FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom elfogadni a válaszát, hiszen ebben a válaszban nem látok semmiféle olyan biztosítékot, hogy az önök kisebbségi kormánya az elkövetkező időszakban képes lesz a környezet problémáit a helyükön kezelni.

Ön említette a válaszában azt, hogy számos olyan közös program, amelyben együtt tudtunk gondolkodni, megvalósulhatna a következő időszakban, amelyek alapjait most raktuk le. Ezzel egyetértek, viszont ezeknek a programoknak a jelentős része áll, stagnál vagy pedig el sem kezdődött. Csak egy konkrét példát engedjen meg, hogy megemlítsek: önök a választási kampányukban, majd később a programban is jelentős mennyiségű, több árvízi tározót ígértek az embereknek, számos olyan záportározót is, amelyek közül egyetlenegy sem valósult meg. Nem tudom, így hogyan képzeli el a következő időszakot. Tehát mi emiatt aggódunk, mert a környezetvédelmi tárcánál pontosan azok a programok nem zajlanak, amelyekre ön hivatkozott, amelyekről szó van.

Köszönöm szépen. Nem fogadom el a válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu