DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság a beszámolót egyhangúlag fogadta el, viszont a bizottsági határozatnál tartózkodás is volt, és ebben valóban, egy viszonylagos nagy konszenzus ellenére láthatóan elég komoly viták bontakoztak ki. A vita lényege nem elsősorban a megállapítások, hanem a megállapításokból való következtetések körül bontakozott ki. Erről szeretnék véleményt adni és tájékoztatást adni.
Azt gondolom, a Számvevőszék szerepe körül is vita bontakozott ki, hogy tulajdonképpen a Számvevőszék feladata a költségvetés megalkotásának és végrehajtásának a legfőbb támasza a Magyar Országgyűlés számára. Az, hogy milyen mértékben van következménye a számvevőszéki megállapításoknak, ez az a kérdéskör, amelyet már hosszabb ideje magam is és az ellenzék részéről is szóvá teszünk, hogy a parlament mindenkori MSZP-SZDSZ-es többsége elfogadja ugyan a számvevőszéki jelentéseket, de olyan országgyűlési határozatot, amely a Számvevőszék megállapításait - mint az ellenőrzéssel megbízott szervezet megállapításait - tulajdonképpen nem emeli országgyűlési határozati rangra, különösen akkor, ha ez a kormányzat felelősségét, a kormányzat intézkedéseit írja elő, hanem úgymond ajánlja figyelmébe, ahogy az elnök úr is szólt, de nem kötelezi arra, hogy a kormányzat tegye ezt. Ilyenkor joggal fölvetődik az a kérdés, hogy a Számvevőszék a kormány ellenőrző szerve, mármint hozzá rendelt szervezet, vagy pedig a Magyar Országgyűléshez rendelt szerv, legalábbis megítélést tekintve. Mert jogi státusában teljesen világos, hogy az Állami Számvevőszék a Magyar Országgyűlésnek egy olyan intézménye, amely a magyar kormányon túl önkormányzatokat és sok más civil szervezetet, általában a közpénzeket ellenőrzi, és messze nem csak a kormányzat úgymond ajánlásait kell hogy megfogalmazza.
Azt gondolom, hogy a vita leglényegesebb pontja ekörül bontakozott ki, különösen, ha úgy tekintünk a 2007. évi állami számvevőszéki tevékenységre, hogy a 2006. évi költségvetés végrehajtásának az ellenőrzéséről szóló időszak is erre az időszakra esik. Azért lássuk be, hogy az elmúlt 18 év költségvetési szempontból legsúlyosabb kibontakozó éve a 2006. év volt, mondhatjuk nyugodtan, a nagy átverések, a nagy adatmódosítások és a nagy bizonytalanságok időszaka, amelyet aztán a kormányzat megszorító intézkedésekkel volt kénytelen korrigálni.
A vita lényege arról bontakozik ki most már hosszabb ideje, hogy a Magyar Országgyűlés költségvetési törvényében, amelyet elfogadott, a törvényalkotásban bontakozott ki ez a hiba, vagy pedig a végrehajtásban, a kormányzat túlköltekezéséből adódó következmény az, hogy mi történt a 2006. évben. Márpedig, ha a tényeket számba vesszük, amit az Állami Számvevőszék is megállapít, akkor döntően a kiadások túlfutását, a magyar kormány, az akkori kormány túlköltekezését, a Gyurcsány-kormány túlköltekezését állapította meg, hogy a kiadások a tervezet, tehát a Magyar Országgyűlés által 2005 decemberében elfogadott költségvetési törvény be nem tartásából adódtak.
Ebből következett az a megállapítás is, hogy 2006-ban kétszer kellett a kormányzat javaslata alapján a költségvetési törvény módosítását megtenni. Egyik képviselőtársunk a vitában azt mondta, hogy tulajdonképpen az történt, hogy a tények megtörténtek, majd pedig az Országgyűlés többségével élve az MSZP-SZDSZ gyakorlatilag utánaigazította a költségvetés terveit, tervszámait, magának a költségvetési törvénynek a számait és szövegét.
Ha ebből a szempontból nézzük, hogy az Állami Számvevőszék milyen megállapításokat tett a 2007. évi munkájában a 2006. évi beszámoló keretében, akkor elég világos feladatsort állapított meg, amelynek a megállapításait... - még egyszer mondom, itt a vitát lefolytatva a múlt évben, végül is a kormány javaslatára nem fogadták el az ellenzéknek azt a módosító javaslatát, hogy az Országgyűlés határozatait - meghagyva szó szerinti, igen diplomatikus megfogalmazásait is - emeljük országgyűlési határozattá.
Azt gondolom, ez az egyik legfontosabb része, hogy az Országgyűlés, amikor a 2008. évre vonatkozó országgyűlési határozatot az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásához hozzáteszi, akkor ezt érzékelheti, hogy milyen következménye van a Számvevőszék megállapításainak, mennyiben ez csak egy ajánlás, és mennyiben pedig ez egy kötelezettség. Nyilvánvaló, a törvényi keretek között a Számvevőszék jól jár el, helyesen jár el, ha törvénysértést talál, akkor feljelentést tesz. Ha viszont csak kifogásai, megállapításai, a rossz hatékonysággal kapcsolatos megjegyzései vannak, vagy egyszerűen csak a szabályozatlanság vagy éppen az auditálás, tehát az egész számviteli rendszernek a meg nem felelése található egy-egy szektorában a költségvetésnek, akkor joggal vetődik az fel, hogy miért nem kötelezi erre a Magyar Országgyűlés mind az öt pártja egyhangúlag, miért nem fog össze a 2006. évi költségvetési törvény végrehajtása körüli problémák esetén, hogy márpedig a kormányzat többet ilyet nem tehet.
Itt vagyunk, és itt van, mondom, a vitának a tétje is most, hogy itt állunk a 2009-es, 2010-es év előtt, amikor újból a választási ciklusra készülve a kormányzatnak megnyílik a lehetősége, az a négyévente mindig visszatérő túlköltekezési hajlama, amelyre már a Gyurcsány-kormány 2005-ben és 2006-ban bizonyította, hogy semmilyen olyan garancia nincsen ezen javaslat alapján 2009-ben, amely a kormányzat 2009-2010-es túlköltését akadályozná. Nyilván a Számvevőszék egymaga nem tudja megoldani ezt a kérdést, ha a Magyar Országgyűlés mint a megbízója, a 2009-2010-re vonatkozó feladatait szabó szervezet nem kap kellő hangsúlyt arra, hogy ez a túlköltekezési hajlam megtörténjen.
A vitának, azt gondolom, legnagyobb része az, hogy a költségvetés, amely ma a magyar gazdaságpolitika egyik legsúlyosabb problémája, a költségvetés hiánya és annak alakulása, a Magyar Országgyűlés felelőssége, azt gondolom, miután a kormányzati többség kiszolgálja a kormányt, abban jelenik meg, hogy nem ellenőrzi a végrehajtást, nem ellenőrzi kellő mértékben, és nem vonja felelősségre, nincs következménye a szabálytalan, illetve rossz gazdálkodás eredményeinek. Másrészről a kormányzatnak meg egyértelműen a felelőssége ott található meg, hogy gyakorlatilag, átvéve a költségvetés alkotását, gyakorlatilag nem tudja érdemben vagy nem hajlandó érdemben a Magyar Országgyűlés döntéseit végrehajtani.
(10.30)
Ez egy súlyos megállapítás, amit természetesen évközi költségvetésitörvény-módosítással formálisan szabályossá tesz a kormányzat, de tartalmilag az a következménye, amit ma Magyarország megélt, éltanulóból a sor végére került a gazdaságpolitikáját tekintve a tíz európai uniós csatlakozó ország közül. Ezért rendkívül fontosnak tartjuk azt, hogy 2009-2010-re olyan helyzet jöjjön létre, amelyben a kormányzatnak nem áll módjában, hogy felelősség nélkül, felelőtlenül a túlköltekezés irányába vigye a magyar költségvetést.
A másik, ahogy Tukacs István mint többségivélemény-alkotó szavaiból is kiderült, hogy alapvetően az önkormányzati irányba tereli a felelősséget a gazdálkodás tekintetében. Ahogy a hozzászólásból is kiderült, ha valahol problémát talál a költségvetés tekintetében, általában az önkormányzati szektort nevezi meg. Azt gondolom, ebben sem volt egyetértés a vita során a bizottságban. Hiszen teljesen világossá tettük a Fidesz részéről, de azt gondolom, ebben talán partner volt még az SZDSZ is, az MDF és a KDNP egyértelműen, hogy bizony, ha az önkormányzatok feladatai évről évre egyre nőnek, másrészről ha a kormányzat arányaiban, a finanszírozás, a fedezet tekintetében, hogy mennyi költségkövetkezménye van ennek, ezt nem követi nyomon, annál kevesebbet ad, ebből egyetlenegy dolog következhet: az, hogy bármennyire jól szervezett vagy kevésbé jól szervezett egy szervezet, ha nem adnak neki annyi pénzt, amennyire szüksége van a közfeladatok ellátására, abból feszültségek, a szabályozatlanságból adódó bizonytalanságok, általában a feladatok rossz hatékonyságú ellátása következhetnek.
Azt gondoljuk, hogy ez nem önmagában szervezeti probléma, hanem messze az a hatéves tendencia, amit az elmúlt időszakban a szocialisták vezette kormány tett, egyre több pénzt vont ki relatíve a kiadásokhoz képest, az önkormányzati feladatok ellátására egyre kevesebb pénzt adott, mint amennyire szükség lett volna. Mert azt hiába mondja, a vitában is elhangzott, hogy arányaiban több pénz van az önkormányzatok számára, mint korábban, de ha a feladatok nagyságrendekkel nagyobb mértékben nőnek, több a kiadás, akkor ebből csak gazdasági konfliktus alakulhat ki, és rendkívül sok, visszatetsző folyamatot is láthatunk, amelynek következménye az, hogy súlyosan eladósodik ez a szektor. Ekörül vita bontakozott ki, nem vagyunk egy véleményen.
A harmadik terület, amiről érdemes szólni, az Állami Számvevőszék tevékenységéhez, munkájához kapcsolódóan, az a bizonyos 3/a pont, amely az országgyűlési határozati javaslatban, legalábbis a szocialista oldalon vitát kelt. Érdemes ezt felolvasni, hogy tudjuk, miről folyik a vita. "Az Országgyűlés felkéri a törvényjavaslatok előkészítőit, hogy az Állami Számvevőszéket érintő előírások tervezetét egyeztesse az intézménnyel." Szeretném jelezni, hogy ez törvényszöveg. Tehát a törvényalkotás szövegszerű kötelezettségét írja elő ez az országgyűlési határozati javaslat, hogy egy olyan szervezettel kapcsolatos kérdéseket, amely a Magyar Országgyűlésnek felel, konzultáljon meg, hogy végrehajthatóak-e a rá vonatkozó feladatok. Ebben mit lehet sikamlósnak tekinteni, ahogy az egyik képviselő mondta a kormányoldalról? Ennek csak egy másik változata van, hogy nem egyeztet vele; vagy egyeztet vagy nem egyeztet.
Azt gondolom, az a minimum, hogy az ésszerű törvényi előírásokat betartsuk. Miután ez nem történt meg korábban egy konkrét döntés kapcsán, az Állami Számvevőszék joggal kérdezheti, hogy most az Országgyűlés ténylegesen a feje fölött akar-e a dolgairól dönteni. De hogy mennyire nem a saját dolgairól van szó, ezért visszakapcsolódik az eredeti, a költségvetés végrehajtásához kapcsolódó garanciális kérdések részterületéhez.
Mert miről is van szó, amiről folyik a vita? A Magyar Országgyűlés egy képviselői módosító javaslat hatására olyan feladatot adott a Számvevőszéknek, amely alkotmányosan is minimum vitatható, hogy erre jogköre van, ez a feladata, és meg tud-e felelni ennek. És hogy mennyire kényes ez a kérdéskör, ezt érdemes itt idézni, hiszen az állami vezetők és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatáról és vagyongyarapodásának vizsgálatáról szól. Ez azt jelenti, hogy az adóhivataltól kivette a magyar kormány vezető tisztségviselőinek és családtagjainak vagyonvizsgálatát, és egy olyan szervezethez tette, amelyik sem jogilag, sem hatáskörénél fogva, sem pedig munkáját tekintve nincs rá felkészülve.
Ebből mi következik? Az, hogy olyan helyre tette ezt a feladatot, ahol az nincs elvégezve. Hiszen ha nincs felkészülve rá a szervezet, nem tudja ezt megcsinálni, akkor ez nincs is elvégezve. Ha ebből a szempontból nézzük, hogy 2007-ben meg tudott-e a Számvevőszék ennek felelni, nyilván ebben burkoltan az benne van, hogy legalábbis igen hiányosan. Csak egyetlenegy dologra hívom fel a figyelmet, hogy például az adózással kapcsolatos teljes adatállományhoz való hozzáférés lehetősége nincs jogilag szabályozva. Milyen alapon fog tudni hozzáférni? Tehát nem arról van szó, hogy az Állami Számvevőszék csinálni akarja-e ezt, vagy meg akarja csinálni, hanem olyan helyre tették ügyesen, mondhatnák trükkök százaival - igaz, Keller László államtitkár úr? - saját vagyonosodási vizsgálatukat, ahol nem lehet elvégezni. Más állampolgárét, 10 millió 40 ezer emberét elvégzi az Állami Számvevőszéken kívül az APEH, akinek ez a dolga, ebben az egy esetben viszont a Számvevőszékhez tették, éppen az úgymond kormányzati vezető körökét.
Na ez az, amiről joggal mondhatjuk azt, hogy akár a határozattal vissza lehetne vonatni ezt a törvényi módosítást. Tehát, ha módosítani szeretnének Tukacs István és társai, ezt a törvényi keretet kell megváltoztatni, és visszavonni ezt a típusú állami számvevőszéki feladatot.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés