DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslatot Latorcai János képviselőtársammal, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja nevében a színesfém, illetve a színesfémötvözet eltulajdonítása, illetve az ezzel kapcsolatos orgazdaság büntetésének szigorítása érdekében terjesztettük elő.
Az elmúlt néhány esztendőben a színesfémek, illetve színesfémötvözetekből álló tárgyak eltulajdonítása rendkívüli mértékben megszaporodott. Ezek a lopások különféle károkat, veszélyeket és más sérelmeket okoztak, illetve okoznak. A gátlástalan fosztogatásnak számos esetben köztéri szobraink estek áldozatul. Más esetekben vasúti, közlekedési berendezések szenvednek súlyos, igen nagy mértékű károkat, nemegyszer a közlekedés biztonságát, emberi életeket súlyosan veszélyeztető módon. Ez év februárjában egy Kőbányán elkövetett hasonló bűncselekmény az internetszolgáltatások megbénulásához vezetett. Az elkövetők ma már a temetői kegytárgyakat sem tartják tiszteletben.
E bűncselekmények elkövetését jelentős mértékben az teszi lehetővé, sőt, mintegy gerjeszti, hogy az eltulajdonított színesfém, illetve színesfémötvözetek átvételére orgazdák állnak készen. A bűnüldöző szervek tapasztalatai alapján feltételezhető, hogy e bűncselekményfajtákkal összefüggésben kiterjedt, az orgazdák, illetve a lopásokat elkövetők között fennálló hálózatokkal állunk szemben.
A Kereszténydemokrata Néppárt már hosszabb ideje sérelmezi, hogy a kormányzat nem tesz meg minden szükséges lépést a színesfém és színesfémötvözetek eltulajdonításával szemben. Hosszabb ideje kifogásoljuk azt is, hogy az említett bűncselekményfajták büntetése enyhe, és nem elégséges arra, hogy az elkövetőket a bűncselekmények elkövetésétől visszatartsa. Ezért már többször kezdeményeztük a büntető törvénykönyv idevonatkozó rendelkezéseinek szigorítását. Kitartó erőfeszítéseink eredményeként most az Országgyűlés tárgysorozatba vette, illetve napirendre tűzte javaslatunkat. Így módunk van arra, hogy a büntetések szigorítására irányuló felvetéseinket megvitathassuk, megfontoljuk, és reményeink szerint elfogadjuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatunk mindenekelőtt arra irányul, hogy a színesfém és színesfémötvözetek eltulajdonítása a lopási bűncselekmények körében külön nevesített, minősített esetet képezzen, amely már önmagában is súlyosabb büntetéssel jár a lopás alapesetének büntetéséhez képest. Törvényjavaslatunk ezt a szigorítást a lopás további minősített eseteit illetően is következetesen végigviszi. Így a színesfém és színesfémötvözet eltulajdonítása esetén a szabálysértési értékre elkövetett lopás két évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntetendő, a kisebb értékre elkövetett lopás büntetése három évig terjedő szabadságvesztésre, a nagyobb értékre elkövetett lopás büntetése egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre, a jelentős értékre elkövetett lopás büntetése két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre, a különösen nagy értékre elkövetett lopás büntetése pedig öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztésre emelkedik, amennyiben törvényjavaslatunkat az Országgyűlés elfogadja.
(19.00)
A törvényjavaslat az orgazdaság bűncselekménye tekintetében is külön nevesíteni javasolja a színesfémre, illetve annak ötvözetére történő elkövetést, aminek következtében a színesfémre és színesfémötvözetekre nézve történő elkövetés minősítő körülmény lenne.
Azt javasoljuk, hogy a színesfémre és színesfémötvözetre nézve a szabálysértési értékre elkövetett orgazdaság esetében a büntetés 2 évig terjedő szabadságvesztésre, kisebb értékre történő elkövetés esetében a büntetés 3 évig terjedő szabadságvesztésre, nagyobb értékre történő elkövetés esetén 1-5 évig terjedő szabadságvesztésre, a jelentős értékre történő elkövetés esetén 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre, míg a különösen nagy értékre történő elkövetés esetén 5-10 évig terjedő szabadságvesztésre szigoríttassék. Álláspontunk szerint az ily módon felemelt büntetési tételek már alkalmasak lehetnek az elkövetői magatartástól való visszatartásra.
A törvényjavaslat alkotmányügyi bizottságban történő vitája során a kormány a javaslatunkat nem támogatta, biztatónak ítéljük azonban, hogy a bizottságban több szocialista képviselőtársunk is támogatásáról biztosította javaslatunkat. Reméljük, hogy hasonlóképpen fog állást foglalni itt a vitában a Szocialista Párt képviselőcsoportja egészében is, és szeretnénk a kormányt is az ügy mellé állítani.
Miután már korábban is és a mostani bizottsági tárgyalás során is ismertté váltak a kormány ellenérvei, engedjék meg, hogy röviden foglalkozzak ezekkel az ellenérvekkel már most. Az egyik ellenérv abban áll, hogy a jelenséggel szemben nem a büntetőjog szigorításával kell fellépni, hanem egyfelől a bűncselekmények felderítését kell eredményesebbé tenni, másfelől más eszközök igénybevételének lehetőségeivel kellene élni. A Kereszténydemokrata Néppárt egyetért azzal, hogy a kellő felderítés hiánya, illetve az ezzel kapcsolatos bűnözői tapasztalatok erősítik a bűnelkövetési szándékokat, egyetértünk tehát azzal, hogy a bűncselekmények felderítésének eredményességét javítani kell. Ugyanakkor semmit nem ér az ezen a területen bekövetkező esetleges javulás, ha a bűncselekményre kilátásba helyezett büntetéseknek azok enyhesége miatt nincsen az elkövetőkre nézve visszatartó hatása. Egyetértve azzal, hogy a felderítések eredményességét is javítani kell, elengedhetetlennek tartjuk a jelenlegi büntetési tételek szigorítását.
A Kereszténydemokrata Néppárt is nagyon fontosnak tartja, hogy a jelenséggel szemben komplex módon lépjünk fel, magunk is úgy gondoljuk, hogy önmagában a büntetőjogi eszközök nem elégségesek, hanem más, különféle eszközök igénybevételére is szükség van. A magunk részéről messzemenően támogatunk minden más, a célt szolgáló erőfeszítést, beleértve a színesfém-kereskedés korlátozását is. Személyes véleményemként magam azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a színesfémmel és színesfémötvözetekkel történő kereskedés állami monopóliumot képezzen.
A kormány részéről törvényjavaslatunkkal szemben különböző szakmai kifogásokat is felvetettek, ezeket az expozé keretében most részletesen elemezni nem kívánom. Egészében ezzel kapcsolatban az az álláspontunk, hogy olyan természetű szakmai ellenvetés, amely törvényjavaslatunk elfogadásának akadályát képezné, nem hangzott el. Ráadásul olyan természetű szakmai ellenvetések, amelyeket a kormány képviselője a lopási cselekmények büntetésének szigorításával kapcsolatosan felvetettek, az orgazdaság büntetésének szigorításával szemben fel sem merültek. Mindenesetre szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban minden javító jellegű, konstruktív javaslat befogadására nyitottak vagyunk.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényalkotók nem nézhetik tétlenül, hogy anyagi haszonszerzés okából gátlástalan bűnelkövetők emberéleteket követelő katasztrófák veszélyét idézzék fel, kulturális javaink elpusztítását vigyék véghez, szeretteink emlékét ápoló embertársaink érzéseit sértsék meg, vagy más súlyos károkat okozzanak. A jelenséggel szemben határozottan és következetesen fel kell lépnünk, és a lehetséges fellépések egyik eszközeként lényegesen növelnünk kell az említett bűncselekmények büntetőjogi fenyegetettségét.
E célok érdekében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy törvényjavaslatunkat szíveskedjék elfogadni. Egyben bejelentem, hogy képviselőcsoportunk külön, a frakció álláspontját összegző felszólalót nem állít, mivel az elhangzottak egyben a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját képezik.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés