DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyáltalán nem vagyok meggyőzve, amit Baráth Etele képviselő úr mondott, azt nem tudom elfogadni.

De mindenekelőtt még Ujhelyi államtitkár úr megjegyzésére szeretnék reagálni. Jó, hogy nem az én szememre veti azt, hogy Lamperth Mónika, Kolber István és Gyenesei úr nincsenek itt. Nekik kutya kötelességük lenne itt lenni a parlamentben ezen a késői órán, és megtárgyalni azokat a módosító javaslatokat, amelyek a saját területük, a saját városuk, a megyéjük érdekét képviselik. Az, hogy jó helyen mondják-e el, vagy hol mondják el, az az ő magánproblémájuk. Azt gondolom, hogy ennek a védelméről itt a parlamentben kell szólni. Mi, képviselők nem tudhatjuk azt, hogy mi történik, mondjuk, egy kormányülésen, de azt igenis tudjuk és részesei vagyunk, hogy mi történik a területrendezési terv tárgyalása során itt bent a Házban, hiszen itt dőlnek el azok a kérdések, amelyek érintik azt a térséget, ahol ők is laknak, és amelynek érdekében mi képviselőtársammal felszólalunk.

Az, hogy a késői órában, ezt megint nem az én fejemhez kellene vágni, hanem én azt gondolom, hogy a kormánynak kellett volna egy olyan lehetőséget teremteni, hogy nem ilyen késői órára tűzi ki, mondjuk, a Ház ennek a tárgyalását, hanem egy olyan időben, amikor az állampolgárok meghallhatják, hogy a saját sorsukról, a saját környezetükről, a városukról, a térségükről mit mondanak azok a képviselők, akik esetleg itt a parlamentben munkát végeznek.

Ami pedig a logisztikai központot illeti, sokkal szimpatikusabb lett volna, ha a logisztikai központot Kaposvárként jelöli meg a képviselő asszony, és esetleg részközpontként pedig Taszárt. Hiszen az ő érdeke is az lett volna, hogy Kaposvár fejlődéséért harcoljon, és természetesen a térségért, de elsősorban azért a városért, amelynek a felemelkedése mindannyiunk számára nagyon fontos. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu