ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon sok mindennel egyetértek, ami itt elhangzott, és persze ez egy sajátos helyzet, hogy nekem magamnak is ismételnem kell azt, amit az általános vitában megemlítettem. Engedjék meg, hogy egyetlen nagyon fontos momentumra reagáljak abból, amit a képviselő asszony mondott, mert ezt nagyon lényegesnek tartom.

Néha még szakmai közbeszédben is, ha tetszik, pedagóguskollégák között is úgy tekintjük, úgy beszélünk, mint ha a tehetséggondozás és a hátrányos helyzetű diákok támogatása egymást kizáró dolog lenne, miközben nem erről van szó. Ez két olyan nagyon fontos szempont az oktatásban, amelyek nemhogy nem gyengítik egymást, nemhogy kizárják egymást, éppen ellenkezőleg, erősítik és támogatják egymást, hiszen úgy van, ahogyan a képviselő asszony mondja, a tehetség, adott esetben a kiemelkedő tehetségek megtalálhatóak a hátrányos helyzetű, nehéz sorban élő diákok között is. Többek között azért kell átalakítanunk az oktatási rendszert, hogy ne vesszenek el ezek a tehetségek.

Éppen ezért azt talán nagyon fontos és nagyon lényeges megemlíteni, hogy éppen az ilyen diákok számára voltak azért eddig is állami programok. Ilyen volt például az Arany János tehetséggondozó középiskolai program, amit azután bővítettünk - ezt egyébként a Fidesz-kormány kezdte el -, és ilyen az "Útravaló" program számos alprogramja és részprogramja. Azt gondolom, az helyes és fontos, hogy ezen túltekintsünk, ennél szélesebb perspektívában is foglalkozzunk a tehetséggondozás ügyeivel.

Ami a tehetségtörvény ügyét illeti, abban egy picit hadd legyek szkeptikus, a kétoldali támogatás ellenére is. Azért javasolok némi óvatosságot, mert az a tapasztalatom, hogy az oktatás területén igazából a dolgok nem jogszabályoktól, nem törvényektől, hanem jó szakmai programoktól mennek előre, és úgy látom, ez az országgyűlési határozat éppen egy ilyen jó szakmai program kereteit, a hátterét teremti meg, de ha ehhez törvény is szükséges lesz, akkor természetesen biztos vagyok benne, hogy a kormányt ezt sem fogja ellenezni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu