KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Már Magyarországon is kaphatók olyan termékek, amelyek állítólag a dohányzásról való leszoktatásban segítik fogyasztóikat. Ezen készítmények döntő többsége nagy mennyiségben tartalmaz nikotint, mégsem minősülnek gyógyszernek, illetve jövedéki termékeknek, ráadásul bárki számára, beleértve a kiskorúakat is, hozzáférhetők, megvásárolhatók.
(16.10)
Ezen speciális termékek négy törvényt érintenek, de mégsem tartoznak egyik hatálya alá sem. Ezek sorrendben: a nemdohányzók védelméről szóló törvény, a gazdasági reklámtörvény, a gyógyszertörvény és a jövedéki adóról szóló törvény, hiszen olyan helyeken is ajánlják a termék használatát, ahol egyébként tilos a dohányzás, bárhol árusítható, bárhol reklámozható, és jövedéki adót sem kell fizetni.
Tipikus példája ennek a jelenségnek a cigaretta formájú, nikotinkapszulával ellátott e-cigaretta, ami nálunk még új terméknek számít, ám Európa más országaiban már régebb óta hódít, és a dohánytermékek piacának komoly szereplőjévé vált. A készítmény - hasonlóan a dohánytermékekhez - nikotinfüggőséget okoz. A helyzetet súlyosbítja az a tény, hogy az említett kapszulában megközelítőleg öt doboz cigaretta mennyiségének megfelelő nikotin található, ami egy nemdohányzó szervezet számára a halálos adag többszöröse.
Mindannyian tudjuk, hogy a nikotin az emberi szervezetbe kerülésekor addiktív hatású, továbbá közvetlenül egészségkárosító. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kiáll azon szándéka mellett, miszerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a dohányosok száma radikálisan csökkenjen a jövőben Magyarországon, mert mindannyian jól tudjuk, hogy könnyebb rászokni a cigarettára, mint később arról leszokni. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy az olyan termékek esetében, mint jelen esetben az e-cigaretta - amiről még azt sem lehet tudni, hogy milyen hatást vált ki a fogyasztó szervezetében, azaz leszoktató hatású-e vagy sem -, a hatóságoknak határozottabban kell fellépniük.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem öntől: mit tesz a minisztérium annak érdekében, hogy átláthatóbbá váljon a dohányzásról való leszoktatásban segítő termékek helyzete Magyarországon? Mit kíván tenni miniszter úr annak érdekében, hogy az e-cigaretta vagy ehhez hasonló termékek Magyarországon ne kerüljenek illetéktelen kezekbe?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés