GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen a miniszter úr válaszát. A válasz tárgyszerű, ezt én nem vitatom, ugyanakkor mégiscsak az a helyzet, hogy a központi költségvetésben 1 milliárdot, valamivel több mint 1 milliárdot terveztünk ilyen típusú célokra. Márciusban már született egy döntés, ahol az új tulajdonosi programnak a kommunikációjára további 1,6 milliárd átcsoportosításáról döntött a kormány, ráadásul egy olyan programról beszélünk, amelynek a megalapozottsága, illetve a kimunkáltsága akkor még nem volt meg, és nem tudom, hogy annak a kommunikációs keretnek a felhasználásával hol tartunk, és annak a programnak a kimunkálásával hol tartunk. Most itt egy újabb csomag, újabb 1,6 milliárd, és nem kell hozzá sokat számolni, ez négyszerese a tervezett összegnek.
Én azt tartom igazából problematikusnak, tisztelt miniszter úr, hogy tervezünk egy összeget, és annak a négyszeresénél tartunk már, miközben a költségvetési év első felénél sem járunk. Várhatóak-e további ilyen kommunikációs kiadások, növekmények, átcsoportosítások? Én azt gondolom, hogy ez nem lenne célszerű (Az elnök csenget.), az lenne a kívánatos, hogyha a kormány ki tudna jönni abból a keretösszegből, amelyről a törvény elfogadásakor rendelkeztünk.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés