HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem ez az első alkalom, hogy a tisztelt Ház falai között szót ejtünk a tokaji borról, hiszen mint Hegyalja választott képviselője, többször hívtam fel magam is a figyelmet a tokaji borok minősége és neve védelmének a jelentőségére. Teszem ezt abban a hitben, hogy nemcsak szűkebb pátriámat, hanem az egész országot érintő témáról van szó, hiszen a név egybeforrt Magyarországgal. Így gondolta az Európai Unió is, hiszen a földrajzi eredetvédelem alatt álló "tokaji" elnevezést Magyarországnak ítélte meg 1993-ban, Szlovákia és Magyarország pedig 2004-ben aláírt egy megállapodást, amelyben a szlovák fél önként vállalta az Unió illetékes biztosa előtt, hogy a névhasználat fejében a határon átnyúló borvidéki területet pontosan lehatárolja, és bevezeti a magyar szabályozási, ellenőrzési rendszert. Ezt az ígéretet egyébként Pozsony megerősítette abban a nyilatkozatban is, amelyet az uniós borreform tavalyi elfogadásakor csatoltak a dokumentumhoz. Négy éve már, hogy nemcsak ezeket a javaslatokat nem teljesítette a szlovák partner, de a magyar fél kompromisszumjavaslatait is sorra-rendre leseperték.

Azóta magam is többször kérdeztem a tisztelt Ház falai között, hogy a magyar kormány végre mikor hajlandó a sarkára állni, mikor teszi meg a lépéseket - ha kell, akkor az Európai Bíróságon - a szlovák fél érthetetlen magatartása miatt. A napokban viszont arról kaptunk hírt, hogy a magyar agrártárcánál elfogyott a türelem, és kezdeményezni fogják az Európai Unió illetékes szerveinél, vonják meg Szlovákiától a "tokaji" név, valamint a származtatott elnevezések, így a "tokajszki" márkanév használatát.

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésemet kezdhettem volna azzal is, hogy ugye, megmondtam már majd' négy évvel ezelőtt. De most nem ezt teszem, hanem inkább azt szeretném megköszönni, hogy az agrártárca végre elszánta magát erre a lépésre, és kiállt az egységes tokaji borvidék érdekeiért.

Kérdezem az államtitkár urat: valóban megtette-e az említett lépéseket az Európai Unió illetékeseinél? Hogyan látja az egységes tokaji borvidék esélyét az Unióban? Mit vár ezek után a szlovák partnertől?

Várom szíves válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu