DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Csak röviden akarok reagálni. Amikor a miniszter úrral a KDNP szakpolitikusai egyeztettek, akkor tettük szóvá először, hogy utólag tudjuk támogatni az óvodáztatási segélyt, és örömünkre szolgált, hogy ez végül is a törvénymódosítás szövegébe így került be. S akkor a múlt héten az oktatási és tudományos bizottságban szembesültünk azzal, hogy a természetbeni juttatást viszont előre adnák. Az indoklást is hallottuk, itt arról lehet szó, hogy lehetnek olyan szegény családok, ahol gondot okoz az, hogy felöltöztessék a gyerekeket, hogy óvodába menjenek.

Azóta sokat töprengtünk ezen a problémán, és változatlanul rossz megoldásnak tartjuk, és kérem tisztelettel, gondolják végig önök is. Egyrészt az iskolához sem kap természetbeni juttatást a gyerek, akkor óvodához sem indokolt. Másrészt gondoltak-e arra, hogy hogyan lehet ezt kivitelezni? A szülő megveszi majd azt a kis bugyikát meg cipőcskét, és viszi a számlát - számlát bárki tud szerezni -, vagy az önkormányzat dolgozói mennek el a boltba, és veszik meg a tornacipőt?

De a legnagyobb gondunk az vele, hogy annak az egésznek a logikáját rombolja szét az előzetes természetbeni juttatás, hogy utólag kaphassák meg, hogy motiváltak legyenek arra, hogy járjanak óvodába. Ismerünk azért nagyon sok olyan esetet, amikor mindent elkövetnek a szülők azért, hogy egy kis anyagi előnyhöz jussanak, mert történetesen, mondjuk, olyan adósságaik vannak, nem gondolnak, képtelenek akár arra, hogy hónapokra előre gondoljanak; nincs rá garancia, hogy a gyerek az óvodába jár, holott ennek az egésznek az lenne az értelme és a lényege, a célja, hogy minél előbb óvodába kerüljenek a halmozottan hátrányos helyzetű, rossz szociális körülmények között élő és alacsony információs szinten álló gyerekek.

Úgyhogy tisztelettel kérem, hogy ezt vonják vissza, mert ebből csak probléma fog származni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu