KIS PÉTER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én sem szeretem, hogy egymás szavait kiforgatjuk, de azt sem szeretem, hogyha egy törvényt forgatunk ki, és minősítjük úgy, hogy az előkészítetlen, és teljesen nem szolgálja azt a célt. Három éve küzdünk rajta, hogy valamiféle törvény alakuljon, és az, hogy ebből törvény lett, azt korábban éppen az ellenzék feszegette, és hát itt van előttünk ez a törvény.

Örvendi képviselőtársam harmadik országbeli problémával kapcsolatos felvetésére reagálva, azt kérném, hogy ha vitatkozunk, akkor mélyedjünk el abban a témában annál a törvénynél, ami éppen napirenden van. Ugyanis a törvény egyértelműen azt írja le, hogy élő állatot, növényt, ezek szaporítóanyagát, állati vagy növényi eredetű terméket harmadik országból az ország területére behozni, onnan kiszállítani csak állat-egészségügyi, illetve növény-egészségügyi határállomáson keresztül lehet.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu