TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Kollégáim! Nagy öröm számomra, hogy ma a parlament elé került a Nemzeti Tehetség Program részletes vitája, hisz ez egy olyan program, amely a nemzet legnagyobb kincsét, a tehetségeket kívánja közös értékként kezelni, továbbvinni. Olyan koordinációs stratégiát dolgoz ki, amelyhez szervezetet is rendel, hogy a feltárástól a tehetséggondozás folyamatán keresztül az anyagi támogatások segítségével segítse a fiatalságunk legtehetségesebbjeit, elsősorban a szellemileg legtehetségesebbeket, hogy tehetségüket a közösség javára tudják kifejteni. Egy komplex nemzeti program tehát, amelyhez forrásrendszert is rendel ez a program. Sőt, kétévenkénti követéssel értékelési és úgymond ellenőrzési rendszert is működtet majd, ha az Országgyűlés elfogadja ezt a programot, illetve távlatokban egy esetleges tehetséggondozó törvény hasonló célt szolgálhat.

Úgy gondolom, óriási előrelépés történt a program megfogalmazásában akkor, amikor négypárti megegyezés jött létre, azaz látszik, hogy képviselőtársaim többsége egyetért ezzel a közös munkálkodással, azzal, hogy mindent tegyünk meg a tehetséggondozás feltárása jegyében. Úgy gondolom, hogy a magyar közoktatás a tehetségfeltárás és -gondozás területén nagyon sok szép eredménnyel büszkélkedhet.

A hálózatépítési dolgok között elsőként említem - és hivatkozom Hoffmann Rózsa képviselőtársam napirend előtti felszólalására - a 6 és 8 osztályos gimnáziumok rendszerének a szerepét. Ő az első 8 osztályos gimnáziumok programján dolgozott annak idején, jómagam a 6 osztályos gimnáziumok kezdőkörében próbáltam segíteni a tehetséggondozást. Úgy gondolom, hogy nagyon okos és átgondolt rendszer az, amelyet az államtitkár úr feltérképezett a válaszában, hogy a tehetséggondozó iskolák pályázatot nyújtsanak be a program kidolgozásával együtt, és egyben biztosítsák, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek is megadasson az a lehetőség, hogy bekapcsolódhassanak ezeknek az iskoláknak a munkájába, természetesen lehetővé téve az egyedi felvételi rendszer dolgait is. A jövő tehát ez. Úgy gondolom, hogy nagyon sok ráció van benne.

A megyei tehetséggondozó iskolák hálózata is rendkívül jól működik. Néhány esetet, helyet megemlítenék. A saját térségemben a győri Révay Gimnázium, Veszprémben a Lovassy, Miskolcon a Földes, Budapesten a Németh László és az Eötvös Gimnázium, és sorolhatnám tovább azokat az iskolákat, amelyekben a tehetséggondozás óriási hagyományai élnek és fejlődnek tovább. Nem hagynám ki a felsorolásból azt a komprehenzív iskolai hálózatot, amelynek a kiépülése Magyarországon már megkezdődött. Utalnék itt a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumra, amelynek az egyik képzési szintje vállalta fel a tehetséggondozást, és talán a jövő felé mutat azzal, hogy az iskolába járó összes diákból a tehetségkiválasztás lehetőségét optimalizálja ez a rendszer. A mostani "Új tudás" program a komprehenzív iskolai hálózat fejlesztését tűzi ki célul, nagyon helyesen, megadva a lehetőséget a folyamatos fejlesztésre és a tehetségkiválasztásra.

Rendkívül sok tehetséggondozó gyakorlat alakult ki az egyes tárgyak keretein belül. Matematikus lévén én csak a matematikai hálózatokat szeretném mintául hozni, hisz a középiskolai Arany János-versenyek, az OKTV-versenyekre való felkészítés, az országos tehetséggondozó szakköri hálózat, a nyári táboroknak a matematikai tehetséggondozással és a nyelvi képzéssel való összekapcsolása rendkívül sok értelmes gyakorlat, amelynek a továbbvitele és mintául való állítása is feladata ennek a programnak.

(11.50)

De hivatkoznék itt a matematika keretén belül a Kenguru versenysorozatra, amely egy olyan lehetőséget ad a közoktatásban, amely több ezer gyerek kibontakoztatását szolgálja, Pintér Ferenc és Katz Sándor kollégáim, valamint a Bolyai Társulat szervezésében szintén minta lehet a magyar közoktatásban, és továbbfejlesztésre számíthat.

Úgy érzem, mindezek a jó próbálkozások a magyar közoktatásban beleférnek ebbe a Nemzeti Tehetség Programba. Ezeknek a regisztrálása, egybefogása, a szellemi és oktatási erőforrások egy irányba állítása és az ehhez való forrásrendelés rendkívül fontos eleme ennek a mai rendszernek. Bízom benne, hogy ez a lépés, amely az országgyűlési határozat meghozatalával és megszavazásával kezdődik, egy tehetségtörvény létrehozását eredményezi majd a jövőben.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu