DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bár az előterjesztés részletes vitájánál tartunk, szükségesnek gondolom mégis néhány általános érvényű megjegyzés megtételét. Kérem, nézzék el ezt, annál is inkább, mert az általános vita időszakában parlamenti kiküldetésben külföldön voltam, és nem volt módom megosztani önökkel ezeket a gondolatokat.

A Kereszténydemokrata Néppárt úgy is, mint az előterjesztés egyik támogatója, körülbelül egy évvel ezelőtt vetette fel itt, az ország Házában a tehetség témáját. Úgy láttuk akkor, és nagyrészt azért most is úgy látjuk, hogy az oktatásirányítás aránytalanul fordít figyelmet az oktatásban részt vevők két végletén tartózkodók felé, és miközben nagyon sok szó esik, hangsúlyozom, a szavak szintjén a lemaradók felzárkóztatásáról, felemeléséről, amely önmagában indokolt és helyes, kártékonyan elhanyagolta idáig az oktatásirányítás a tehetségek kérdését. Ez a két véglete az oktatásban részt vevőknek, vagyis a leszakadók és a kiemelkedően tehetségesek meglátásunk szerint nem ellentétes pólusai az adott populációnak, hanem annak természetes tartozékai. A jó oktatási rendszernek egyaránt mind a kettővel foglalkoznia kell, annál is inkább, mert jelentős átfedések lehetnek közöttük, ugyanis a leszakadók nem szükségszerűen nem tartoznak a tehetségesek közé, éppen ellenkezőleg, nagyon sok tehetséges gyerek van közöttük is, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe.

Nos, éppen ezért úgy láttuk, hogy szükséges beemelni a parlamenti beszédbe a tehetség témáját, és arra tettünk javaslatot, hogy talán egy tehetségtörvényt kellene megalkotni, ami a miniszter úr részéről pozitív fogadtatásra talált, de időközben megkezdődtek az országgyűlési határozat érdekében a munkálatok, és végül is úgy láttuk, hogy ehhez szívesen csatlakozhatunk a következők miatt. Akárcsak az előttem szóló, természetesen mi is úgy látjuk, hogy a tehetség témája az egyik legkiemeltebb, ha úgy tetszik, nemzetgazdasági ágazat. A magyarság legfontosabb tőkéje a szellemi tőkében van, a kiemelkedő tehetségek gondozása, fejlesztése, ápolása mindannyiunknak közös érdeke. Felhívnám a szíves figyelmüket arra, hogy ez a gondolat nagyon helyesen bent van az országgyűlési határozatban is, az tudniillik, hogy a tehetség nemcsak az adott gyermeknek vagy családnak a magánügye, hanem a legfontosabb közügyek egyike.

Így tehát jó ügyhöz csatlakozhatunk, annál is inkább, mert ez az országgyűlési határozat a közfigyelmet is jobban felhívhatja a tehetség témájára, és talán hozzásegíti a közgondolkodást ahhoz, hogy szakítson azokkal a rossz beidegződésekkel, amelyek hajlamosak úgy vélekedni, hogy a tehetség, a kiugró, az átlagtól elütő ember valamiféle kárhoztató dolog. Sajnos, nagy a kísértés minden korban és minden időben, így természetesen nálunk is, hogy a középszer valahogy ellenséges, bizalmatlan szemmel nézzen a tehetségre. Nos, tehát minden ilyen parlamenti akció talán segít ennek a gondolkodásnak a csorbításában.

A tehetségek tehát nem csodabogarak, hanem olyan értékét jelentik társadalmunknak és mindannyiunknak, amelyeket fejleszteni, gondozni kell. Ők lehetnek a garanciái az ország minden értelemben vett felemelkedésének. Ezért szükséges, igen, hogy egy olyan nemzeti program keretében gondoskodjunk a tehetségek fejlesztéséről, amelyhez ez az országgyűlési határozat talán megteheti az első lépést. Koncentrált, egységes erőfeszítések, energiák, pénzek szükségesek tehát arra, hogy ezen a téren eredményesek legyünk, mert nem igaz az az állítás, bár jóllehet, vannak ilyen tapasztalatok, hogy a tehetség mindenképpen megtalálja a maga útját, és érvényesülhet.

Végül a támogatás mellett szólt az az érv is, hogy úgy látjuk, hogy egy ilyen programnak, egy ilyen határozatnak a megszületése az első lépés lehet ahhoz, hogy valóban ebben az országban is legyen egy tehetségtörvény. Ideidézném azt a gondolatot, hogy létezik néhány országban tehetségtörvény, például Koreában kifejezetten a matematikatehetségek gondozására. Nem állítom, hogy csak ennek köszönhető, de nyilván része van ennek a törvénynek is abban, hogy Korea az oktatásügyben és minden más téren rohamos fejlődést mutatott az elmúlt években.

Mindemellett sok minden hiányzik értelemszerűen ebből a határozatból. Így például hiányzik alapvetően a tehetség értelmezése. Ez mindenképpen szükséges kiindulópontja kell hogy legyen a Nemzeti Tehetség Programnak, amelyet majd megalkotunk és mindenféle akciónak, mert itt nagyon hajlamosak vagyunk olyan összemosásokra, amire az elmúlt évekből azért több példát is láttunk. Tehát a tehetséget a korszerű tudományos kutatás eredményeire támaszkodva szükséges értelmezni. Ismét ideidézem, amire utaltam a napirend előtti felszólalásomban is, hogy a Renzulli-modell az, amely talán a legkörültekintőbben leírja a tehetséget, felhívja a figyelmet a kreativitásra, az egyéniség fontosságára és így tovább. Tehát szükségessé válik a tehetség definiálása, értelmezése annak érdekében, hogy jó irányba menjen el ez a program.

Kicsit háttérbe szorul ebben az országgyűlési határozatban, de a lehetősége benne van a közoktatáson belüli tehetséggondozásnak, a versenyeknek és a már többször idézett 6 és 8 osztályos gimnáziumoknak és a tehetség kiválasztásának. Meg kell hogy ismételjem, hogy helytelen az a szemlélet, amely a tehetségkiválasztást leszűkíti egy egyszerű írásbeli kompetenciamérésre. Nagyon sajnálatos, hogy az államtitkár úr a napirend előtti felszólalásomra adott válaszában voltaképpen nem is reagált a felvetésekre, hanem előre megírt szöveget olvasott fel, részben megismételve azt, amit én magam elmondtam.

(12.00)

Nos, tehát ahhoz, hogy a tehetséggondozás sikeres legyen, világosan kell tudnunk, mit értünk tehetség alatt, és minden téren szakszerűen kell a tehetségkiválasztást megtenni; ez a két első lépés, csak ezután lehet és érdemes tehetséggondozásról, tehetségfejlesztésről, tehetségkövetésről beszélni.

Nos, a részletes vitához illően néhány módosító javaslat van előttünk. Aki ezeket figyelmesen megnézte, azt láthatta, hogy a módosító javaslatok korántsem érdemiek vagy tartalmiak. Nagyrészt a gyors munkából sajnos szükségszerűen következő stilisztikai, szerkesztési hibákat hivatottak korrigálni. Miután nem házszabályszerűen készültek ezek a módosítók, meg fogjuk még tenni az előttünk álló pár napban, hogy ezeket korrigáljuk, mert bizony az Országgyűlésnek is szégyene volna, ha a tehetségprogramról szóló országgyűlési határozatot nyelvileg nem a legkiemelkedőbb szinten fogalmazná meg. Ezért kérem a tisztelt Országgyűlés támogatását az ilyen jellegű módosítókhoz.

A módosítók másik csomagja, része pedig a határidőkre vonatkozik, természetesen ezek is indokoltak. Ma május 27-e van, a határozattervezetben szereplő június 19-i határidő ésszerűtlen és túl korai, ezt egyértelműen szeptember 30-ára javasolja a módosító javaslat kitolni. Meglátásom szerint még ez is eléggé közeli, gyors és alapos munkára van szükség, hogy ezt a határidőt teljesíteni lehessen. De azért ebben az időintervallumban megalkotható a nemzeti tehetségprogram tervezete, és annak a testületnek a létrehozása is talán megfelelő módon előkészíthető, amelyről az országgyűlési határozat szól.

Végezetül azt szeretném kérni az előterjesztő kormánypárti képviselőtársaimtól és az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetőitől, hogy ennek a programnak a kidolgozásában, tehát a program tényleges kidolgozásában, a testület létrehozásában és az egyéb tevékenységben tekintsenek el attól a korántsem szerencsés gyakorlattól, hogy néhány kormánypárti szakember kidolgozza a javaslatot, amelynél nekünk esetleg korrekciós lehetőségeink vannak, sajnos azok sem mindig. A tehetségprogram egy olyan össznemzeti program, amelyhez pártállástól, világnézettől függetlenül mindenkinek köze kell hogy legyen, és akkor fogunk tudni egy jó tehetségprogramot megalkotni, hogyha abban pártszínezet nélkül mindenki, akinek érdemi mondanivalója van, részt vehet.

A Kereszténydemokrata Néppárt ebben a programban szívesen részt vállal, mert - megismétlem - az egyik legfontosabb nemzeti ügyünknek tekinti, amit csak jól szabad megcsinálni, elrontani pedig nem szabad.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu