KIS PÉTER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Kénytelen vagyok reagálni az újabb fölvetésekre. Czira képviselő úr mondja, hogy kikerül a parlament ellenőrzéséből ez a dolog, tehát akkor ezek szerint benne volt. De akkor ellentmondásban van önmagával, mert ha eddig benne volt, és ez a parlamenti ellenőrző szerep érvényesült, akkor hogyan fordulhattak elő az élelmiszerbotrányok? Én tehát egyáltalán nem félek attól, és nem mondom azt, hogy kikerül a parlament ellenőrzése alól.

A másik dolog, amire szintén szeretnék reagálni. Úgy látom, hogy azt már csak nem vitatjuk, hogy ez a rendszer nem működik jelenleg; tehát működik ez a rendszer, és nem tudom, hogy hol van összekacsintás, amire Czira képviselő úr utalt. Akkor valószínűleg a szakma részéről van összekacsintás, mert részemről nincs, és gondolom, hogy a kormány részéről sincs összekacsintás ebben a dologban.

Sajnos, ha ez ilyen összekacsintásos rendszerrel működik, akkor nyilván a szakmánál is baj van, de még egyszer mondom, hogy senkiről nem feltételezem - egy állatorvosról sem, egy szakemberről sem -, hogy összekacsintgat ezekben az ügyekben, és ezért fordulhat elő az, hogy ilyen botrányok keletkeznek.

Még egy dologra szeretnék itt reagálni a HACCP kapcsán is. Azzal értek egyet - nem akarok kitérni, én is vettem részt HACCP-rendszerek kiépítésében Szabolcs, Békés, Nógrád, Csongrád megyében -, és azok a kistermelők, akikkel meg kellett hogy értessük, hogy miért van szükség bizonyos módosításokra, bizony megértették, ha normálisan, szakmai alapon, emberi szóval és nem uszító jelleggel vagy nem fölhergelendően közelítettünk ehhez a dologhoz. Úgyhogy nem tudom, hogy ezek a súlyos tapasztalatok honnan származnak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu