GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Örülök annak, hogy május 1-je mára nemcsak a baloldali politikai hagyománytörténetnek a része (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Sose volt, de mindegy!), hanem kiváltja a konzervatív politikusok érdeklődését is.
Örülök annak, hogy ön érdeklődéssel hallgatja és figyeli, hogy ennek a kormánynak, az önálló szocialista kormánynak milyen szándékai és tervei vannak a következő két évre vonatkozóan. Ezek a szándékok és ezek a tervek egyébként a 2006-ban elfogadott kormányprogramból következnek, e kormányprogram végrehajtásának második szakaszáról 2008 februárjában beszéltünk.
Miről szól az előttünk álló időszak? Arról, hogy az előző nem könnyű év után Magyarországon újra érzékelhetően növekedjenek a jövedelmek, a nyugdíjak, a fogyasztás, hogy annak érdekében alakítsuk át legfontosabb rendszereinket az oktatástól az egészségügyig, hogy teljesítményre ösztönözzenek ezek. Mindeközben csökkenjen az infláció, csökkenjen a költségvetési hiány, és egyre jobb számokat kapjunk a növekedésről.
Igen, 2008 a trendfordulás éve akar lenni; a nyugodt építkezésé és a gyarapodásé. Erről szóltunk május 1-jén, azért, mert az előző két év erőfeszítései után lehet erről beszélni.
Azért nem kellett új programot hirdetni május 1-jén, mert azt gondoljuk, hogy a "Munka, tudás, tulajdon" programja érvényesen szolgálja Magyarországot. Arról szól ez a program, hogy miként lehet az otthonról hozott, időnként fájó különbségeket a legelső életévektől csökkenteni. Ismeri ön is, valamikor február közepén ön is és a többi ellenzéki frakcióvezető is azt mondta, hogy a "Munka, tudás, tulajdon" programjában nincsen különbség a parlamenti pártok között. Ezt a programot kívánjuk végigvinni.
Ennek értelmében bővítjük, megerősítjük a védőnői hálózatot, megbecsüljük az abban dolgozók teljesítményét, még jobban, mint eddig; bölcsődék épülnek és óvodák épülnek, és igen, több száz iskolát fogunk felújítani. Középiskolai kollégiumokat fogunk felújítani, és folytatjuk azt az Universitas-programot, amelyhez hasonló a húszas-harmincas évekig visszamenőleg nem volt Magyarországon. Azt gondolom, hogy ez egy olyan program, amelynek a végrehajtása érdekében érdemes erőfeszítést tennie ennek a kormánynak. Meg is fogjuk tenni ezeket az erőfeszítéseket.
Új tudás mellett az új közkultúra, az új művelődés programja; vidéki közösségi házak százaiba újra visszacsalogatni az életet, szembemenni azzal a hittel, hogy a vidéki közösségi terek, művelődési házak valamikor a szocializmus rekvizitumaiként maradtak csak itt nálunk.
Arról szól a "Munka, tudás, tulajdon" programja, amiről május 1-jén is beszéltünk, hogy hogyan lehet jobban ösztönözni a munkavégzésre azokat is, akik időnként úgy gondolják, hogy ha van választás a munka és a segély között, talán jobb a segélyt választani. Mi arra szeretnénk őket ösztönözni, hogy válasszák inkább a munka lehetőségét, ennek érdekében átalakítani a szociális rendszert és az adórendszert.
Mi tagadás, azt gondoljuk, hogy ilyenfajta célokért érdemes egy kormánynak erőfeszítést tenni, érdemes az ellenzékkel is vitatkozni, érdemes nem egyszerűen csak hatalmi politizálást folytatni - erről szólt az ön hozzászólása -, hanem ezekről a tartalmi programokról beszélni.
Azt várjuk önöktől is, a parlament valamennyi pártjától, hogy ehhez nyújtsanak támogatást. Hogy aztán ennek a támogatásnak a bázisán meg lehessen újítani az egészségügyet, hogy akár Szegeden, akár Pécsen megújuljon a klinika, hogy az M6-os 2010-ig elérjen Pécsig, hogy csak idén különböző fejlesztési célokra legalább 500 milliárd forintot lehessen kifizetni. Ez az a program, erről beszéltünk május 1-jén. S mondom még egyszer, örülök, hogy ön is ezt hallgatta.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés