BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! 2008 májusában megalakultak a regionális fejlesztési és képzési bizottságok, melyeknek két alapvető feladatuk van. Az egyik, hogy a vállalkozókkal, a piaccal közösen megállapítsák, hogy milyen munkaerőre van szükség, s ez alapján a szakképzésben milyen képzéseket indítsanak el, egészen csoportok, létszámok meghatározásáig. A másik alapfeladata ezeknek a bizottságoknak, hogy pályázatok keretében támogassák ezeket a képzéseket, illetve ezek beindítását, ezek színvonalát.

A bizottság megalakulása során tagjainak kétharmadát a kamarák, a munkaadók, a munkavállalók szervezetei, a szakképző intézmények, illetve a fenntartók delegálták, és csak kisebb részben a minisztériumok. A bizottságok elfogadták szervezeti és működési szabályzatukat, melyben az összeférhetetlenségi szabályokat is rögzíteni kellett. Számunkra éppen ez okozza a gondot és a legnagyobb problémát, hiszen nem egyértelmű, hogy a delegáló szervezetek esetében, ha például az Ipartestületek Országos Szövetsége egy vállalkozót delegál a testületbe, akkor az érintett csak a pályázatbíráló albizottságból zárja-e ki magát, vagy pedig teljes egészében magából a bizottsági döntésből is.

Másrészt nemcsak a vállalkozók esetében merült föl ez a kérdés, hanem - mint említettem - az intézmények, iskolák is delegáltak képviselőket. Itt kérdéses, hogy a szakiskolák vezetői, alkalmazottai ugyanezekben a pályázatbíráló bizottságokban, illetve magában a regionális teljes nagybizottságban milyen alapon, hogyan vehetnek részt. Döntéseiken ki kell-e vonulniuk, vissza kell-e lépniük, vagy le kell mondaniuk esetleg a bizottsági tagságukról? (Szűcs Erika dr. Csáky Andrással konzultál.)

Ez annál is inkább érdekes és aktuális most, mert a közeljövőben...

Forrás: parlament.hu