DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mi, kereszténydemokraták is elismeréssel tekintünk a Magyar Honvédség 160 éves történetére. Ha arra gondolunk, hogy biztonságban élhetjük az életünket, félelem nélkül gondolhatunk családtagjaink jövőjére, az elsősorban a Magyar Honvédségnek, a Magyar Honvédség katonáinak köszönhető. Köszönet jár a Magyar Honvédség katonáinak, az ő családtagjaiknak, akik ezt az áldozatos munkát támogatják, és még ebben a válságos, nehéz, költségvetési megvonásokkal terhelt időszakban is kiállnak a magyar katonák mellett.
Nyilván mindannyiunk közös célja az, hogy a Magyar Honvédség professzionális haderővé váljon az elkövetkezendő időszakban. Azonban ehhez - mint ahogy előttem néhányan már megemlítették - tisztességes költségvetésre van szükség, aminek a megteremtése a kormány felelőssége.
A következő célunk - a Kereszténydemokrata Néppárt teljes mellszélességgel kiáll emellett - a tartalékos rendszer felépítése. Bízzunk benne, hogy az elkövetkezendő napok tárgyalásai és országgyűlési döntései meghozzák a várt eredményt ennek a kérdésnek a rendezésében is.
Tudjuk azt, hogy a honvédelmi nevelés a sorkatonai szolgálat megszüntetését követően kulcsfontosságúvá vált. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő időszakban erre is hangsúlyt helyez majd a Magyar Országgyűlés.
Külön reményem szeretném kifejezni, hogy a magyar kormány végre betartja a washingtoni szerződés 3. cikkelyét, amely úgy szól, hogy a felek fenntartják és kifejlesztik egyéni és kollektív védelmi képességeiket, és nemcsak a békemissziókra gondol, hanem az országvédelmi képességek felépítésére is, ami az elmúlt években jelentős mértékben csökkent.
Végezetül pedig a létszámról szeretnék szólni. Azt hiszen, hogy minden idők legkisebb, mondhatnám azt, hogy liliputi törpehadseregét tudjuk ennek a kormánynak köszönhetően magunk mögött. Sőt, az Országgyűlés olyan döntést hozott, amelyben azt határozta meg, hogy a Magyar Honvédség létszáma legfeljebb 23 950 fő. Ezen a gyakorlaton is célszerű lenne változtatni, hiszen az nem gyakorlat, hogy csak a felső határt húzzuk meg. Mindenképpen el kell gondolkodni azon, hogy tól-ig határt szabjunk a létszámkérdésben.
Végezetül pedig olyan hadgyakorlatokat, olyan toborzó gyakorlatokat nem szabad tartani... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Már csak egy mondat, elnök asszony. Köszönöm szépen. Miközben a 160 évről megemlékezünk, úgy érzem, idetartozik az is, hogy Tatán az elmúlt napokban volt egy olyan toborzó hadgyakorlat, ahol magyar katonákat második világháborús egyenruhában lőttek bele a lövészárkokba.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés