BAGI BÉLA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelemről szóló törvény módosítása időszerű, mert a csatlakozásunk óta eltelt időszakban jelentősen megváltoztak vásárlási, fogyasztási viszonyaink.
A mezőgazdasági bizottságban a többségtől eltérő vélemény a következő területeken alakult ki. Mint már az előző napirendi pontnál is említettem, úgy érezzük, hogy ezt a törvényt is átlengi a túlzott megfelelési kényszer. Régi hibánk, valószínűleg kishitűségünkből adódik; csak emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy a genetikailag módosított növények együtt-termeszthetőségét szabályzó törvény is így indult. Ma elmondhatjuk, hogy mienk Európa legszigorúbb, a magyar érdekeket legjobban védő koegzisztenciatörvénye, amely után több ország is érdeklődik. Az is köztudott tény, hogy az EU 15-öknél a leghatékonyabb piacvédelmi módszer épp az élelmiszer-biztonság és a fogyasztóvédelem, és úgy érezzük, hogy a törvényjavaslat ezt a kérdést is nagyon óvatosan kezeli.
A másik terület a békéltetőtestület. Megítélésünk szerint a békéltetőtestületek helyének, szerepének megítéléséhez bátrabban kellene hozzányúlni. A törvényalkotó továbbra sem tekinti nagykorúnak ezeket a szervezeteket, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy hatékony és emberekhez, fogyasztókhoz közel álló fogyasztóvédelemről beszélhessünk anélkül, hogy a békéltetőtestületeket ne látnánk el megfelelő anyagi, tárgyi és jogi eszközökkel. Elő kell mozdítani, hogy a döntéseik, megállapításaik a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kapjanak, és a vitás kérdések mind nagyobb arányban e testület munkájának keretei között záruljanak le. A jelenlegi javaslat nem elég határozottan törekszik erre.
Teljesen indokolatlannak tartjuk az agrárkamarák kizárását a békítőtestület munkájából. Az élelmiszeralapanyag-termelés fontossága éppen napjainkban értékelődik fel, indokolt, hogy az ehhez a területhez értő szakemberek is ott legyenek a testületek tagjai között. Zárójelben jegyzem meg, ha már kamarákról beszélünk, érdemes elgondolkodni azon, hogy fogyasztóvédelmi szempontból mit eredményezhet az a tény, hogy ahhoz a gazdasági kamarához tartoznak a gyártók, kereskedők és szolgáltatók, amelyeknek nem elhanyagolható a befolyása a békéltetőtestületek működtetésében.
Globalizálódó világunkban a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek jelentősége megnőtt, tevékenységük felértékelődött, mivel pótolhatatlan szerepet töltenek be a fogyasztók tájékoztatásában, az oktatásban, a fogyasztók képviseletében, a fogyasztói jogérvényesítés elősegítésében és a problémák feltárásában. A fogyasztók érzékelhetően nehezen tudják helyén kezelni a liberalizált kiskereskedelmet, a szolgáltatásokról nem is beszélve.
Különösen szembetűnő, de kellően távolról figyelve inkább tragikomikus az a változás, ami vidéken, a kistelepüléseken ment végbe. Olyan termékeket is megvásárolni kényszerülnek, amelyeket a település fennállása óta maguk állítottak elő, és egymás között szabadon forgalmaztak. Az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának következtében a fogyasztó egyre kiszolgáltatottabb a kereskedelemmel és a szolgáltatókkal szemben. Vidéken, a kistelepüléseken a jelenség hatványozottan fordul elő, az itt élőknek helyzetüknél fogva nincs összehasonlítási, azaz választási lehetőségük. Kiszolgáltatottságuk nagy része alulinformáltságukból adódik, ezért rászorulnak arra, hogy a különböző jogintézmények adta lehetőségeket igénybe vegyék.
A kistelepüléseken a legkézenfekvőbb és leghozzáférhetőbb a fogyasztóvédelmi civil szervezet lenne, ha a törvényjavaslat nem ragaszkodna az 50 fős alapítói taglétszámhoz és a kétéves előzetes működéshez. Nem nehéz megjósolni, hogy ilyen feltételek mellett - ami egyébként semmivel sem indokolható - kistelepüléseken nem fognak ilyen célú civil szervezetek alakulni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgy fest a dolog, mintha a fogyasztóvédelem ügye városi privilégium lenne, amit orvosolnunk kell.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés