KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném kijelenteni, hogy a szocialista frakció támogatja a parlament döntését, és megelégedéssel szeretnék szólni arról, hogy ez a magyar katonadiplomácia jelentős sikere a valamivel több mint kilenc éve történt NATO-csatlakozásunk óta. Hiszen a Magyar Köztársaság, a Magyar Honvédség és a honvédelmi tárca is első alkalommal ért el egy ilyen, valóban az ország szempontjából is nagyon fontos eredményt.

A biztonságpolitika komplex értelmezése a NATO-n belül az elmúlt évtizedben megtörtént, és ennek érdekében is fontos, hogy ez a támaszpont itt Magyarországon települhessen, hiszen köztudottan ennek a biztonságpolitikának manapság az egyik legfontosabb eleme a békefenntartás, és a békefenntartás szükségleteiben is segítséget fog nyújtani ez a szállítórepülőgép-park; többek között például Magyarország számára is, hiszen az elmúlt évben a különböző békefenntartó helyszínekre való kitelepítés és utánpótlással történő ellátás, illetve az állomány cseréje mindig gondot jelentett a hadsereg számára, hogy távoli földrészeken - például Afganisztánban - hogyan oldjuk meg ezeket a szállítási feladatokat.

A jövőben ezeket a feladatokat gazdaságosabban, szakszerűbben lehet megoldani, nem szükséges azon gondolkodni, ami korábban terv volt, hogy a piaci, polgári légi szállítókapacitásokat próbálja a hadsereg igénybe venni, hanem olyan speciálisan katonai szállítási feladatokra szállított, a Boeing cég által gyártott repülőgépek fognak rendszerbe állni, amelyek a katonák személyi szállításán, technikai eszközök szállításán túl indokolt esetben különböző segélyszállítmányok továbbítására is képesek lesznek.

A szocialista frakció nevében kérem a tisztelt parlamentet, ahogy eddig a tárgyalásokon is, ma a szavazáson is támogassák ennek a döntésnek az elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu