DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Országos választási bizottsági Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én sem fogok meglepetést okozni a tisztelt Háznak - miként Répássy Róbert képviselőtársam sem -, amikor jelzem, hogy a Magyar Szocialista Párt azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy fogadja el az Országos Választási Bizottság beszámolóját.

Véleményem szerint mindazok az ellenérvek, amelyeket Répássy képviselő úr felhozott az Országos Választási Bizottság tevékenységével szemben, nem megalapozottak. Egyfelől komoly ténybeli problémák jelentkeznek, másfelől pedig jogi pontatlanságok találhatóak Répássy képviselőtársam hosszú fejtegetéseiben.

Melyek a ténybeli problémák? Már az alkotmányügyi bizottság ülésén jeleztem, hogy Répássy, ottani alelnök úr elvonatkoztatott attól, hogy az Országos Választási Bizottság az először benyújtott hét kérdés közül hármat alkotmányosnak nyilvánított, négyet pedig tiltott tárgyba ütközőnek, és az Alkotmánybíróság e négy döntés közül kettőt helybenhagyott, ilyen értelemben tehát azt lehet mondani, hogy az első hét kérdés esetében ötben megegyezett az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság álláspontja egymással.

Valójában a megegyezés még egy kérdés esetében fennállt, tudniillik a vizitdíjra vonatkozó kérdésnél az volt a helyzet, hogy formai problémát talált az Alkotmánybíróság, és nyilvánvaló volt, hogy formai kifogása alapján az Országos Választási Bizottság az ismételt eljárásban meg fogja erősíteni korábbi döntését, tehát nem fogja alkotmányosnak nyilvánítani a kérdést. Ezt a népszavazás kezdeményezői, a Fidesz, illetőleg a KDNP is felismerték, és ennek következtében új kérdést nyújtottak be, és kiegészítették az eredeti hét kérdésüket egy nyolcadikkal, amely a kórházi napidíjra vonatkozott.

Ebben az összefüggésben tehát nyugodtan azt mondhatjuk, hogy egyetlenegy olyan tárgykör volt, az úgynevezett képzési hozzájárulás tematikája, amelyben az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság álláspontja az első körben szemben állt egymással. De ha megvizsgáljuk azt - és ezt később meg fogom tenni -, hogy miben is nyilvánult meg ez a szembenállás, és hogyan reagált az Alkotmánybíróság döntésére az Országos Választási Bizottság, akkor világosan látni fogjuk azt is, hogy nem megismételte korábbi álláspontját, hanem új érveket hozott fel annak alátámasztására, hogy miért találja a kérdést tiltott tárgyba ütközőnek.

Azt is világosan látnunk kell, hogy az alkotmánybírósági törvény azon paragrafusa - a 27. § (2) bekezdéséről van szó -, amely szerint az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező, akkor született, amikor az Alkotmánybíróságot még nem ruházták fel a népszavazásokkal kapcsolatos érdemi döntések jogával, bár kétségtelen, hogy az 1989. évi XVII. törvény is eljárási kérdések kapcsán hatáskört biztosított az akkor még csak jogilag létező, ténylegesen nem felálló alkotmánybírósági testületnek.

Ha megnézzük az Alkotmánybíróság mai hatásköreit, találunk köztük olyat, amely esetében az Alkotmánybíróság csak véleményt nyilvánít, ennek következtében a határozata nem is lehet kötelező, az álláspontja nem köti az Országgyűlést; arról az ügyről van szó, amikor az Alkotmánybíróság véleményt nyilvánít a helyi önkormányzati képviselő-testületek feloszlatásáról. Ebben az esetben tehát az erga omnes elv már áttörést szenved.

De áttörést szenved az erga omnes elv valójában az 1997. évi sokszor módosított C. törvény esetében is. Miért? Azért, mert a jogalkotó nem biztosította - valószínűleg tévesen - az Alkotmánybíróságnak a reformatórius jogkört, tehát a határozat megváltoztatásának a jogát, hanem csupán arra jogosította fel a testületet, hogy helybenhagyja az OVB döntését, vagy pedig azt megsemmisítse, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasítsa. Ebben az esetben, amikor új eljárásra utasításról van szó, nem lehet egy az egyben az erga omnes elvet követni, mert ez hatáskörelvonást jelent, a hatáskörelvonás tilalma pedig a jogrendnek egy általános alapelve.

Ezért teljes egyértelműséggel megállapíthatjuk azt, hogy mindazok a viták, amelyek az Alkotmánybíróság és az Országos Választási Bizottság között lezajlottak, alapvetően szakmai viták voltak - bár politikailag kényes tematikákat érintettek -, és egyben jogszerűek is voltak, hiszen az új eljárásra utasítás nem jelentheti a döntés tartalmának érdemi meghatározását.

Ám, ha megvizsgáljuk azt, hogyan járt el valójában az Országos Választási Bizottság, akkor azt láthatjuk, hogy a testületi többség végül is az erga omnes elvet - bár vitatható volt, hogy ez esetben kötelezőnek kell ezt tekinteni - magára nézve mértékadónak ismerte el, még akkor is, ha voltak olyan országos választási bizottsági tagok - a nevüket egyébként Répássy alelnök úr a bizottsági ülésen említette is -, akik kétségbe vonták ezt a fajta kötelezettséget. Maga a testület azonban - mint az előbb már jeleztem - végül is magára nézve az erga omnes elvet elismerte.

Miben nyilvánult ez meg? Mint előbb már említettem, a képzési hozzájárulás tárgyában valóban az volt a helyzet, hogy eltért egymástól az Alkotmánybíróság és az Országos Választási Bizottság álláspontja. Az Alkotmánybíróság nem fogadta el az OVB első döntésének azon érvelését, amely szerint ez a kérdés a kormányprogramba ütközik, és ezért arról népszavazást kiírni nem lehet.

Visszatért erre az érvre újabb határozatában az Országos Választási Bizottság? Semmiképpen. Más megközelítést alkalmazott, mégpedig azt állítva, hogy ez a kérdés a költségvetéssel kapcsolatos, és ezért tekinthető olyannak, amelyről népszavazást nem lehet tartani, amely népszavazásra nem bocsátható.

Ha megvizsgáljuk a vita jogi tartalmát az OVB és az Alkotmánybíróság között, akkor láthatjuk, hogy az Országos Választási Bizottság szerint nemcsak a kormányprogramról döntő parlamenti határozat az, amelyik tiltott tárgy, hanem a kormányprogramban szereplő konkrét elemek is.

Mi támasztja alá az OVB álláspontját? - és most egy nyelvtani jogértelmezést fogok elmondani. Az támasztja alá, hogy az alkotmány nem azt mondja, hogy a kormányprogram elfogadása a tiltott tárgy, hanem a kormányprogram maga a tiltott tárgy. Ez szemantikai érvelésnek és éppen ezért elégtelennek tűnik, ám azt is látnunk kell, hogy amikor megtámadták a kezdeményezők az OVB döntését, akkor azzal érveltek, hogy azért sem ütközik a kormányprogramba az adott kérdés, mert nem a kormányprogram tartalmáról, hanem csak a kormányprogramról van szó.

Ha valaki végiglapozza az alkotmányt, akkor világosan láthatja, hogy más helyeken az alkotmány a kormányprogram elfogadásáról beszél. Természetesen meg kell jegyeznem, hogy ez a szemantikai érvelés önmagában még nem perdöntő, többféle értelmezés is lehetséges ebben az esetben.

(18.40)

A lényeg azonban itt nem is az, hanem amire az előbb már utaltam, a lényeg abban ragadható meg, hogy nem tért vissza az Országos Választási Bizottság erre a kizáró okra, hanem más kizáró okot keresett, amire egyébként az új eljárásra utasított szervnek mindig is joga, lehetősége van.

Ha megnézzük a vizitdíjjal kapcsolatos kérdések sorsát - mert ugye kettő volt belőlük -, akkor láthatjuk, hogy azok elbírálásánál az Országos Választási Bizottság döntését az Alkotmánybíróság egy 2001-ből származó határozatának indoklására alapozta. Miről is volt ott szó? Arról volt szó, hogy az 51/2001. alkotmánybírósági határozat indokolása kimondta, hogy jelen esetben - ott a nyugdíjas fogyasztói kosár árindexéről volt szó - nem bocsátható népszavazásra olyan kérdés, amely a költségvetési törvény tartalmát módosítja, amiből okszerűen következik, hogy tiltott tárgyként megjelölt törvényeket meg kell változtatni, illetőleg a kérdés arra irányul, hogy a választópolgárok pontosan határozzanak meg egy jövőbeni költségvetési törvényben szereplő kiadási tételt, vagy ahogy szó szerint fogalmaz az indoklás, egyes kiadásokat. Ez az érvelés a jelen esetre volt vonatkoztatva, ilyen értelemben tehát azt mondhatjuk, hogy azért emelte ki a kiadási oldalt, mert abban a konkrét jogesetben csak ez az oldal volt érintett, a bevételi oldal semmiképpen.

A 2007-es alkotmánybírósági érvelés viszont taxációnak tekintette ezt a jelen esetre vonatkoztatott, 2001-ből származó megállapítást, és ennek az lett a következménye, hogy minden más esetben költségvetéssel szoros kapcsolatban, jelentős, közvetlen kapcsolatban levő kérdés népszavazásra bocsátását is lehetővé tette. Ez volt az a szakmai alapprobléma, ami miatt kibontakozott a vizitdíj, illetőleg a kórházi napidíj, a második körben pedig a fejlesztési hozzájárulás vagy a képzési hozzájárulás kapcsán a két testület közötti polémia.

Láthatjuk, hogy nem volt következetes magának az Alkotmánybíróságnak a gyakorlata sem. Répássy képviselőtársam, bizottsági alelnök úr sem a bizottsági ülésen, sem most nem említette, hogy születtek különvélemények az Ab-határozatok kapcsán, és ezek a különvélemények - Holló Andrásé és Bragyova Andrásé - egyértelműen rámutattak arra, hogy az Alkotmánybíróságnak e tiltott tárgy esetében nincs következetes, egyértelműen kidolgozott mércéje, álláspontja. Maga az Alkotmánybíróság is úgy döntött 15/2005. határozatának az indoklásában, hogy esetről esetre fogja megvizsgálni azt, hogy valamely kérdés tiltott tárgynak minősül-e az alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontja tekintetében, vagy pedig nem minősül annak. Az, hogy esetről esetre kell az Alkotmánybíróságnak megvizsgálnia azt, hogy valamely kérdés beleütközik-e a költségvetési és a zárszámadási törvény tartalmába mint tiltott tárgyba, egyértelműen jelzi, hogy nincs tökéletesen kidolgozott normatív felfogás a taláros testületben sem.

Ha pedig ez a helyzet, akkor nem vethetjük az Országos Választási Bizottság szemére azt, hogy vitatkozott az Alkotmánybírósággal, bár - és ez a dolog lényege - végül is 2007. június 25-ei döntéseivel szabad utat nyitott a népszavazás lebonyolításának. Tehát szó sincs arról, hogy ha az Alkotmánybíróság döntéseit nézzük, akkor azok egyértelműen népszavazás pártiak voltak, az OVB döntései pedig a népszavazás megakadályozását szolgálták. Mivel az Alkotmánybíróságnak nincs - mint előbb már jeleztem - reformatórius hatásköre, ennek következtében jogilag elképzelhető lett volna az, hogy ide-oda tologatják az ügyet, ismét döntést hoz az OVB, megsemmisíti az Ab, ismét döntést hoz az OVB, ismét megsemmisíti az Ab és így tovább, erről szó sem volt. Ha pedig azt nézzük, hogy politikai nyomást milyen intézmények gyakoroltak az Országos Választási Bizottságra, akkor egyértelműen láthatjuk, hogy ellenzéki politikai erőktől jött ilyen nyomás, nem pedig a kormány részéről.

Végezetül nagyon röviden kitérnék arra, hogy mennyire volt elfogulatlan a korábbi Országos Választási Bizottság. Ezt nem említettem volna meg, ha Répássy alelnök úr nem tesz ilyen megjegyzést. Utalt arra, hogy nem lehetséges az OVB döntése alapján a kormányzati szervek kampánytevékenységét megítélni. Ez egy 5/2002. OVB-állásfoglaláson alapult, amelynek pontosan az volt a feladata, hogy az akkori Fidesz-kormányt mentesítse azon vád alól, mely szerint a kampányban részt vesznek, amikor azt mondják, hogy "jó kezekben van az ország, mert sorsát azok irányítják, akik valóra váltják álmait".

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu