GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió tagállamaiban különösen nagy hangsúlyt kapott az áruk szabad áramlása elv, emellett nagyon fontos a fogyasztók védelme. Azonban ezen fogalom alatt nemcsak a klasszikus, hazánkban fogyasztóvédelemként emlegetett tevékenység eredményét értik, hanem annak a biztosítását, hogy például az élelmiszerek esetében a fogyasztókhoz biztonságos, az előállító által garantált összetételű élelmiszer kerülhessen.
Ennek megvalósításához nem elégséges csupán az előállítás és a forgalmazás területén vizsgálni a higiéniai és minőségi követelmények betartását, megfelelő ismeretekkel kell rendelkezni az előállítás előtti és a forgalmazás utáni tevékenységekről, nyomon kell követni az alapanyagok útját, a szántóföldtől az asztalig, a teljes élelmiszerláncban.
A teljes élelmiszerlánc felügyelete a szükséges garanciák biztosításának igénye miatt már nem oldható meg hatékonyan a korábbi, szűk szakterületeket felügyelő elkülönült hatóságokkal, a teljes nyomon követhetőséghez egységes, a lánc minél nagyobb részét megfelelően képzett szakemberekkel lefedni képes hatósági szervezet szükséges.
A kormány, felismerve ezt az igényt, nemzetközi mércével is élen járva, egységes élelmiszer-biztonsági szerv létrehozására adott utasítást az agrárpolitikáért felelős miniszter felügyelete alatt. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 2007. október 1-jétől igazgatóságai útján a talajtól kezdve az előállításon és a forgalmazáson át a vendéglátás egyes részéig látja el az ellenőrzési feladatait.
Az élelmiszerlánc hatékonyabb ellenőrzése érdekében a teljes lánc felügyeletét szabályozó egységes törvényt terjesztünk az Országgyűlés elé, amellyel a hatósági felügyelet jogszabályi háttere mellett egy egységes, a felelősségi viszonyokat világosan tükröző, a jogalkalmazó számára egyszerűbb szabályozást kívánunk biztosítani.
Az egységes élelmiszerlánc-törvény megalkotásának alapja, hogy szükségessé vált a szakmai jogszabályok egységes szemlélettel történő áttekintése annak érdekében, hogy az élelmiszerláncot érintő szabályok egységes jogi környezetben jelenjenek meg, segítve a fogyasztókat és az élelmiszer-vállalkozókat az élelmiszer-szabályozás jobb áttekinthetőségében.
Az élelmiszerláncot korábban szabályozó négy törvény - az állategészségügyről, a növényvédelemről, az élelmiszerekről és a takarmányokról szóló törvények - helyett egy egységes jogszabály szabályozza majd a teljes területet általános szemlélettel. A korábbi, mintegy 32 ezer szavas szabályozás csaknem a felére csökken, egységes szerkezetbe, egységes eljárásrendbe foglalva össze az előírásokat. Átláthatóbbá, egyszerűbbé válik mind a jogalkalmazó, mind az előállító számára, és a fogyasztó is könnyebben tájékozódik majd az alapvető előírások között.
A részletes szabályok alacsonyabb rendű jogszabályokban kerülnek megállapításra, amelyek alatt a törvényjavaslat értelmében a korábbi négy törvény jelenleg is hatályos végrehajtási rendeleteit kell elsősorban érteni. A keretszabályozás indoka, hogy a részletszabályozások alacsonyabb jogforrásai szinte rugalmasabban kezelhetőek, és az újabb közösségi vagy az újonnan felmerülő problémák kezelését szolgáló előírásokat gyorsabban lehet átvezetni a hazai alkalmazásba.
A kormány "a szántóföldtől az asztalig" elv szerint figyelembe vette, hogy a talajvédelem, növényegészségügy, növényvédelem, takarmányozás, állategészségügy, állatgyógyászat, élelmiszer-biztonság, élelmiszer-minőség alapvető kérdései nem választhatók szét egymástól.
Az egy kézben lévő direkt irányítás - ez azt jelenti, hogy egyenes utasítási lánc van az MGSZH-n belül - biztosítja, hogy az élelmiszerlánc bármely pontján jelentkező probléma esetén az ellenőrző hatóság hatékonyan és gyorsan reagálni tud, és az eredményes intézkedést nem akadályozza a más hatóság megkereséséből származó esetleges időveszteség.
A tervezet garanciái lehetővé teszik, hogy a felmerülő élelmiszer-biztonsági veszély előzményeit és következményeit az ellenőrző hatóság végig tudja követni a teljes élelmiszerláncon. A törvénytervezet egységesíti a szankcionálási gyakorlat elveit, a figyelmeztetéstől a pénzbírságon át a tevékenység megtiltásáig. A büntetések kiszabásánál figyelembe veszi a vállalkozó gazdasági erejét, a vállalkozási mellett a személy felelősségét. Valamennyi vállalkozóra kiterjeszti az elvárható gondosságon alapuló felelősség rendszerét, a nem hazai árut először Magyarországon forgalmazókat is beleértve. Így szankcionálhatóvá válnak az élelmiszerkönyvi előírásoknak nem megfelelő, külföldön előállított áruk is.
A nyilvánosságrahozatali kötelezettséggel, a bírság azonnali behajthatóságával és a büntetés megfizetéséért való személyes vezetői felelősség megállapításával is erősödik a hatóság eszköztára. A bírságok kiszabásánál az arányosság és a fokozatosság elve érvényesül, hiszen csekély jogsértés esetén figyelmeztetésben részesítheti a vállalkozót a hatóság, ismételt szabályszegés esetén ezt már nem teheti meg.
20 ezer forinttól 2 milliárd forintig terjedő skálán belül állapítható meg a bírság, a vállalkozó gazdasági ereje, a jogsértéssel okozott veszély, illetve az általa elért többletbevétel függvényében. Ismételt bírságoláskor az előző legalább másfélszeresét kell kiszabni. A megfizetett bírságból származó bevételt nem lehet hatóság működtetésére fordítani, beleértve a személyi juttatásokat is, kizárólag az ellenőrzési módszerek fejlesztésére használható fel.
Az élelmiszerlánc ellenőrzésében felmerülő élelmiszerlánc-biztonsági események, kérdéskörök elválasztása a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmével kapcsolatos feladatoktól tisztább feladatelhatárolást tesz lehetővé, csökkenti a más hatóságokkal közös felületeket, a párhuzamosságok megszüntetésével javul az ellenőrzések hatásfoka, másrészt a fogyasztók is könnyebben el tudják dönteni, mely hatóság illetékes panaszuk kivizsgálásában.
A tervezet kitér az élelmiszerlánc-eseményekkel kapcsolatos közérdekű információk körére, illetve a nyilvánosságra hozataluk módjára, egyértelmű környezetet teremtve a hatóság számára. Biztosítja annak lehetőségét, hogy a fogyasztók és a vállalkozók széles körét érintő esetben a miniszter az országos főállatorvos útján a biztonságos élelmiszer fogyasztásához szükséges ismereteket közérdekű közleményekben azonnal megjeleníthesse. Így az információátadás mellett a hatósági intézkedések sebessége is felgyorsul.
Az egységes, átfogó adatbázisrendszer üzemeltetésével a termék útja végigkövethető az alapanyag-előállítástól - ez a növénytermesztés, állattartás - a bolt polcáig, illetve az étterem konyhájáig. A benyújtott törvényjavaslat tehát biztosítja azokat a keretszabályokat, amelyekkel úgy garantálható a fogyasztók védelme az élelmiszerlánc minden pontján, hogy nem sérül az áruk szabad áramlásának elve, és a nemzetközi gyakorlatban is egyedülálló módon egységes szabályozást teremt egy megelőző jellegű, a lánc szereplőivel partnerségi viszonyon alapuló hatósági felügyeleti rendszerhez.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a jogszabálynak az előkészítése majdnem másfél évet vett igénybe, ezt megelőzte egy országgyűlési határozati javaslat is. Azt gondoljuk, sikerült egy olyan jogszabályt készíteni, ami európai mércével mérve is megállja a helyét. Nyilván a vitában el fognak hangzani érvek és ellenérvek. Azt kérem a képviselőtársaktól, hogy a végén, természetesen azzal együtt, hogy nyitottak vagyunk a korrekciós igényekre is, támogassák ezt a törvényjavaslatot, és szavazatukkal erősítsék meg majd a végszavazáskor.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés