KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Csak röviden egy kérdéssel szeretnék élni az MSZP-frakcióhoz, hiszen a fogyasztóvédelmi törvényeket azért tárgyaltuk közösen, hogy azok a bírságolási tételek mindegyik törvényben párhuzamosan megjelenhessenek a jövőben. Így hát számomra nagyon furcsa volt képviselőtársamtól, amikor láttam, hogy csóválta a fejét, hogy a mi módosító javaslatunkat nem teljes mértékben tudja magáénak a kormány, hiszen érdekes, hogy a mezőgazdasági bizottságnál a bírságolási javaslatunkat leszavazzák, míg egyébként a gazdasági bizottságban meg egyhangúlag támogatják.

(21.10)

Tehát egyszer az egyik helyen azt mondjuk, hogy nem, a másik helyen azt mondjuk, hogy igen, a kormányülés döntését nem tudjuk. (Gőgös Zoltán: Még nincs is, szerdán lesz.) Mi tehát letettük a javaslatunkat, ha van rá mód a részletes vitában, jó lenne hallani talán az MSZP-től is, hogy ez változik-e a jövőben, vagy nem. Hiszen erre, ha jól tudom, módosító javaslat egyelőre nem érkezett, azt viszont már több bizottsági ülésen is bőszen hallottuk, hogy az eredeti beterjesztett javaslat nem jó, viszont önöktől még semmit nem láttunk, ami ténylegesen bizonyítaná azt, hogy egyfajta elmozdulás várható-e, vagy sem. Érdekes lenne hallani ezeket a véleményeket is.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu