DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Európai Unióhoz történt csatlakozása nyomán történelmi esélyt kapott a felzárkózásra. Az európai uniós támogatások felhasználása, az Új Magyarország fejlesztési terv megvalósítása nagy számú, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítását teszi lehetővé, illetve szükségessé. A fejlesztési források több mint fele az építőiparban kerül felhasználásra. Az építési tevékenység eredményeképpen megvalósult építmények a nemzeti vagyon jelentős elemei, amelyek műszaki, gazdasági értékükön túl is alkalmasak jelentős fejlesztések beindítására. Az építésügyi ágazaton belül is az építőipar a gazdaság és a foglalkoztatás egyik meghatározó ágazata.
A magyarországi építőipar nagy kihívás előtt áll. Ezen kihívások körébe kell sorolnunk az ország infrastrukturális elmaradottságának csökkentését, az Európai Unióhoz való csatlakozással vállalt közlekedési és környezetvédelmi beruházások kivitelezését, a lakásállomány állapotának javítását. Mindez azzal jár, hogy az elkövetkező 10-15 évben végrehajtandó építési beruházások várhatóan az építőipar minden területén a teljesítmények közel megkétszereződését eredményezik.
(19.50)
A részben uniós forrásból megvalósuló beruházások élénkítik az építőipari keresletet. Az ágazat egységes európai piacon és a hazai fejlesztések terén hatalmas lehetőségekkel és hatalmas versennyel néz szembe, tehát helyzete versenyképességünk fokmérője, egyúttal patrióta gazdaságpolitikánk kiugróan fontos része is. Közérdek, fontos nemzetgazdasági cél, hogy a kiemelt építési beruházások megvalósítása megfelelő szakmai és jogi garanciák mellett az építésügyi követelményeknek, szabályoknak megfelelően, jó minőségben és gyorsan megtörténjék.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvénymódosítás a beruházások előkészítésének, engedélyezésének és megvalósításának teljes folyamatára, a folyamatok gyorsítására, egyszerűsítésére, szakszerűségének és jogszerűségének javítására, a szükséges szakember-kapacitás biztosítására terjed ki. Célja a kiemelt építési beruházások előkészítésének, engedélyezésének és megvalósításának folyamatában az időigény rövidítése, az eljárások egyszerűsítése, a párhuzamosságok megszüntetése.
Ennek érdekében a törvényjavaslat, a törvénycsomag hét törvényt módosít: az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló törvényt, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényt, az illetékekről szóló törvényt, a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényt, a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt, a kereskedelemről szóló törvényt, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló törvényt.
A törvénycsomag legfontosabb szabályozási elemei között kell megemlíteni az építési telek fogalmának kiterjesztését, a lejegyzésre és a telekalakításra vonatkozó eljárási szabályok pontosítását annak érdekében, hogy a beruházásokhoz szükséges területek biztosítása, kialakítása egyszerűbben megvalósítható legyen, a településrendezési eljárások megfelelő garanciák melletti egyszerűsítését azért, hogy a beruházás építési engedélyezhetősége miatt szükségessé váló településrendezési eszköz módosítása rövidebb idő alatt megtörténhessen, az építésügyi hatósági eljárások további egyszerűsítését és gyorsítását például az összevont építésügyi hatósági engedélyezési eljárás bevezetésével, az elektronikus ügyintézés lehetővé tételével, továbbá a nemzetgazdaságilag kiemelt építési engedélyezésekre tekintettel, azok gyorsítása érdekében az építtető által megbízott építésügyi igazgatási szakértő közreműködését, ami biztosítja a kérelem benyújtásakor szükséges mellékletek rendelkezésre állását, elősegíti az építési engedélykérelem rövidebb határidőben történő elbírálását.
Fontos szabályozási elem még például az építésüggyel összefüggő vállalkozási szerződésekre - ilyenek a tervezési, vállalkozói, kivitelezői s a többi szerződések - vonatkozó speciális szabályok megállapítása, amelyek a polgári peres eljárások csökkentését eredményezhetik. Ilyen fontos szabályozási elem még a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsítására vonatkozó speciális szabályok, egyszerűsítések, új eljárási típusok bevezetése.
A tervezett intézkedések pozitívan hatnak a feketemunka megszüntetése érdekében tett kormányzati elhatározások megvalósítására is, valamint a lánctartozás megfékezését is elősegítik. A beruházások megvalósítása tekintetében a területek megszerzésére, az engedélyek beszerzésére, a szakember-ellátottság biztosítására, a szabálytalankodókkal szembeni szankciórendszer pontosítására vonatkozóan az előterjesztés kifejezetten előmozdító, azokat elősegítő és gyorsító rendelkezéseket tartalmaz.
Tisztelt Országgyűlés! A szabályozás hatálybalépésével olyan élénkítő hatás érhető el, hogy a gazdasági versenyben kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek azok az építőipari kivitelezési tevékenységet folytatók, akik folyamatosan eleget tudnak tenni a rájuk és tevékenységükre vonatkozó előírásoknak.
Kérem az Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot vitassák meg és fogadják el, és egyúttal, miután valószínűleg a törvényjavaslat vitájának folytatásakor már nem én ülök ebben az államtitkári székben, ezért szakértő kollégáimnak és együttműködő szakmai partnerszervezeteinknek szeretném megköszönni, hogy eljuthatott idáig, a kormány benyújthatta ezt a törvénycsomagot, amely mindenképpen fontos lesz a parlament jobb és bal oldalán ülő összes országgyűlési képviselő körzetének szempontjából.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban és Pettkó András részéről.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés