ELNÖK: Határozathozatal következik. Kérdezem először a képviselő urat, kíván-e szólni. (Nincs jelzés.) Nem.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, felfüggeszti-e Karsai József országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés igen szavazat nélkül, 356 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy nem függeszti fel Karsai József mentelmi jogát.
Vissza kell térnünk Lázár János képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztéséhez, ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy a két javaslatot, két indítványt egyszerre szavaztuk meg.
Most felteszem tehát a második indítvány, az 5878-as számú javaslat indítványát is, hogy felfüggesszük-e Lázár János mentelmi jogát. Kérem, még egyszer szavazzunk! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 5 igen, 348 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy ebben az indítványban kezdeményezett felfüggesztést sem támogatja, tehát nem függeszti fel Lázár János mentelmi jogát.
Most bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő H/5913. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az európai ügyek bizottságába Varga Zoltán helyett Ujhelyi Istvánt, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottságba Cseresnyés Péter helyett Arnóth Sándort, az oktatási és tudományos bizottságba Pálinkás József korábban megüresedett helyére Cseresnyés Pétert válassza meg a bizottság tagjává.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a személyi javaslatot 361 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
A bizottsági tagoknak eredményes munkát kívánunk,
Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya aközött az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatala. Az előterjesztést T/5826. számon, a külügyi bizottság ajánlását pedig T/5826/2. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Iváncsik Imre államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés