BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Folytatva az imént befejezett gondolatsort, az 55. § (3) bekezdésének r) pontja kezelné az előbb említett problémát. Javasolnám ennek az elhagyását, mert ugyanazt a problémát veti fel, ugyanúgy aggályossá válik, ha benne marad, mint amit az előbb elmondtam. Tehát intézkedéseket hozhat az állam úgy, hogy anyagi konzekvenciája kizárólag a termelőkre nézve van. Bizonyos termelői körökben még az a gondolat is felvetődik, hogy az 55. § lényegében arról szól, hogy az állam, a hatóság az anyagi következmények mérlegelése nélkül is hozhat intézkedéseket, hiszen anyagi konzekvenciája kizárólag a termelőre nézve van. Ezt lenne jó kiküszöbölni, mert még sok vitát fog generálni, ha ez így marad.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés