DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt két év rendkívül fontos volt az egészségügy történetében, és azt kell mondanom, hogy összességében az orvoslás, a gyógyítás, az ápolás olyan fokú átalakulásra volt ítélve, amilyenre soha korábban, és aminek az eredménye súlyos következményekkel járt.
Mi úgy gondoltuk, hogy ezek a változások valamilyen formában egy meghatározott cél érdekében talán rossz eszközökkel folynak, de összességében az volt a véleményünk, hogy a cél és az eszközök egyaránt rosszak voltak. Példaként mondom el, hogy a kormány által kiadott eredménylistával szemben megnőtt a kórházak hiánya, négy kórháznak egymilliárd forint feletti az adósságállománya. Egy fiktív gyógyszerárcsökkentést hajtottak végre, amelynek a lényege az volt, hogy ugyan a gyógyszerek ára valamelyest csökkent, de az inflációval korrigált ár kifejezett emelkedést mutatott, és lényegesen magasabb árszínvonalat ért el, mint a tavalyi. (Zaj. - Az elnök csenget.) Gyógyszertárláncok kialakulására adtak lehetőséget, egyre több a tulajdon nélküli gyógyszerész, és egyre távolodik egymástól a szakértelem és a tulajdonosi jog. Fontos intézmények és szakmai munkacsoportok szűntek meg, és nem változott a várólisták hossza sem. A betegek elszámolási nyilatkozata pedig, amit megkapnak, igazából semmilyen információt nem tartalmaz, a betegek számára valójában értékelhetetlen.
Az, hogy megszűnt a társadalombiztosítás hiánya, egyúttal azt is jelenti, hogy ugyanakkor ugyanennyi vagy ennél több pénz hiányzik az egészségügyi ellátásból. Mi lesz a továbbiakban? A parlament első egészségügyi bizottsági ülésén egy régi programról beszéltünk, ami a "Közös kincsünk a gyermek", amelyben mintegy 8 milliárd forintot vártak a gyerekek és a gyerekeket ellátó emberek a szocialista-szabad demokrata kormányzattól, amelyet nem kaptak meg ez idáig. A program legtöbb része jelentős elmaradást szenvedett, és ma is azt kell mondanom, hogy sok olyan lényeges elem nem valósult meg, ami nélkül ma a gyerekegészségügy nem működhet korszerűen.
Hozzátenném azt is, hogy most egy újabb reform előtt állunk. Én a reform első lépésének tekintem azt is, amit Gyurcsány miniszterelnök úr bejelentett, hogy lehetőséget adnak, hogy a gyest egy évvel megkurtítva munkavállaló legyen az anyuka, ugyanakkor ezt az egy évet kifizessék számára.
Tudnia kell mindenkinek, hogy a 0-3 év közötti gyerekek közösségre csak nagyon nagy megszorításokkal alkalmasak. Azt is tudni kell, hogy ekkor a gyerekek immunbiológiai fejlődése a legaktívabb, például az agyuk nagysága 300 grammról 1300 grammra nő. Ekkor tudnak megtanulni védekezni a fertőzések ellen. Gyakorlatilag a program pénzért vásárolja meg, a gyerekeink egészségét pénzért adja el; a gyerekeknek szükségük van 2 és 3 év között az édesanyjukra.
Közben előzőleg már tönkretették a bölcsődéket, a bölcsődék száma jelentősen lecsökkent, a gondozott gyerekek száma pedig megemelkedett olyan mértékben, ami elfogadhatatlan. Ez gyakorlatilag maga után vonja azt, hogy egyre több beteg gyerek lesz egy olyan éretlen biológiai korban, amikor nagyon gyakran kórházba kerülnek a gyerekek, sokszor életveszélyes állapotban.
A véleményünk az, hogy ezt a programot nem szabad megvalósítani, továbbá az a véleményünk, hogy a következő programok megvalósítását - amiket már az egészségügyi miniszter előre jelzett - abban a formában, ahogy eddig folyt, ellenezzük.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés