DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Drága képviselő úr, attól tartok, hogy maga a zokniját is kifordítva vette fel. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) De hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt nem sikerült két szavazás alatt elolvasnia, azt elég szomorúnak tartom. Szeretném éppen ezért felvilágosítani képviselő urat, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvényben a pénztárak vagyonkezelője a Pénzügyminisztérium. (Keller László: Hoppá! Hoppá!)
A Pénzügyminisztérium végezte a cégek megalapítását, ahol már megtörtént természetesen a cégek bejegyzése. Azt gondolom, teljesen jogosan várják el azt, hogy egy, az állam által megalapított cég bizony törvényesen működjön. Képviselő úr lenne a legjobban felháborodva, ha törvénytelenül működne egy állami cég. Egyébként én is fel lennék háborodva, meg kell hogy jegyezzem. Ezért került sor az igazgatók kiválasztására és megnevezésére, hiszen ez egy cég működéséhez szükséges.
Képviselő úr, javaslom, hogy fordítsa vissza a zokniját, és a cipője megigazítása után a következő alkalommal az új egészségügyi minisztert vagy pedig a Pénzügyminisztériumot mint vagyonkezelőt kérdezze ilyen ügyekben, akik nagyon pontos felvilágosítást fognak tudni önnek adni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Mikola István szólni készül. - Közbeszólás: Nincs hang.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés