DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását dr. Karsai József országgyűlési képviselő mentelmi joga ügyében. Ellene Schmidt Gábor és Schmidt Mária battonyai lakosok tettek feljelentést rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt. Mind Schmidt Gábor, mind Schmidt Mária egy tv-adás mondatait kifogásolta, ami 2008. január 30-án a TV2 egyik reggeli műsorában hangzott el, szó szerint így: "Van valami baja, nincs vele valami rendben, mindenhonnan elküldték, azért nincs neki munkája, illetőleg azt várta el tőlem, hogy kirúgjanak valakit azért, hogy őneki állása legyen." Kifogásolták továbbá még azt, hogy rájuk, azaz a feljelentőkre nézve sértő az az utalás, hogy egy vudu-babát küldött a képviselő úrnak, a rágalmazás vétségét valósítja meg a feljelentők szerint. (Derültség az MSZP soraiból.)

A mentelmi bizottság az ügyet a 2008. május 27-i ülésén tárgyalta, meghallgatta Karsai Józsefet, aki elmondta, hogy a tv-műsorban a riporteri kérdésre úgy válaszolt, hogy a neveket nem említette, a kijelentéseit nem tartja rágalmazásnak, de akár az Országgyűlés, akár a mentelmi bizottság döntésének aláveti magát.

A bizottság a rendelkezésre álló iratanyag áttanulmányozását követően a feljelentést zaklató jellegűnek tekintette, ezért egyhangú szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Karsai József mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

(17.10)

Forrás: parlament.hu