HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim és Előterjesztők! Előre kívánom bocsátani, hogy mi több kormánypárti képviselővel ellentétben a törekvést támogatjuk, kifogásaink vannak, de azok inkább szakmaiak, mint az előbb említett tényekre alapulnak.
Az előzményekről annyit, hogy teljesen jogos két képviselőtársunk reakciója arra a helyzetre, ami a színesfémlopások területén az elmúlt esztendőben tapasztalható volt. A legnagyobb társadalmi negatívumot, ellenérzést, rosszallást kiváltó eseménysorok eredményeképpen elkezdünk foglalkozni végre ezzel az üggyel, hiszen számos interpelláció, kérdés, napirend előtti hangzott el tulajdonképpen eredmény nélkül. Sőt, tavaly novemberben én egy olyan törvénymódosító javaslatot terjesztettem az Országgyűlés elé, amely ugyan nem erről az oldalról próbálta a helyzetet megoldani vagy javítani, hanem főleg a kereskedés szigorításával, a begyűjtő fogalmának a bevezetésével, a begyűjtő erkölcsi bizonyítvány birtokosaként lehetett volna csak ennek a gyakorlatnak a véghezvivője, kauciót kívántunk letétetni a kereskedők és a begyűjtők részéről. Tehát igyekeztünk ebben a kuszaságban valami olyan egyenes utat kijelölni, ami nyilván az ilyen események visszaszorítását vagy visszaszorulását eredményezné.
Az előttünk fekvő javaslat egy részmegoldás. Az a baj, ahogy erre államtitkár úr is utalt, és ahogy az előterjesztő Salamon képviselő úr is, meglehetősen alacsony a felderítések vagy a napvilágra került bűntények, vagy az elfogott bűnözők vagy bűnösök száma. Hiszen a dolog lényegéből vagy természetéből adódóan villámgyorsan az eltulajdonított vagy ellopott értéktárgyakat be lehet olvasztani, tehát tulajdonképpen semmissé lehet tenni. Ezért gondoltam én, és ezért gondoltuk mi, hogy az ügy vagy a folyamat kereskedelmi részét kellene szigorítani.
Sajnos, akkor ezt a törvénymódosító javaslatot az Országgyűlés tárgysorozatba sem vette, azonban az nagy örömmel tölt el, hogy Kondorosi kormánybiztos úr, aki e terület problémáinak a megoldásával is megbízatott, a múlt héten egy konferencián - önkormányzati, színesfémbűnözéssel kapcsolatos konferencián - nagyjából ugyanazt a koncepciót ismertette velünk, amelyet tavaly megpróbáltam az Országgyűlés asztalára tenni, illetve elfogadtatni.
De konkrétan erről a törvényjavaslatról, amelyet Salamon képviselő úr és társa benyújtott. A javaslat elsődlegesen a lopás törvényi tényállásában a 316. § (2) bekezdésének minősített eseteit egészítené ki azzal az esettel, ha a lopást színesfémre vagy színesfémötvözetre követik el. Ha megnézzük az említett (2) bekezdésben írt minősített eseteket, akkor az látható, hogy a hatályos büntetőjogunkban a lopás minősített esetei egyrészt az elkövetési értékkel vannak összefüggésben, másrészt az elkövetés módjai, körülményei kerülnek értékelésre.
A (2) bekezdés konkrétan a bűnszövetségben, a közveszély színhelyén, az üzletszerűen, a dolog elleni erőszakkal, a helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy jogosult használó tudta nélkül, beleegyezése nélkül bemenve, hamis vagy lopott kulcs használatával, a zsebtolvajlás útján, illetve másnak a bűncselekmény elhárítására képtelen állapotát kihasználva elkövetett lopásokat tekinti minősített eseteknek. Tehát kifejezetten az elkövetés módját és az elkövetés körülményeit, nem pedig a lopással érintett dolog jellegét értékeli a hatályos Btk. a minősítés során. Ezzel szemben az előterjesztők a minősítést az eltulajdonított dolog alapján kívánják meghatározni, ami álláspontunk szerint téves megközelítés, amely áttöri a Btk. logikai rendszerét a lopás tényállását illetően. De hasonló kritikai érvek fogalmazhatóak meg az orgazdasággal összefüggő módosításokról is.
A minősített esetek megállapítása tehát a kulturális javak és a kegyeleti, szakrális tárgyak kivételével az elkövetési érték, illetve az elkövetési érték és a szabálysértést bűncselekménnyé emelő minősítő körülmény, a (2) bekezdés a) és d) pont kombinációja alapján történik. A kulturális javak körébe tartozó tárgyakra való elkövetés minősített esetkénti szabályozását az egyre növekvő és terjeszkedő nemzetközi illegális műkincs-kereskedelem indokolta, míg a törvény a megszaporodott támadásokra tekintettel a lopás minősített esetei között nevesítette a vallási tisztelet tárgyára, illetve a vallási szertartás végzésére szolgáló, illetve a kegyelet körébe tartozó tárgyra elkövetett lopást.
A fokozott védelem azt indokolta, hogy az ilyen tárgyak az állampolgárok alkotmányban biztosított vallásszabadságának a gyakorlásához kapcsolódnak, továbbá a nagy nyilvánosság számára hozzáférhető helyeken e tárgyak a lopásokkal szemben éppen szakrális jellegükre tekintettel nehezen védhetőek. A Btk. 316. §-ának (4) bekezdése tehát tartalmaz olyan többlet tényállási elemeket, amelyek az elkövetés tárgya alapján válhatnak minősített esetté. Ezért úgy gondoljuk, hogy a javaslatot logikailag kizárólag ebbe a körbe, tehát a 316. § (4) bekezdésébe lehetne beilleszteni.
További problémát jelent azt, hogy a javaslat nem ad fogalmi definíciót a színesfémek vonatkozásában, hasonlóan például a kábítószerek, kábító hatású anyagok definíciójához. Ráadásul a fogalom nem is pontos, hiszen a kérdéssel foglalkozó tudományágak, például a nyersanyagtan a színesfémek, például réz, cink, ólom mellett külön kategóriaként kezeli a könnyűfémeket, az alumíniumot, a nemesfémeket, például az aranyat és az ezüstöt és az úgynevezett platinafémeket, továbbá a feketefémeket, azaz a vasat és annak ötvözeteit, ötvöző anyagait, krómmal vagy nikkellel ötvözött változatait.
Ennek megfelelően a javaslat egy jelentősen leszűkítő kategóriát állít fel, egyúttal pedig nem határoz meg értelmező rendelkezést arra nézve, hogy mely fémlopások esetén kell a minősített tényállást alkalmazni. Ez később a jogalkalmazásban komoly problémákat fog okozni. Egyúttal például a jelentős számban előforduló alumíniumlopások vagy nemesfémet tartalmazó ötvözetek, illetve az acélhuzalok, kábelek esetében nem is lenne alkalmazható, mivel ezek nem színesfémek.
(19.20)
Az MDF részéről több módosító javaslatot terjesztünk be, és a javaslatok támogatásától függ az, hogy végső soron ezt a most benyújtott, előttünk fekvő javaslatot támogatni fogjuk-e. A javaslatokat természetesen majd közösen, annak rendje és módja szerint megvitatjuk.
Befejezésképpen annyit szeretnék még az államtitkár úr hozzászólásához hozzátenni vagy hozzáfűzni, hogy bizony a jogalkalmazás időnként hagy maga után kívánnivalót. Ön is említette a közúti közlekedés veszélyeztetésének esetét. De számos esetben fordul elő, hogy a vádemelés alapja tulajdonképpen az eltulajdonított színesfém értéke, ami egy sorompó esetében akár egy méter kábel is lehet, aminek az értéke még a szabálysértési határt is alig-alig éri el, vagy el sem éri, viszont az okozott veszély több száz ember élete lehet, vagy több millió forintos kár okozása, vagy több tíz vagy száz millió forintos kár okozása.
Érdemes lenne a jogalkalmazás gyakorlatát is felülvizsgálni e vonatkozásban, hiszen a törvényi lehetőség adott, ez a vádemelési eljárás során kialakított vélemény korrekcióját vonná maga után.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés