GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság a közbeszerzésekről szóló T/5656. számú törvényjavaslat szövegét alaposan megvitatta, és a vita végén 15 támogató és 12 tartózkodó szavazat mellett általános vitára alkalmasnak ajánlotta.
A többségi véleményt részletesen nem akarom ismertetni, mivel a frakciónk vezérszónoki feladatát is ellátom. Megkímélem önöket attól, hogy ugyanazokat a mondatokat elmondjam kétszer.
Akik támogatták, egyetértenek mindazokkal az elvekkel, amelyeket az államtitkár úr az előterjesztésben elmondott: egyszerűsítés, átláthatóság, költségcsökkentés, határidők rövidítése, maguknak a projekteknek a gyorsítása. Ugyanakkor nagyon erős hangsúlyt kapott a bizottságban, hogy a közbeszerzés eddigi gyakorlatának pozitív elemeit meg kell őrizni tartósan, és lehetőség szerint azokba nem tenni olyan beavatkozást, ami esetleg kockáztatja vagy veszélyezteti az eddig jól működő rendszer működését.
Ugyanakkor kifejezésre jutott, hogy jelenleg folyik az Állami Számvevőszék kereteiben egy nagyon átfogó vizsgálat a közbeszerzésekkel kapcsolatban, hogy célszerű ezt megvárni, és ennek a tapasztalatait is hasznosítani, mert minden vizsgálatnál feltételezhető az, hogy az Állami Számvevőszéknek lesznek olyan megállapításai, amelyek hasznosíthatók a parlamenti patkó minden frakciója számára. Tehát így feltehetően jogalkotási feladatot is jelent nekünk, képviselőknek.
A hatálybalépés, amiről az államtitkár úr is beszélt, hogy fokozatos hatálybalépés lesz, mi ennél egy még lassúbb hatálybalépést láttunk volna célszerűnek, különös tekintettel arra - és itt megint egybecsengenek a szavaink -, hogy a döntőbizottság, bíróság esetében felkészülésre van szükség, felkészülési időt kell biztosítani. Mi ehhez harmadik elemként hozzátettük, hogy bizony mindazoknak, akik ezt a törvényt majd alkalmazni lesznek kénytelenek ajánlattevői minőségükben, számukra ugyanúgy biztosítani kell egy képzési lehetőséget.
A kisebbségi vélemények között nagyon nagy hangsúlyt kapott, hogy a körbetartozások szűkítése, a körbetartozások leépítése jelenjen meg még határozottabban, még markánsabban a törvényjavaslatban, vagy módosító indítványokkal erősítsük ezt az intézményt.
Vita volt a jogi képviselet kérdésében. Ezt a képviselők úgy ítélték meg, hogy ez többletterhet jelent mind az ajánlatkérő, mind az ajánlattevő számára. Holott azt kívánatosnak tartjuk - és ebben a bizottság teljesen egységes -, hogy többletterhet semmiképpen ne jelentsen.
A végére hagytam, ami megint kisebbségi felvetés volt, de a bizottság egyetértett, hogy továbbra is meg kell találnunk minden olyan ésszerű lehetőséget, amely a hazai kis- és középvállalkozások számára biztosít lehetőséget a fejlődésre, ebben a szabályozott versenyben való részvételre, vagy bizonyos kedvezményeket teremt számukra amellett, hogy tudomásul vesszük és elfogadjuk, hogy itt egy nagyon szűk mezsgyén tudunk csak járni, mert az európai uniós gyakorlatot tudomásul kell venni. Tagjai vagyunk egy közösségnek, a közösségi irányelveket be kell tudnunk tartani, de biztos, hogy képesek leszünk a kreativitásunkat mozgásba hozva olyan szabályokat, olyan módosító indítványokat kitalálni, amelyek segítik a hazai kis- és középvállalkozásokat, az ő fejlődésüket.
Még egyszer hangsúlyoznám, elnök úr, a gazdasági bizottság többségi szavazattal támogatta és elfogadásra ajánlotta a Háznak a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Avarkeszi Dezső tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés