GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdéséből látszik, hogy ez a téma nagyon-nagyon sok embert érdekel, hiszen ezek a kutatások, amik olyan fafajtákat állítottak elő, amelyek rövid távú vágásfordulójú ültetvényeknek is megfelelők, egyre inkább terjednek a világban és Európában is.
Ennek több oka van. Részben az energiahiány, részben a dráguló energiaárak, részben pedig az intenzívebb termelési kényszer arra viszi a termelőket, hogy alapvetően mezőgazdasági alaptevékenységeket azokon a területeken végezzenek, ahol azt legjobban megéri. Egy kicsit ezt a helyzetet - mondjuk - az élelmiszerhiány átírhatja, de azt gondolom, hogy ez a gazdaságossági mutató nagyon nem fog változni, tehát érdemben tovább kell ezen a területen nekünk is a programot folytatni.
Meghirdettünk egy támogatási rendeletet, amely támogatja ezeknek az ültetvényeknek - nemcsak a fás, hanem a lágyszárú ültetvényeknek is - a telepítését és nemcsak a telepítését, hanem az ezzel kapcsolatos egyéb alapanyag-beszerzés, ápolás s a többi műveleteket is. Ez két fordulóban már megjelent, az első pályázati kör lefutott, a második most van folyamatban.
Nagyon remélem, hogy azokat a problémákat sikerül elhárítani a pályázat körül, amelyek azért megjelentek, hogy nem minden hatóság értelmezi például egyformán, hogy ez nem egy erdőültetvény, hanem szántóföldi kultúra, és más szabályrendszer vonatkozik rá engedélyezés és egyéb szempontjából. Azt gondolom, ezeken túl vagyunk. Túl vagyunk azon is, hogy lesz-e elegendő magyarországi alapanyag, hiszen nem célunk, hogy import alapanyagra terjesszük ki ezt a tevékenységet. Ennek akkor van sikere, hogyha minél nagyobb a magyar hozzáadott érték benne, és mondjuk, ha az oltvány is itt áll elő.
Egyre előrehaladottabbak a különböző árvízvédelmi programok. Azt gondolom, abba is be kell hogy illesszük ezt a tevékenységet, hiszen a legjobb növény egy részlegesen elárasztott területre is például ezek a növényi kultúrák. Úgyhogy az energetikában ennek a területnek óriási szerepe van, és azt gondolom, ebben az energiaigényes világban egy-egy kistérség is alapozhatja rá akár a saját energiabázisát, nyilván ott, ahol élelmiszer előállítására nincs lehetőség.
És majd folytatnám az egy percben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés