéssel kapcsolatban eredményes tárgyalásokat folytattam Szili Katalin házelnök asszonnyal és Takács Albert volt igazságügyi miniszterrel is. Remélem, hogy annak idején képviselőtársaim is támogatják majd, hiszen minden jogi nyilvánossághoz vezető törvényalkotás a demokrácia kiszélesítését jelenti. Ez az új forma és lehetőség biztosan hozzá fog járulni az állampolgári aktivitás erősítéséhez, a választói tudatosság bővüléséhez.
Végezetül: a Magyar Demokrata Fórum támogatja az elektronikus információszabadságról szóló törvény módosítását, mert lépést tart a kor digitális kihívásaival, amellett, hogy megteremti a biztonsághoz elengedhetetlen feltételeket, és mindamellett alkotmányos mulasztás kiküszöbölésére is irányul.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés