PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy elöljáróban, mielőtt a törvényjavaslatról szólnék részletesen, Kormos Dénes képviselőtársam szavaival élve én is megpróbáljak egy diagnózist adni a jelenlegi helyzetről és az esélyegyenlőtlenségről a magyar közoktatásban.

Egyébként a benyújtott törvényjavaslat sok mindennel foglalkozik, többek között az óvodáztatási támogatással, a központi középiskolai felvételi kizárólagosságával, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók arányával, az Oktatási Hivatal hatósági ellenőrzésével, és mindezektől azt várják, hogy az esélyegyenlőség érvényesülni fog, illetve mérsékli az esélyegyenlőtlenséget a közoktatásban.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai magyar valóságban ennél sokkal rosszabb a helyzet. Sokkal rosszabb a helyzet, hogy az előbb említett intézkedések látványos eredményt hozzanak. Évek óta azt tapasztalhatjuk, hogy a rossz, elhibázott kormányzati intézkedések vagy a kormányzás teljes hiánya miatt kialakult válsághelyzet orvoslására kapkodva, átgondolatlanul nyújtanak be törvényjavaslatot.

Kétségtelen tény azonban az, hogy az esélyegyenlőség biztosításával foglalkozni kell, de lássák be a tisztelt kormánypárti politikusok, hogy a problémák jó részét önök idézték elő az elmúlt években.

(18.10)

Például az utóbbi évek költségvetési törvényeivel, amelyek jelentős forrásokat vontak ki a közoktatásból, vagy a miniszterelnök hangzatos bejelentéseivel az oktatás támogatásáról, amelyekből azután nem valósult meg semmi.

Beszélhetünk-e esélyegyenlőségről, amikor a kormány az egyes óvodai, iskolai évfolyamokról indítva felmenő rendszerben csökkenti az egy tanulóra jutó támogatást? Vannak olyan évfolyamok, ahol 25 százalékkal. Ugyanakkor pedig a fenntartókra vár a feladat, hogy oldják meg olcsóbban a gyerekek nevelését, oktatását, fizessék ki a fűtést, a világítást, miközben rohamosan emelkednek az árak. Csak azt szeretném megjegyezni, hogy pont azokon a kistelepüléseken, ahol a szegregáció nagy mértéket öltött, vagy nincs meg az esélyegyenlőség az oktatásban, pontosan ezeken a településeken egyébként hiányzik az iparűzési adó, a gépjárműsúlyadó, az szja helyben maradó része. Tehát ott egyre nehezebben tudják fenntartani ezeket az intézményeket kellő színvonalon.

Beszélhetünk-e esélyegyenlőségről ott, ahol a miniszterelnök időnként hangzatos ígéretekkel járja az országot, megígéri többek között, hogy minden településen helyben kell biztosítani az oktatást, majd amikor eljön a költségvetés, akkor elveszik a kistelepülések kiegészítő oktatási normatíváját?

Beszélhetünk-e esélyegyenlőségről, amikor a közelmúltban 423 oktatási intézmény szűnt meg vagy szervezték át, amikor az elmúlt esztendőben 8500 pedagógus-álláshely szűnt meg? Remélem, a számadataim Bókay képviselő úr számára is pontosak lesznek. Pontosan az esélyteremtés különböző intézményei és programjai kaptak kisebb támogatást az elmúlt években.

Beszélhetünk-e esélyegyenlőségről, amikor gyerekek tízezreit utaztatják lakóhelyükről az iskola-összevonások miatt, ahol az elmúlt tanévkezdéskor gyerekek keresték, hogy hová is tudnak iskolába járni, ahol a 10 százalékkal dráguló tankönyvek és az iskolabezárások miatt fejetlenség volt a tankönyvellátásban?

Beszélhetünk-e esélyegyenlőségről, miközben egyre többen csúsznak a mélyszegénység állapotába, ahol gyerekek csak az iskolában juthatnak meleg ételhez, ahol a kistelepülések felnőtt munkaképes lakosságának 80-90 százalékának nincs munkahelye? Pedig önök évekkel ezelőtt több munkahelyet ígértek és dübörgő gazdaságról beszéltek. Azt gondolom, hogy mindezekhez képest a benyújtott törvényjavaslat csak a problémák felszínét karcolgatja, és nem nyújt kielégítő megoldást.

Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat részletesen foglalkozik a hátrányos helyzetű tanulók felvételének szabályozásával, az iskolai körzethatár kijelölésével, a kötelező felvételt biztosító intézmények kijelölésével. Adminisztratív eszközökkel igyekeznek biztosítani az esélyegyenlőséget. Hat év óta igazából se pénzt, se programot, se fejlesztést nem biztosítottak erre a területre, illetve ami pénz például kifolyt az integrált oktatás, integrált nevelés címén, annak eredményét nem olyan régen a Népszabadság január 3-án megjelent cikke megdöbbentőnek nevezte. Az Oktatási Minisztérium háttérintézménye vizsgálta, és kutatók beszámolója alapján tette ezt a megállapítást a napilap.

Az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, kényszervállalkozásként tekintenek a feladatra, valódi eredmények nélkül. Valódi programok kellenének, amelyek kidolgozása nem a pedagógusok feladata, és alacsonyabb osztálylétszámokra volna szükség a felzárkóztatásban, kiemelten finanszírozott, jó felszereltségű oktatási intézményekre van szükség.

A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók adminisztratív eszközökkel való tologatása egy kritikus pontja a javaslatnak. Sérti az iskolaválasztás szabadságát, az esélyegyenlőséget, és nem old meg semmit. A hátrányos helyzetűekre előírt százalékos arányok stabilan csak valamennyi tanuló röghöz kötésével vagy folytonos tologatásával oldható meg.

A legutóbbi ombudsmani jelentésből is az derül ki, hogy a minőségi oktatást helyben kellene megoldani, és nem űzni, utaztatni a gyerekeket. A tanulónak joga van helyben a jó minőségű oktatáshoz, amely a társadalmi integrációjának legfőbb biztosítéka. Ezt kell számára megteremteni. Az ezt helyettesítő adminisztratív kényszerek, amelyek miatt a tanuló nem oda jár, ahova akar, nem olyan feltételekkel jut el az intézménybe és teljesíti a tankötelezettségét, ami számára megfelelő, az visszaélés a hátrányos helyzetével.

Durván sérti az önkormányzatok hatáskörét, és megkerüli az önkormányzati törvényt a javaslat azon része, amely megtiltja bizonyos feltételek esetén az első osztály indítását. Ez a legtöbb esetben, azt gondolom, az intézmény halálát és megszűnését fogja jelenteni. A tanulókat hatósági úton esetleg ráerőlteti más önkormányzatokra, utazásra kényszerítve a tanulókat, ismét csak sértve a szabad iskolaválasztás jogát és az esélyegyenlőséget. Tudomásul kell vennünk, hogy a halmozottan hátrányos helyzetűek tömegei élnek földrajzi elkülönültségben. E tömegeknek nem a távolabbi intézménybe való erőszakos beiskolázás, utaztatás a tudás, a társadalmi beilleszkedés garanciája, hanem a minőségi oktatás helyben történő megteremtése.

Ugyanakkor el kell mondanom azt is, hogy jó szándékot tükröz, és ebben egyetértek Szabó Zoltán képviselő úrral, két évvel ezelőtt is egyetértettünk, a - nevezzük így - kötelező óvodáztatás bevezetése, illetve az akkori közoktatási törvény ilyen irányú módosítása. Jó javaslatnak tartottuk az óvodai ellátás kötelezővé tételét, jó javaslatnak tartottuk azt, hogy 2008-tól vegyenek fel az óvodák kötelezően, illetve a fenntartók biztosítsanak férőhelyet a halmozottan hátrányos helyzetben lévő jelentkező gyerekeknek, 2010-től pedig mindenkinek, aki igénybe akarja venni az óvodát. Akkor azt hiányoltuk, hogy nincs, és hol van az ösztönzőrendszer. Most itt van az ösztönzőrendszer; kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen hatást fog elérni az egyszeri első 20 ezer, majd a 10 ezer forintok juttatása.

Arra kérném a kormánypárti képviselőket, hogy mindenféleképpen gondolják át azt a gyakorlatot, amely a polgári kormány idején volt. Akkor a családi pótlék egy iskoláztatási támogatásként jelent meg, amiről azt gondolom, hogy teljesen természetes dolog, hiszen ha tankötelezettségi törvény van, akkor az óvoda utolsó évétől, az ötödik évfolyamtól a tankötelezettség idejéig ezt hozzá lehetne kötni a családi pótlékhoz. Ez még nagyobb ösztönző erőt jelentene abban a tekintetben, hogy ezek a gyerekek iskolába járjanak.

Az egységes óvodai és bölcsődei feladatokat ellátó intézmény létrehozását is lehet támogatni, hiszen sok 1500 fő alatti településen működik, ha még működik kihasználatlanul óvoda. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy az óvoda egy nevelési-oktatási intézmény, míg a bölcsőde egy egészségügyi-szociális intézmény. Más előírások vonatkoznak az egyikre, és más előírások a másikra.

Azt látjuk a javaslatból, hogy ezek rendeleti összehangolására még utalás sem történik. Azt gondolom, hogy erre fokozottan oda kellene figyelni, hiszen több település, több fenntartó fog élni talán ezzel a lehetőséggel, ugyanakkor már a működési engedélyek kiadásánál is ezeknek az intézményeknek egymástól nagyon eltérő feltételeknek kell megfelelni, gondolok itt a gondozók számára, az étkezés biztosítására, a bölcsőde és óvoda eltérő felszereltségének a biztosítására.

A törvényjavaslatban olvashatunk arról is, hogy az erőszakos tanulói magatartás kezeléséhez nyújt segítséget azon szülői kötelezettség, amely szerint a szülő köteles elvinni gyermekét nevelési tanácsadásra vagy iskolapszichológusi vizsgálatra, illetve fejlesztő foglalkozásokra. Azt gondolom, időszerű, hogy ez bekerült, de az iskolai erőszaknak és a kialakulásának is csak egy vékony szeletét érinti. Az iskolai erőszak országos sajtót is megjárt esetei, azt gondolom, csak a jéghegy csúcsát jelentik. Sok és súlyos nevelési és környezeti problémával küszködnek a tantestületek, amelyekről alig-alig tud a nyilvánosság. Az utóbbi időben, azt gondolom, a legnagyobb probléma, hogy elsikkadt a nevelés kérdése az intézményekben. Már csak a törvényben van az, hogy nevelési-oktatási intézmény.

(18.20)

Mi magunk is sokszor abba a hibába esünk, hogy csak az oktatással és a felmérési eredményekkel foglalkozunk, a neveléssel pedig nem.

A diákot nem elsősorban tanítani kell, hanem személyiségében kellene alkalmassá tenni a társadalmi együttélésre, a tanulásra, a későbbi munkavállalásra, a családi életre. Hibásnak tartom azt a jelenlegi szemléletet, hogy a család magánügyének tekintjük a nevelést. Ez nem jó, és egyébként pedig látjuk, hogy az utóbbi évek liberális oktatáspolitikája hová vezetett.

A törvényjavaslatban a kormány felhatalmazást kap, hogy rendeletben szabályozza többek között a pedagógus-továbbképzést teljesítők anyagi elismerését, a nehezebb körülmények között dolgozók átalánydíjazását, a pályakezdő pedagógusok többletdíjazását. Itt szeretném megjegyezni, hogy a sajtó már foglalkozik azzal, hogy milyen ellentéteket szül ez a pályakezdők, illetve azok között, akik már 10-15 éve dolgoznak, hiszen a pályakezdők bérbeállása e szerint a javaslat szerint körülbelül ott lenne, mint azoké, akik mondjuk, már másfél évtizede dolgoznak a pályán.

Itt egyrészt a majdani rendelet részleteiről semmit nem tudunk. Másrészt mindig elmondom, ha közoktatási törvény vitája van, és eddig is hiányoltam, hogy tovább várat magára egy pedagógus-életpályamodell kialakítása és törvénybe iktatása, amely differenciál, elismeri a pedagógusmunka minőségét, a szakmai felkészültséget és teljesítményt, és mindezt anyagilag is dotálja. Egy életpályát kellene kínálni a pályakezdéstől a nyugdíjba vonulásig.

Összegezve: szeretném elmondani, hogy alapvetően jó szándékot tükröz a törvényjavaslat, sok lényeges kérdést érint. Azt gondolom, hogy mégis az esélyegyenlőtlenség problémáját kevéssé lesz képes maga ez a törvényjavaslat megoldani. Őszintén remélem, és bízom az önök bölcs belátásában, hogy sok módosító javaslatot tudnak majd támogatni, amelyeket mi benyújtunk, illetve mindenféleképpen fogunk benyújtani módosító javaslatot ahhoz a részhez, ahol az önkormányzati törvényt megkerülő, az önkormányzatiságot sértő rendelkezéseket látunk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu