TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Czomba Sándor Képviselőtársam! Közel negyven éve vagyok a pályán gyakorló pedagógusként, 18 évig a Kossuth Lajos Gimnáziumot igazgattam, amely Magyarország egyetlen Európa kiválósága-díjas iskolája. Tizenöt évig működő teljesítményértékelő rendszerről tudósíthatom itt önt. Nem csak a mi iskolánk ilyen. Ez egy vidéki kisváros iskolája. Meg lehet csinálni ilyen helyen a komplex teljesítményértékelő rendszert, csak ezt szeretném elmondani önnek, és nem a lap kitöltésének mechanikus voltát szeretném példaként, mintául felhozni. Ez a teljesítményértékelő rendszer a tantestület bevonásával felépített, szülők, diákok által véleményezett, értékelő csoporttal működő és fejlesztő jellegű rendszer. Ez azt jelenti, hogy kétévenként értékeli minden pedagógusát és munkatársát az iskola. Ott a közös önértékelési jellegű megbeszélés feladatokat fogalmaz meg, és ezt két év múlva újratárgyalják.

Ennek a rendszernek a működése révén váltam meg néhány olyan pedagógusomtól, akik között volt például olyan, aki biológiai tárgyú tudományos disszertációt írt, de a gyerekekkel nem tudott bánni. A szülői panaszok nagy része rá vonatkozott. Nem tudtam volna elbocsátani, nem volt módomban minek alapján elbocsátani. Elnézést, ez a magyar valóság. Így viszont a teljesítményértékelés nyomán egyeztetni tudtunk, és közös megegyezéssel hagyta el az iskolát. Szereztem neki állást az óvári agrártudományi egyetemen, és ez egy eset volt. Volt olyan pedagógusom, aki az alkoholizmust választotta a tanítás mellett, akitől szintén meg kellett válnom. Ahhoz is a teljesítményértékelő rendszer segített hozzá. Úgy gondolom, hogy a magyar iskolarendszerben a belső teljesítményértékelés az egyik olyan vonulat, amelyet támogatnunk kell, és anyagi eszközökkel is motiválni kell.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu