SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelettel kérném, hogy a még rendelkezésére álló egy percben kommentálja azt a levélrészletet, amely már az említett Magyar Nemzetben megjelent, amelyet ez a bizonyos magáncég ügyvezetője írt önnek. Ebben azt írja: "A közbeszerzési eljárás kezdetén, mielőtt még társaságunk a szolgáltatásra pályázott volna, a megyei önkormányzat, a kórház és társaságunk megállapodott abban, hogy a tárgybani sterilizáló berendezést ez a bizonyos magáncég megvásárolja, de miután nem a társaságunknak, hanem a kórháznak volt, illetve van erre szüksége, pályázatunk benyújtásának feltétele az volt, azaz a szolgáltatást azzal a feltétellel vállaltuk, hogy a tárgybani berendezést átveszi tőlünk a kórház. Az ajánlattételben ezen kitétel megfogalmazásra került. Erre tekintettel pályáztunk a közbeszerzési eljárásban."

(15.50)

Miniszter úr, ezt önnek írták, ez egy önnek szóló levél, amelyben azt írja egy cég, hogy ő azért pályázott, mert megállapodtak abban, hogy ilyen feltételek lesznek. Ez azért szerintem magyarázatra szorul.

Várom a magyarázatát és a kommentálását. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu