BALOG ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném kifejezni örömömet a fölött, hogy négy parlamenti párt képviselői, a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF képviselői országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek a tibeti helyzettel kapcsolatban.
Ez a határozat abból indul ki, hogy Tibet etnikai-vallási identitása történetileg kialakult, sajátosságait az emberiség közös kulturális örökségének kell tekinteni. Ez a határozati javaslat arra tekintettel született, hogy látjuk azt az ellentétet, amelyik a Kínai Népköztársaság Tibetben folytatott politikája következtében a hatóságok és a helyi lakosság között kialakult, különös tekintettel a betelepítésekre, az etnikai arányok tudatos megváltoztatására, az identitás erőszakos megváltoztatásának kísérleteire és az ottani politikai mozgalmakkal szemben alkalmazott erőszakra. Ez a határozat elismeri a tibeti nép autonómiájáért, saját világa megőrzéséért folytatott küzdelmét, és kapcsolódni akar ahhoz a magyar hagyományhoz, amely Kőrösi Csoma Sándorral kezdődően a tibeti világ megismerését és megismertetését, a tibeti-magyar kapcsolatok ápolását az azonosságtudat megőrzésével kapcsolja össze.
Ez a határozati javaslat figyelembe veszi a pekingi rendszer ellen irányuló 1959-es lhászai felkelést, amely tibetiek ezreinek bebörtönzésével és halálával, valamint a dalai láma és több tízezer tibeti száműzetésbe vonulásával kezdődött. Arról is megemlékezik, hogy a dalai láma 1989-ben béke Nobel-díjat kapott, és a díj átvételekor a nemzetközi közvéleményt arra kérte, hogy a tibeti kérdés békés rendezését támogassa. Azonkívül megemlíti azt a párhuzamot is, amelyik a magyar 1956-os forradalom és az 1959-es tibeti népfelkelés között létezik.
A határozati javaslat érdemben szólítja föl a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat, és vessen véget az erőszak alkalmazásának, valamint fölhívja a Magyar Köztársaság kormányát, hogy az Európai Parlament 2000. június 6-án kelt határozata értelmében, összhangban az Európai Tanács és az ENSZ törekvéseivel, támogassa a nemzetközi fórumokon a tárgyalások megkezdését a Kínai Népköztársaság és a dalai láma között Tibet új státusának meghatározásáért, amelynek politikailag és gazdaságilag biztosítania kell Tibet autonómiáját a vallási, a társadalmi és a kulturális életben egyaránt.
Azt gondolom, hogy amikor a határozati javaslattal foglalkozunk, akkor mindenképpen le kell szögeznem, és gondolom, hogy ezt a magyar parlamentben képviselt összes pártnak a nevében megtehetem, bár ők majd el fogják mondani ezzel kapcsolatban a saját álláspontjukat, hogy mindannyiunknak fontos a jó kapcsolat a Kínai Népköztársasággal, a két ország közötti gazdasági kapcsolatok mindannyiunknak érdeke. Természetesen üdvözöljük azt, hogy magas szinten van diplomáciai kapcsolat, és folyamatos diplomáciai kapcsolattartás van a Magyar Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között. Azt is hozzá kell tennem, hogy szintén üdvözöljük és fontosnak tartjuk, hogy végül is megtörtént az elmúlt hetekben, hogy Peking ismét fogadta és tárgyalt a dalai láma megbízottjával.
Fontos még tudni azt, hogy ezzel a határozati javaslattal nem vagyunk egyedül a világon, hiszen az Európai Unió soros elnökségének állásfoglalása már határozottan elítélte az erőszak bármilyen formáját, bármely oldalon legyen is az, amely az emberi és vallási jogok betartását kérte a tibeti kisebbség számára. Szintén sürgette a párbeszédet a két fél között, és szabad mozgást kért Tibetnek az ENSZ illetékesei és a sajtó képviselői számára.
Fontos szempont még, azt gondolom, és a határozati javaslatunknak a létrejöttét nagyban segítette az a közös meggyőződésünk, hogy az emberi jogok egyetemesek, és hogy Magyarországnak szót kell emelnie a tibeti emberi jogi kérdések kapcsán. Aggodalommal tölt el minket, hogy nem tudjuk, mi történik a legutóbbi tiltakozások letartóztatottjaival, nem tudjuk, hogy mit jelent az a kínai program, amely hivatalosan - idézek - "a buddhista szerzetesek hazafias neveléséről" címet viseli.
Szomorúnak tartom ugyanakkor, hogy egy hónapja ötpárti alapon kezdtük el az egyeztetést a szövegtervezetről, és végül is a Magyar Szocialista Párt nem csatlakozott ehhez a határozati javaslathoz. Azt gondolom, azért is érthetetlen ez az eljárás, mert minden európai uniós és NATO-tagállam a kétoldalú megbeszéléseken ma fölveti a tibeti kérdést, és nem dugja homokba a fejét. Én azt kérem képviselőtársaimtól és a kormánytól is, hogy gondolja át az elutasító álláspontját ezzel a határozati javaslattal kapcsolatban. Ezt megkönnyítendő, módosító indítványt nyújtottunk be egy KDNP-s képviselőtársammal, Szászfalvi Lászlóval, amelyben a határozati javaslatot azzal a passzussal akarjuk kiegészíteni, amely megerősíti, hogy a parlament összes pártjának és a Magyar Köztársaságnak nagyon fontosak a jó kapcsolatok a Kínai Népköztársasággal.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés