PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Két olyan fontos kérdésről szeretnék még szólni, amely alapja és meghatározója ennek a gázszolgáltatásról szóló törvénynek. Az egyik a jelentős piaci erővel való rendelkezés meghatározása, ennek a determinációja, valamint a szabályozó hatóság részéről való kezelés.
Törvényi eldöntés kérdése, hogy mit tekintünk jelentős piaci erőnek, és ezt előre determináljuk, meghatározzuk, és aszerint rendezzük a szabályozás dolgait, vagy utólagosan a hivatalnak adunk ilyen jogosítványokat, vagy a verseny egyéb feltételeitől tesszük ezt függővé. Úgy ítéljük meg, hogy sem az ex ante, sem az ex post rendezés ebben a kérdésben alapvető tisztaságában nem alkalmas arra, hogy Magyarországon a jelentős piaci erőt elrendezze, ezért vitatkozva az előterjesztéssel, nagyobb rugalmasságot fogunk kérni, és erre a megfelelő módosító javaslatot beadtuk.
A következő ilyen a gáz release, tehát amikor a hosszú távú gázvásárlási szerződéseket a nagykereskedővel megköttetjük - ezek 15-20-25 évre szóló szerződések -, közben a piac felszabadításra kerül, és aki előre lekötötte ezt a '10-15-ig - jelen esetben Magyarország 2015-ig - szóló hosszú távú gázszerződését, annak a piacon milyen feltételeket kell biztosítani: felbonthatja-e a szerződést, fel kell bontania a szerződést és új szerződést kötni, vagy annak az ódiumát vállalni, hogy közben a piacszabályozás megváltozott, és azt a veszteséget neki el kell könyvelni? Ugyanis arról szól a történet, hogy aki hosszú távon lekötötte a gázszállításokat, ha nem veszi át a gázt, akkor is jelentős részét ki kell fizetnie.
A szabályozás oldaláról hasonlóképpen jelentősen megváltoztatnánk az Energia Hivatalnak azt a jogosítványát, amelyben a különböző engedélyeseknek az üzletszabályzatát úgy alakítsa és legyen joga beleszólni, amennyiben, ha fogyasztóvédelmi érdekből indokolt, akkor még módosíttassa is, különösen abban a tekintetben, hogy ne engedélyezze a szolgáltatók részéről a tevékenység bármilyen jellegű kiszervezését, értem ez alatt az olyan karbantartási tevékenységet, amely az ellátás biztonságát korlátozná.
Hasonlóképpen keményen kívánjuk szabályozni - hiszen ez politikailag nem kellőképpen lehetne kezelhető -, ha a földgázelosztási tarifák nem egységes rendszerben működnének, és ezek másként jelennének meg. Szükséges, hogy az ellátásbiztonság oldaláról a fejlesztési lehetőségek és az ehhez szükséges mértékű nyereség is rendelkezésre álljon, ezért országosan azonos tarifát kívánunk a beadott módosító javaslatokkal megvalósíttatni, és reményeink szerint kapcsolódó módosító javaslatot itt a parlamentben elfogadtatni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés