DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt kell mondjam, hogy egyedülálló élményben volt részem, mert ennyi állathasonlatot az elmúlt időszakban még nem hallottam. De akkor eggyel hadd bővítsem én is, ez a nyuszi sapkája, ami szerint az is baj, ha kommunikálunk, az is baj, ha nem kommunikálunk, az is baj, ha a miniszterünket az ágazat megtapsolja, az is baj, ha nem áll szóba vele, hanem magas lóról beszél az ágazattal. Innentől kezdve viszonylag nehéz megtalálni azt az igen szűk és keskeny mezsgyét, amin a pártunknak és a kormányunknak haladnia kéne, hogy megfeleljen szemben ülő képviselőtársaink igen magas elvárásainak. Attól tartok, hogy ezt nem fogjuk tudni megvalósítani.
De ha már itt tartunk, és pénzkidobásokról beszélünk, képviselő úr elmondta, hogy mibe kerül ennek a 22, amúgy még fel sem állt pénztárnak a megszüntetése, amibe egyedül és kizárólag a kormány tette bele a pénzt. Ugyanazzal a lendülettel visszavonja. Ellenben az őszre tervezett, hála istennek még csak tervezett népszavazás 4 milliárd fölötti értékben taksálható. Úgy gondolom, ha valaki aggódik ezért az ágazatért, akkor bizony ezt a pénzt sokkal szívesebben ott látná például a gyermekonkológia fejlesztésében, vagy pedig, mondhatnám akármelyik kórház, intézmény fejlesztését. De ha már kórházak üzemeltetéséről is beszéltünk, akkor azért nemcsak a HospInvest van, hanem itt van mindjárt a Medisyst, amit emlékeim szerint, ha jól tudom, fideszes képviselő alapított, és indított el ezen a pályán. Úgy nézem, hogy ez is viszonylag pártsemleges alapon működik.
Tehát ha valóban komolyan szeretnénk egymással tárgyalni, akkor messzemenően új alapokra kell helyezni, azt hiszem, azt a kapcsolatrendszert és azt az egymással szembeni elvárást, ami itt van, és ha lehet, akkor a politikát valóban kiiktatni ebből, és nem valótlan adatokkal szórakoztatni a nagyérdeműt.
Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés