BORENSZKI ERVIN, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága 2008. április 23-ai ülésén megtárgyalta a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és a Házszabály alapján megvizsgálva 12 igen, 10 nem szavazattal általános vitára ajánlja.

A bizottság megállapította, hogy a törvény megnyitására az európai jogharmonizációs kötelezettségek, a tavaly elfogadott harmadik fogyasztóvédelmi politika, illetve a végrehajtására szolgáló négyéves cselekvési programban meghatározott feladatok teljesítése miatt kerül sor. A hatályos fogyasztóvédelmi törvény által használt fogalmakat az évek során sok esetben bírálat érte. Örömmel tapasztaltuk, hogy a törvényjavaslatban ezek pontosítása megtörtént, tehát hogy mi a fogyasztó, a vállalkozás, a kereskedő, a szolgáltatás, a reklám, a hirdetés, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

(13.20)

Tudomásul vesszük, hogy a törvény anyagi jogi szabályainak egy részét hatályon kívül kell helyezni, annál is inkább, mivel - ahogy az előző napirendi pontban tárgyaltunk róla - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényjavaslattal való összevetése, harmonizálása igényelte ezt.

Ugyancsak fontosnak tartjuk a hatósági döntések nyilvánosságra hozatalának, a lejárat módjának, illetve a mérlegelési jogok gyakorlásának szabályozását. Úgy érezzük, hogy a közzétételi szabályok átalakításának az a fő célja, hogy a szigorítás mellett legyen egyszerűsítés, kiszámíthatóság is mind a fogyasztók, mind a vállalkozások részére. Úgy ítéljük meg, hogy a fogyasztók biztonsága érdekében fontosak a bírságokra vonatkozó szabályok. A törvény rögzíti az egységes fogyasztóvédelmi bírság alsó és felső határát, 30 ezertől akár 2 milliárd forintig terjedhet, kisebb vállalkozások esetében azonban ez a bírságplafon 1 millió forint lesz, hiszen nem a kisebb vállalkozások ellehetetlenítése a cél, hanem a jogkövető magatartás ösztönzése.

Üdvözöljük azt, hogy a jövőben egységessé válik a panaszkezelés és az ügyfélszolgálatok szabályozása. Új elem és üdvözlendő elem a törvényben, hogy az állam egy fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálatot fog létrehozni 2009. január 1-jétől, amelynek feladata lesz a fogyasztók tájékoztatása és a különböző fogyasztói beadványok fogadása, illetve megfelelő hatóságokhoz való továbbítása. Tehát a jogszabályok dzsungelében nem kell a fogyasztónak eligazodni, elég, ha egy hatósághoz eljuttatja a beadványát, onnéttól kezdve az útja biztosítva lesz a panaszának. Fontosnak tartjuk, hogy a tizennyolc éven aluliakat védő rendelkezések szigorodnak a jogszabályban.

Úgy látjuk, hogy az 1999 óta működő békéltetőtestületekkel kapcsolatos módosítások a gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével történtek; megnyugtatónak tartjuk, hogy az állam a mindenkori központi költségvetésben fog gondoskodni e testületek támogatásáról.

Végül, reméljük, hogy a bizottsági vitában felmerülő kérdésekben, amelyek akár a fogyasztóvédelem társadalmasítása, a civil szervezetek szerepe, a békéltetőtestületek és kamarák viszonya körében felszínre kerültek, a törvény vitája során közelíteni tudjuk álláspontjainkat. Bízunk abban, hogy ez a törvénycsomag egy olyan törvénycsomag lehet, amelyet a Ház ötpárti egyetértéssel tud a viták végén majd elfogadni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu