DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Múlt év októberében módosította legutóbb a parlament a szociális törvényt. Hosszú vita előzte meg a törvénymódosítás elfogadását. Az előterjesztő képviselője szerint a személyes szolgáltatások a valós igényekhez igazodnak majd, s erősebben fog érvényesülni a rászorultság elve az új szabályozásnak köszönhetően. Ezt hivatott biztosítani az ellátást igénylő gondozási szükségletét megállapító szociális szakértő szerv. Egy szocialista képviselőtársunk egyenesen paradigmaváltásról beszélt.
Ezzel szemben az ellenzék kételyeinek és félelmeinek adott hangot a változtatás hatásait illetően. Félelmünket fogalmaztuk meg azzal kapcsolatban, hogy a szociális otthoni ellátásra várakozók száma tovább fog nőni. Kételyeinknek adtunk hangot a rászorultság kritériumrendszerének alkalmazhatósága, objektivitása kapcsán. Félelmünket fogalmaztuk meg, hogy a változtatás valós oka a költségmegtakarítás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy az ellenzék részéről kritikával illettük a javaslatot, egy dolog. Jelen esetben azonban az ágazatban dolgozó szakemberek is komoly kifogásokat fogalmaztak meg a tervezett változtatásokkal kapcsolatban. Eltelt több mint fél év a módosítás elfogadása óta. Ismertté váltak a végrehajtási rendeletek is, így lehetőség van arra, hogy leszűrjük az eddigi tapasztalatokat, és itt most elsősorban az idősotthoni elhelyezésről szeretnék beszélni, hisz az alapellátás működésének megítéléséhez hosszabb idő szükséges. Elemezve az eddig történteket, sajnálatos módon meg kell állapítani, hogy kételyeink, félelmeink nem voltak alaptalanok.
(9.20)
A gondozási szükséglet meghatározására vonatkozó szempontrendszer életszerűtlen, a tényleges gondozási igény meghatározására alkalmatlan. Megállapításai szubjektívek, hiszen például egy fővárosban és egy tanyán élőnek teljesen mások a megszokott és elvárt életkörülményei.
A szükséglet megállapítására hivatott intézményrendszerrel is komoly gondok vannak. Az elmúlt hónapokban már az írott és elektronikus sajtóban is nyilvánosságot kapott ez a probléma. Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértő Intézet nem tudja a feladatait ellátni, a szakvélemények elkészítésének időben nem tud eleget tenni. Ennek eredményeként az esetenként több éve rászoruló, felvételre váró idősek nem tudnak az otthonokba bekerülni. Nem csupán azok nem tudnak bekerülni, akik állami támogatásban részesülnek, hanem azok sem, akik után nem igényelnek állami normatívát. Az új eljárásrend bevezetésének következtében kialakult kaotikus állapotnak köszönhetően a várakozók közül többen már elhunytak.
A szociális ellátások bizonytalanságát tovább fokozza az a tény - szemben az eredeti céllal -, hogy az elmúlt év októberében elfogadott törvény zárórendelkezése értelmében a most ellátásban részesülők esetében a gondozási szükségletet fennállónak kell tekinteni. Ez azonban az éves átlagos 20 százalékos ellátotti rotáció eredményeként az intézményfenntartóknak nem jelent érdemi működtetési biztosítékot. Ha ugyanis az ellátásra várakozók nem tudnak bekerülni a korábban állami elismerést és támogatást élvező intézményekbe, az így kieső bevételek miatt az ellátás fenntarthatósága kétséges, az átlagos inflációt messze meghaladó mértékben emelkedő kiadások és ellátási költségek közepette.
Az ellátás szempontjából nehezen indokolható az a szabályozás, mely aszerint szelektál a rászorultak között, hogy milyen típusú intézményben veszik igénybe a szolgáltatást. Azaz ugyanazon ellátásért, ad absurdum ugyanazon személy után az egyik helyen 210 ezer forint, a másik helyen 1 millió 250 ezer forint az állami támogatás.
Tisztelt Ház! A mára kialakult helyzet már rövidebb távon is az egész rendszer összeomlásához vezethet. Megszűnhet az elmúlt években, évtizedekben kialakult magas szakmai színvonal a szociális ellátás területén, és a gazdasági kényszer miatt csak a fiziológiai szükségletek kielégítésére fog szorítkozni, ami méltatlan idős honfitársainkkal szemben. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint azonnali érdemi lépések - legsürgősebben az ORSZSZI működési feltételeinek biztosításáig a végrehajtási rendelet vonatkozó részének felfüggesztése - szükségesek ez ügyben. Egy valós és reálisan kivitelezhető, az ellátottak alapvető jogait és érdekeit is figyelembe vevő eljárásrend-módosítás, illetve a folyamatos működést biztosító valós ápolási szükséglet alapján meghatározott finanszírozási rendszer szükséges.
Kérjük, hogy a probléma megoldása érdekében haladéktalanul kezdődjenek meg a tárgyalások az érintettekkel.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés