ÉKES ILONA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság április 29-én, kedden tárgyalta meg a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.

Az ellenzékinek minősülő pártok képviselői egyöntetűen a javaslat általános vitára való alkalmatlansága mellett foglaltak állást. Mint ahogy akkor is mondtuk, most is szeretném kiemelni: nem az esélyegyenlőség biztosítása ellen vagyunk, hanem éppen a valódi esélyegyenlőséget szeretnénk biztosítani, azon belül is kiemelten a közoktatási intézményekben.

Ugyanakkor felelőtlennek tartjuk a kormánynak azt a magatartását, hogy az óvodai, iskolai nevelésnek keretet adó törvényt már sokadik alkalommal, félévente módosítja. Kiszámíthatatlanná teszi a pedagógusok életét, munkáját, elbizonytalanítja az oktatásban részt vevő valamennyi szereplőt. Egy átlagos óvoda vagy iskola dolgozói a sok módosítás eredményeként azt sem tudják, mik az éppen rájuk kötelezően vonatkozó törvényi előírások, amelyeknek nap mint nap meg kell hogy feleljenek.

A bölcsőde, óvoda többcélú intézményre vonatkozó előírások változtatgatása magának a többcélú intézménynek a működőképességét veszélyeztetni. Ez a javaslat, azon túl, hogy a címében az esélyegyenlőség szót hordozza, hosszú távon nem esélyegyenlőséget, hanem éppen ellenkezőleg, esélyegyenlőtlenséget, további feszültségeket fog szülni. Az esélyegyenlőség nem olyan kérdés, amit pusztán adminisztratív úton meg lehet oldani, ahogy azt a javaslat célozza, hanem pénz, hosszú távú fejlesztések és programok szívós munkájával lehet a társadalom gondolkodását átformálni. Ha megnézzük a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok által megszavazott költségvetéseket, a közoktatásban megvalósuló esélyegyenlőséget biztosító előirányzatok hírét-hamvát sem tapasztaljuk. A kisiskolák bezárása, az, hogy a falusi gyerekek órák hosszán át utaznak az iskolába, nem az esélyegyenlőséget szolgálja.

A javaslat kapcsán alkotmányossági aggályok is felmerülnek az Oktatási Hivatal hatáskörének újraszabályozásánál. A hivatal a módosítással olyan hatáskört kap például az első osztály indításának megtiltásával, ami az önkormányzati törvény szerint egyértelműen kizárólagos önkormányzati hatáskör. Ha a javaslat elfogadásra kerül, és az Oktatási Hivatal élni fog ezzel a jogával, az további, a minisztérium képviselője szerint is legalább 40 kisiskola bezárását eredményezheti. Ez volna az esélyegyenlőség?

A bizottsági ülésen elhangzott az az eddigi tapasztalatok alapján megalapozottnak mondható félelem is, hogy az előírt változtatásokhoz szükséges forrásokat megint állami támogatás nélkül, az intézményeket fenntartó önkormányzatoknak kell előteremteniük, pedig érdemes volna olyan kistelepülési jó példákat figyelembe venni, amikor kis pénzből valódi esélyegyenlőséget tudtak egyes települések biztosítani bölcsődéikben, óvodáikban, iskoláikban.

Az ülésen elhangzott a Borsod megyei Sellyén megvalósult iskolai fejlesztés példája, ahol a gyerekek az alapítványnak köszönhetően interneten is meg tudják kapni a legmodernebb tananyagot is.

Amikor az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ellenzéki képviselői indokolták elutasító álláspontjukat, felhívták az előterjesztő Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselőjének figyelmét arra, hogy a valódi esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy azok közül a családok közül, amelyekből a gyermekek óvodába kerülnek, egyesek támogatást kapnak ezért, mások viszont ilyen pénzbeli juttatásra nem jogosultak, mert az komoly feszültséget szül az adott településen élők között. A valódi esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy a nagyvárosokban élő családoknak másfél évet is várni kell, hogy gyermeküket bölcsődébe írassák, mert olyan hatalmas helyhiány van a bölcsődékben, az önkormányzatoknak pedig már nincs mobilizálható vagyonuk, amiből bölcsődét tudnának építeni, pláne hosszú távon fenntartani.

A valódi esélyegyenlőség azt jelenti, hogy az állam forrásokat biztosít bölcsődék, óvodák építésére, és nem lehetetleníti el működésüket a rájuk vonatkozó törvények kampányszerű, félévenkénti módosításával.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunk ellenzéki tagjai messzemenően partnerek az esélyegyenlőség össztársadalmi előmozdításában, kiemelten is a közoktatásban. Ez a javaslat azonban csak további társadalmi feszültségeket szül, és tovább nehezíti a kisiskolák életét. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő!) Ezért nem tudjuk támogatni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu