DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Még egyszer szeretném hangsúlyozni, ez az objektum elvi és valós, jogszerű építési engedéllyel rendelkezik, amelyet a 2001-ben érvényes szabályok szerint adtak ki. Természetesen a Honvédelmi Minisztérium minden ilyen ügyben úgy járt el, nemcsak ahogy a jogszabályok meghatározzák, hanem nyilvánvalóan figyelembe vett a honvédelmi érdeken kívül más érdekeket is. Ez egyébként mindig jellemző volt a Honvédelmi Minisztériumra; azt gondolom, az utóbbi évek eseményei is mutatják ezt.
Arra kérem képviselő urat, hogy ön meg abban legyen segítségünkre, hogy a Magyar Köztársaság biztonsága szempontjából rendkívül fontos katonai objektum zavartalanul működhessen a Magyar Köztársaság állampolgárainak biztonsága érdekében.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés