MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgyi szakaszban az ajánlás 44. és 45. pontjai szerint nyújtottam be javaslatot, amelyekben - ahogy korábban is jeleztem - annyiban kívánnám a törvénytervezet pontosítását, hogy az jobban megfeleljen a jelenlegi állapotban. Így egyrészt Keszthely város Szendreytelep gazdasági terület övezetének átsorolására, másrészt pedig Keszthely városnak az egykori honvédségi bázis gazdasági terület övezeti átsorolására. Mind a kettőt az indokolja, hogy az elmúlt időszakban megváltozott a helyzet, és egyértelműen a javasolt települési területi övezetek jelenthetnének jobb hasznosítást, ezáltal nem sérülne a környezet, sőt rendbe lehetne hozni az adott területeket, és egyben hasznosítani lehetne, ami igen fontos lenne a település számára. Kérem a támogatásukat.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu