PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Ha valaki megnézi a törvényjavaslathoz beadott képviselői módosító javaslatokat, amelyeket Salamon László képviselő úr nyújtott be, akkor azt tapasztalja, hogy Salamon képviselő úr egy sajátságos, egy saját maga által természetesen kialakított jogi érvelés mellett próbálja a törvényjavaslatot jobbító szándékkal a saját maga elképzelése szerint alakítani. Hiszen a törvény több rendelkezése esetében is azt kifogásolja, hogy az elektronikus információszabadságról szóló törvény módosító rendelkezései ellentétesek a kétharmados országgyűlési többséget igénylő, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénnyel. Erre tekintettel több helyen a törvény törlését szeretné elérni.
Képviselőcsoportunk mai ülésén döntöttünk is arról, hogy Salamon képviselő úrnak ezeket a módosító javaslatait nem támogatjuk. Azt szeretnénk, hogy az elkövetkező egy hétben - és ezt szerettük volna már korábban is, hiszen az általános vita során is abban állapodtunk meg, hogy esetleg tartunk egy ötpárti egyeztetést - a Salamon képviselő úr által felvetett problémákra talán, ha az öt parlamenti párt összeülne, akkor a megfelelő megoldást megtalálnánk, ami a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja számára is elfogadható technikai jellegű megoldás lenne.
Értem a Tóth András képviselőtársam által elmondott érvrendszert, és bevallom, hozzám közelebb áll Tóth András érvelése mint a számítógépet, internetet naponta használó képviselő, állampolgár. De értem Salamon László érvelését is, ezért javasoltam azt, hogy találjunk valamilyen megoldást. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt egy hétben a kormány ígérete ellenére nem volt erről ötpárti egyeztetés.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés