TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Salamon László képviselőtársam érvelésének egy részéhez szeretnék hozzászólni, hiszen ő úgy állította be a hitelesség kérdését, hogy itt egy olyan gyakorlati értékű problémáról van szó, amellyel az állampolgár nap mint nap találkozik. Ahogy hallgatom a képviselőtársam érvelését, ő azt mondja, hogy itt van két változat, van egy elektronikus változat, van egy nyomtatott változat, és a kettő óhatatlanul egymással konkurál, a kettő egymástól szövegtartalom szempontjából eltérő, és ebben az esetben a probléma az, hogy tényleg a kettő között ki kell választani, hogy melyik a hiteles.

(17.30)

Nos, azért szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy elméleti probléma. Itt is elmondom, ahogy az általános vitában is, hogy létező, de elméleti probléma. Hiszen annak az esetnek a gyakorisága, hogy a két változat, az elektronikusan megjelenő változat és a kinyomtatott, kiprintelt változat eltérne egymástól, közelít a nullához. Ebből következően az, hogy ennek a megoldásnak a következtében a Magyar Köztársaság polgárainak egy része hátrányt szenvedne, csorbulna a jog előtti egyenlősége, olyan dramatizált felfogás, olyan dramatizált előadás, amely a valóságban nem jelenik meg.

Ennek megfelelően képviselőtársamat megnyugtatom, hogy az a javaslat, amelyet a kormány benyújtott, valóban életszerű, biztosítja a jogegyenlőséget, és biztosítja azt, hogy a gyakorlatban minden állampolgár számára a közhiteles joganyag megszerezhető, hozzáférhető, és azok a gondok, amelyeket fejteget, nagyon minimális esetben fordulhatnak elő.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu