TELEKI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ombudsman Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jómagam is szeretném megköszönni ombudsman úrnak azt a munkáját, amit kifejtett. Valóban magas színvonalon végezte és végzi tevékenységét.

Ezért sem értem azt - és nagyon sajnálom, hogy László Tamás ellenzéki képviselőtársunk elhagyta a termet -, amikor képviselőtársunk egy szájból hideget és meleget is akart fújni, amikor azt mondja egy ombudsmanra, hogy "ön a kisebbségeket védi, mi pedig a többséget is". Azt gondolom, hogy ez nem releváns azzal a munkával, amit bír az ombudsman úr, mert egyértelmű, hogy a magyar nemzet összességét védi az ombudsman úr, de a feladatai között elsősorban a hazai nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény betartatása az elsődleges, és az ő védelmük kifejtése.

Ezért sem értem meg, hogy ha egy ilyen jelzőt használunk, azt hogy tehetjük meg, de természetesen a szólásszabadság mindenkinek a joga, csak azt gondolom, hogy ezt vállalni is kell. Tehát azt gondolom, hogy az ombudsman úrnak elsősorban a 13 hazai kisebbség védelmét kell kifejteni, és amikor ezt a munkát végzi, emellett természetesen a magyar állam összes érdekét bele kell értenie.

A vezérszónoki felszólalásomban elsősorban azokat a programokat szeretném kiemelni, amelyek a roma évtized programban megjelennek, mert szinkronban és összhangban vannak azokkal az állásfoglalásokkal, ajánlásokkal, amelyeket ombudsman úr a szóbeli kiegészítésében a bizottsági ülésen elmondott, illetve a beszámolóban is meg lehet találni.

(15.30)

Kezdeném a négy terület kiemelt részével, az oktatással. Mert Magyarországon - mint mindannyian nagyon jól tudjuk - a legelsődlegesebb az oktatás helyzete mind a 13 kisebbség életében, ez így igaz. De engedjék meg, hogy kicsit talán hazai pályára evezzek, és a magyarországi cigányság oktatási helyzetéről kicsit sarkalatosabban és többet próbáljak meg beszélni.

Azért is teszem ezt, mert többnyire az ombudsman úr ajánlásai, illetve a munkája több pontján megjelenik nagymértékben az oktatási szegregáció, ami mindenképpen azt a célt szolgálja, hogy próbálja meg azokon a helyeken, oktatási intézményekben azt a nézetet minél jobban elfogadtatni, amely az oktatási szegregációt elutasítja, és a deszegregációs folyamatokat beindítja. Azt gondolom, ezek többnyire - nemcsak a csörögi ügy, ami itt említve lett, hanem számtalan dolgot tudnánk mondani - a nevéhez fűződnek.

Ennek nemcsak a kisebbség oldaláról van nagyon nagy jelentősége, hanem - ha úgy tetszik - a magyarországi cigányság oktatási helyzete össztársadalmi probléma és össztársadalmi kérdés. Ezért próbálom meg ezt ilyen hangsúlyosan is mondani, mert innentől kezdve igaz az, amit mondtam, hogy akkor, amikor a kisebbségek érdekvédelmét - akár az oktatásban - az ombudsman úr ellátja, akkor az össztársadalom kérdésköréhez is hozzá kíván szólni, illetve szeretne hozzáadni.

Természetesen nem könnyű a dolga, mert ma Magyarországon látjuk, hogy több olyan pont is van, amely az oktatásban hiányosságként jelenik meg, és a rendszerváltás óta ez abszolút előttünk van. Ilyen például az, amikor arról beszélünk, hogy miért nem tudnak többet - akár általános iskolában, de mondhatnám, hogy óvodában vagy éppen középiskolában - a cigányságról. Így a pedagógusképzésben - ezt több ízben az ombudsman úr is megemlítette - a romákról szóló fejezet miért nincs kellőképpen kidolgozva, és miért nem tanítják főiskolákon, egyetemeken, ahol igazán a pályára való irányítás az elsődleges? Ez valóban nagyfokú probléma, mert hogyha többet tudnának a magyarországi cigányságról, kisebbségekről - itt a 13-ra gondolok -, akkor sokkal célszerűbb és befogadóbb lenne az adott pedagógustársadalom, sokkal befogadóbb lenne akkor ezáltal a társadalom.

Ezzel semmiképpen nem azt szeretném jelezni, hogy a pedagógustársadalom minden egyes tagja hibáztatható azért, mert esetlegesen a kisebbségek helyzete nagyon sokszor úgy jön vissza, hogy szegregálják az oktatásban, sőt, ellenkezőleg. Nagyon sok olyan oktatási intézmény van, nagyon sok olyan pedagógus van, aki nagyon nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a cigányság oktatási színvonala sokkal magasabb szinten jelenjen meg, tehát maga a roma értelmiség megjelenjen a magyarországi palettán. Ezt egyébként nagyon sokszor lehet látni különböző konferenciákon, hogy mennyire mélyen elszántak abban a különböző intézmények, különböző intézményvezetők, illetve pedagógusok, hogy a magyarországi romák oktatása versenyképesebb legyen.

Itt jön az a másik ellenpólus, amiről kell beszélni, ami az ombudsman úr munkájához mindenképpen köthető, ott, ahol lehet látni egy-egy olyan helyzetet, amikor a magyarországi cigányságot vagy éppen egy-egy személyt, vagy egy-egy csoportot megpróbálnak csak azért olyan helyzetbe hozni, ami a származása miatt adott. Ezért azt gondolom, teljes mértékben jogosak azok a vélemények, azok a felvetések, amelyeket nagyon sokszor megfogalmaz írásban is, akár pedig szóban elmond több ilyen helyzetben.

Tehát a magyarországi oktatás helyzete - ha úgy tetszik - fontos mérföldköve lehet a magyarországi társadalmi politizálásnak, a köztudat formálásának, hogy az ombudsman hogyan végzi a munkáját. Mint egyébként már említettem, ebben is kiváltképpen nagyon erőteljesen megjelenik az ombudsman úr munkája, és nagyon jól ellátja ezt a feladatot is.

A foglalkoztatás kérdéskörében - ami szintén hasonlóan nagy mértékű - több ízben is nyomon lehet követni a szegregációs, kirekesztő folyamatokat a különböző munkaadók részéről, és a nyílt és rejtett diszkriminációt, amit találhatunk a foglalkoztatás tárgykörében. Ezt nagyon nehéz, ha úgy tetszik, lehetetlen utolérni azokkal a törvényi eszközökkel, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Azért is mondom, mert a nyílt diszkriminációt még valamilyen szinten lehet kezelni, habár ebben is most már egy kicsit szkeptikusabbak vagyunk, mert a Magyar Gárda esetében - ami ellen szintén felemelte a hangját az ombudsman úr - még mindig nem tudtuk elérni azt a független magyar bíróságon keresztül, hogy ezt a szerveződést megszüntessék. De mindenképpen azt gondolom, hogy ez nagymértékben befolyásolja a foglalkoztatási esélyek növelését is.

Tehát ha van egy olyan, ami nyílt előítéletekkel bír, azt lehet kezelni törvényes és demokratikus úton, és el kell juttatni olyan szintre, ahol megfelelő szintű jogi orvoslatot tud kapni az, akit atrocitás ért a foglakoztatás területén. Míg ellenkezőleg, a rejtett diszkrimináció kérdését pedig - azt gondolom - nagyon nehéz kezelni, és ezt egyébként több esetben is lehet látni. Ezért nagyon fontosak azok az ajánlások, amelyeket a parlament, a törvényhozók és egyéb más intézmény irányában megfogalmaz az ombudsman úr, mert esetlegesen azokat a rejtett diszkriminációkat, amelyek megvannak, és lehet érzékelni, talán valamilyen szinten vissza tudja szorítani, és a foglalkoztatási esélyek nagyobb mértékben megjelenhetnek.

Természetesen meg kell említenem a foglalkoztatási helyzetképnél az általános helyzetet is. Nagyon sok esetben talán - ha úgy tetszik - segítségére tud lenni az ombudsman úrnak az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely egyébként jogi szankciókkal is bír, és végül is nagyon sokszor el tudják odáig vinni az ügyet az Egyenlő Bánásmód Hatóságban, ahol már büntetést is kiszabnak. De a szórakozóhelyeket és a foglalkoztatást azért kapcsolnám össze, mert nagyon sok esetben ez az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is hozzátartozik, és ott is meg lehet látni.

A beszámoló nem részletesen, de itt is kitér lakhatási kérdések problémáira. A kilakoltatások már ebben a parlamentben - az önkényes lakásfoglalók kilakoltatása, illetve egyéb más kilakoltatások - nagyon sokszor előtérbe kerültek. Azt gondolom, itt is van mit tennie az ombudsman úrnak, mert amikor egy-egy önkormányzat a saját törvényeit akarja ebben a kérdésben megfogalmazni, az elég nagy hiba, mert azt gondolom, vannak olyan állampolgári jogok, olyan társadalmi jog, amelynek mindenképpen abba az irányba kellene elmozdítania ezt a lakhatási helyzetet, hogy legyen lehetősége egy sokgyermekes családnak akár bent maradni egy lakásban, akár pedig egyéb más lehetőséget biztosítani számára.

Persze, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a jog fölött kell lenni bárkinek, aki esetlegesen abba a helyzetbe kerül, amiről beszélünk, tehát az önkényes lakásfoglalókról vagy más lakáshelyzetről, ami nincs rendezve jogilag. Sőt, ezzel nem értek egyet, de mindenképpen meg kell találni ma Magyarországon azt a lehetőséget, ami a lakhatás lehetőségét elősegíti, és nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy egy társadalmi integráció a lakhatáson keresztül el tudjon indulni. Mert igaz az, hogyha komplexitásában vizsgáljuk a kérdést, hogy ha arról beszélünk, hogy oktatás vagy foglalkoztatás, vagy éppen a következő témakörről, az egészségügyről, csak úgy lehet igazán beszélni, ha van egy olyan lakhatási feltétele a családnak, amiből el tud menni az oktatási intézmények irányába, a foglalkoztatás irányába, vagy éppen egyéb más lehetőségekhez tud jutni. De enélkül - azt gondolom - nagyon nehezen tudja a család a saját maga fenntartását biztosítani. Tehát ezért azt gondolom, hogy az elsődleges kérdések köré kell hogy soroljuk a lakhatási helyzetet.

Szó volt itt az egészségügyről, egyetlen gondolattal kitértem rá. Azt gondolom, a magyarországi cigányságnál több ízben nyomon lehetett követni - most szándékosan nem mondok településeket és megyéket, ahol mindenképpen kirívó esetek voltak, és ezt negatívként mondom, aminek kapcsán több ízben országos és már nemzetközi hírek is szálltak -, hogy milyen diszkriminatív jelenségek vannak egy-egy kórházban, egy-egy orvosi alapellátásban. Nagyon örülök annak, hogy működik egy ilyen ombudsmani hivatal, amelyre mindenki odafigyel, és pozitív képet tud alkotni. Mert ebben az esetben is talán visszatartó erő lehet, ha az ombudsman úr és a hivatala ilyen jól végzi a munkáját, hogy talán itt az egészségügyben is áttörő eredményeket lehet elérni.

Persze, van ebben mindenkinek feladata a felsoroltakban - tehát az oktatásban, a foglalkoztatásban, a lakhatásban, az egészségügyben -, de nem lehet mentesíteni, amikor azt mondom, hogy mindenkinek feladata, a mindenkori kormányt, nem lehet mentesíteni a politikát attól, hogy ezekre a kérdésekre kellőképpen adjon olyan válaszokat, amelyek a megoldás irányába mutatnak.

(15.40)

De ahhoz, hogy a politika igazán jól legyen tematizálva, és jól értesült legyen, mindenképpen fontosak azok az ajánlások, amelyeket az ombudsman úr elküld az Országgyűlés felé vagy a politikai pártok szereplőinek irányába.

A média szerepéről nem nagyon kívánok hosszasan beszélni. Van szerepe az ORTT-nek és egyéb más szervezetnek, intézménynek abban, hogy a média hiteles közvetítése a magyarországi kisebbségekről - itt is elnézést kérek -, a cigányságról, mindenképpen nagyon fontos lehet. Látjuk azokat a megosztó képeket, amelyeket a Magyar Gárda és nagyon sok más szélsőjobboldali szervezet megjelenít. Ezeket, ha nagyon pozitív képben sugározza egy-egy média, akkor olyan torz képet lehet kapni, amiből az jön le, hogy a magyarországi cigányság egy olyan réteg, amit egyébként nem kell szeretni ebben az országban. Nem szeretnék odáig eljutni, nem is a médiát szeretném felelőssé tenni abban, hogy nagyon sok esetben bizony tematizálni tudja a társadalmat, mert az viszont mindenképpen az ő dolga, hogy mennyire kívánja.

Az azonban nagyon fontos, hogy azok az észrevételek, amelyeket az ombudsmani ajánlások, megjegyzések tesznek, mindenképpen fontosak lehetnek abban, hogy a hiteles tájékoztatás nagyon fontos kérdéskör lehet, nemcsak ebben a kérdéskörben, hanem abban is, hogy a közös és egymás mellett élés szabályai kapcsán hogyan lehet jó példákat is hozni. Most a televíziókat említem. A televízió sugárzásaiból, hírszolgáltatásaiból a negatív képek tömkelegével jönnek ki a képernyő sugárzásából, míg a pozitív értékeket nagyon kevés esetben látjuk. De nemcsak a cigányság esetében, hanem a másik tizenkét kisebbség esetében is kevés alkalom van arra, hogy az itt élők vagy éppen az Európai Unió bármely tagállamában élők pozitív képet tudjanak kapni. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több pozitív példát kapjanak, és akkor, azt gondolom, sokkal jobban tudnánk közösen élni ebben az országban.

Nem idetartozik, de mindenképpen itt szeretném megjegyezni: azért is fontos a média, azért is fontos a tárgyilagos hírközvetítés, mert nézzük meg, hogyha nem lesznek azok az eredmények, amelyeket egyébként a kormányzó pártok mindenképpen várnak, és nagyon nagy mértékben elő is segítenek, akkor hasonló módon látni lehet olyan nemzetközi példákat, ahol nagyon nagy mértékben az államok, a kormányok mindegyike tehet róla.

Ha nem megyünk nagyon messzire, a legutóbbi esetet, Olaszországot szeretném megemlíteni, ahol a Nápoly környékén élő romáknak rettegniük kell, mikor gyújtják fel azokat a táborokat, amelyekben élnek. Azt gondolom, nem az ottani romák és nem a migránsok felelősek a kialakult helyzetért, hanem a mindenkori kormányok, amelyek nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a telepeket felszámolják. Amikor lakhatásról beszélek, akkor természetesen előtérbe kerül az, hogy köszönet ennek a kormánynak, amiért elindította a cigánytelep-programot, mert ez nagymértékben behatárolja azt a kérdést, amiről az egészségügyben lakhatásról beszéltünk. Mi a helyzet? Az a helyzet, hogy Magyarországon 130 ezer ember él cigánytelepeken, és itt az a megoldás kerekedett ki, hogy kormányzati eszközöket, állami eszközöket próbálnak meg odarendelni. Azokat az intelmeket figyelembe véve, amelyekről beszéltem, amelyeket az ombudsman úr is megtett, ezeket a dolgokat fel kell tudni számolni.

Tehát azért tartom fontosnak a média szerepét az említett négy kiemelt programot illetően, mert ezek kapcsán lehet oda elérni, hogy nem olyan negatív megkülönböztetésben lesznek a hazai kisebbségek, ezen belül a cigányság, amit nagyon sokszor tapasztalhatunk, hanem pont ellenkezőleg, színvilágot fognak jelenteni a magyarországi kisebbségek, ezen belül pedig a cigány kisebbség. Azt gondolom, ezért érdemes az ombudsmannak nagyon nagy mértékben szakmai munkát kifejtenie, nekünk pedig, akik a parlamentben és a parlamenten kívül politizálunk, politikai munkát kell kifejtenünk annak érdekében, hogy olyan képet, olyan arculatot tudjunk elérni, amelyben egy kisebbségi - teljesen mindegy, melyik kisebbséghez tartozó - szívesen és jól éli meg a hétköznapjait ebben az országban. Azt gondolom, ehhez semmi más nem kell, mint az, hogy figyeljünk egymásra, és próbáljuk meg egymás elvét, rendszerét tudomásul venni, amely a szolidaritásra próbál meg építeni.

Tisztelt Kállai Ernő Ombudsman Úr, Miniszteri Biztos Úr! Még egyszer szeretnék a Magyar Szocialista Párt frakciója nevében gratulálni a munkájához, és természetesen kívánjuk, várjuk azt a tevékenységet, amellyel még jobban be tudja határolni, és elő tudja segíteni azt a munkát, amelynek parlamenti munkánk lehetőségeihez mindenképpen adalékként kell érkeznie.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu