DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Együttes és általános vitát folytatunk le a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról, az alkotmánymódosításról és az önkormányzati törvény módosításáról. A vita elsősorban a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról szólt, a mai napon is erről beszéltünk, de talán méltatlanul kevés szó esett az önkormányzati törvény módosításáról, hiszen az önkormányzatok egyik fontos alrendszere a magyar költségvetésnek. Jelentős milliárdokról döntenek az önkormányzatoknál, illetve a központi költségvetés is jelentős milliárdokat nyújt az önkormányzatok számára.
Azt is tudjuk, hogy az önkormányzatiság az egyik legnagyobb vívmánya volt a rendszerváltásnak, az 1990. évi LXV. törvény kiemelt autonómiát biztosított az önkormányzatoknak, hogy a helyi döntéshozók, legközelebb lévén a választókhoz, legjobb belátásuk szerint hozzanak döntéseket. Ez a törvényjavaslat 2007 novemberében került benyújtásra. Beszédes önmagában a dátum is, hiszen ha visszagondolunk, az önkormányzatok részéről a kötvénykibocsátási hullám 2007 novemberét követően indult meg, miután ez a törvényjavaslat benyújtásra került. Az önkormányzatok kötvénykibocsátása 2006-ban 22 milliárd forintot ért el, ez mintegy megtízszereződött a 2007-es esztendő végén, vélhetően ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása is indukálta ezt.
Miért mondom ezt? Azért, mert jó néhány olyan önkormányzat is felvett ilyen jellegű hitelt, illetve bocsátott ki zárt körben kötvényt, amelynek ilyen nagyságrendben nem állt szándékában. Tette ezt azért, mert ez a törvény jelentősen korlátozza az önkormányzati autonómiát, gyakorlatilag ellehetetleníti a hitelfelvételt, hiszen az adósságkorlát alapja az önkormányzati szabad forrás, néhány nagyon gazdag önkormányzatot kivéve. Hiszen a helyi önkormányzat fejlesztési célú éves kötelezettségvállalásának felső határa az adósságkorlát-alap 80 százaléka. Ez így bonyolult mindenki számára, de engedjék meg, hogy mondjak néhány példát erre majd a következőkben.
Tudjuk, hogy az önkormányzati döntéseket és a finanszírozást legtöbb esetben a központi jogszabályok, illetve az ágazati jogszabályok határozzák meg. Feladatot rendelnek el az önkormányzatoknál, a többletkiadásokat azonban, kevés kivételtől eltekintve, nem vagy csak részben finanszírozza a költségvetés. Így az önkormányzatoknak központilag keletkezik forráshiánya, nem saját maguk idézik elő. Gondoljunk csak az oktatási kiadásokra, vagy akár a tb. által finanszírozott kórházi kiadásokra, amelyek jelentős adósságállományt keletkeztetnek. A működésben a bérpolitikai intézkedések, akár az illetményemelés, a pótlékemelés, a minimálbér-emelés, a költségvetés által évente számított és túllépett infláció, az áfajogszabályok és kulcsok változása mind-mind önkormányzaton kívül álló körülmény. Ugyancsak a fejlesztési kiadásoknál például az eszköz- és felszerelésjegyzék az oktatásban és az egészségügyben, akadálymentesítési feladatok előírása, szakmai jogszabályok előírása, például az amortizáció máig megoldatlan kérdése mind-mind önkormányzaton kívül álló intézkedés.
Így aztán előre nem lehet számítani, hogy milyen kiadások keletkeznek az önkormányzatoknál, a többletkiadások finanszírozását és a feladatok végrehajtását adott esetben ez meg is tilthatja, ami további adósságot keletkeztet. Gondoljunk például arra, ha a béremelést nem hajtja végre az önkormányzat, a központilag elrendelt béremelést, mert nem tud működési hitelt felvenni ennek a korlátozó szabálynak a következtében, a bíróság pedig megítéli az oda forduló közalkalmazottaknak, ez újabb adósságot keletkeztet. Nem veszi figyelembe ez a törvény az önkormányzatok gazdálkodását sem, azt sem, hogy ez egy folyamat, amelyet nem lehet leszűkíteni naptári vagy költségvetési évre. Eddig volt lehetőség, illetve még ma is van, és remélem, marad is az éven belüli likvid hitel felvétele helyett egy éves, de a költségvetési éven túlmutató hitel felvételére. Hiszen pont ez a lényege, hogy az év közben keletkező adósságot vagy kiadást nem egyenletesen osztja el a szabályozórendszer sem a bevételek, sem a kiadások tekintetében, ezért sok esetben év végén nyújtanak be olyan számlákat, amelyeknek áthúzódó hatásuk van a következő esztendőre. Ez egy újabb adósságot keletkeztetne az önkormányzatoknál.
Ilyen például az áfa visszaigénylése is, annak kiutalásáig a hitel itt is áthúzódhat a következő évre, vagy akár a pályázati pénzek esetében, mondjuk, ha három évre nyer el az önkormányzat egy pályázati forrást, itt utófinanszírozás van, a program kiadásait nem tudja majd megelőlegezni az önkormányzat. Ráadásul, ha áfa-visszaigénylés van, és ez jelentős összeget tesz ki, az APEH minden esetben megvizsgálja ennek jogszerűségét, ami hosszabb időt vehet igénybe. Mindannyian tudjuk, hogy az európai uniós források utólagos finanszírozással valósulnak meg. Gyakorlatilag kizáródnának ebből az önkormányzatok, csak néhány tehetős önkormányzat tudná ezt megelőlegezni. Ismerve a kiszámíthatatlan központi szabályozást, a költségvetésből származó bevételek sem prognosztizálhatók megfelelő pontossággal, tekintettel az évente változó szabályozásra.
Az önkormányzati feladatok és azok finanszírozási összhangjának hiánya miatt a bevételek és kiadások különbségéből számított adósságkorlát a költségvetési gazdálkodás folyamatát veszélyezteti. Megoldására az önkormányzatok nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel, mert elsősorban nem saját döntéseik miatt, ahogy már említettem, merülhet fel az eladósodás kérdése. A finanszírozási reform évek óta várat magára. A gyakorlatban a hitel alapvető funkcióját nem hagyja érvényesülni ez a jogszabálytervezet, hogy a később keletkező bevételeit az önkormányzat megelőlegezze külső forrásból, például utófinanszírozás esetén, egyes esetekben a lakosság részére megállapított fizetési kötelezettségből, új adónemek bevezetéséből számított, vagy később keletkezett bevételek terhére.
Egy technikai jellegű probléma is van a jogszabályban, 90 napos hatályba léptetési határidőt ír elő a törvényszöveg, az indoklás érthetetlen módon ezt 30 napra szűkíti, vélhetően ezt ki kell javítani, mert ez nem teremti meg a törvény szövegének és indoklásának összhangját.
Szeretném elmondani itt a Házban, hogy nem az önkormányzatoktól kell félteni az állam eladósodását. Hiszen ha belegondolunk, a 8 ezer milliárdról 16 ezer milliárdra növekedett adósságállomány, ami az elmúlt öt esztendőben keletkezett, mintegy huszadrésze az önkormányzati adósságállomány. Ez is az utóbbi időben növekedett meg, akkor, amikor jelentős költségvetési finanszírozási korlátokat vezettek be a különböző ágazatok területén, mint a már említett oktatás vagy az egészségügy, amelyeket az önkormányzatoknak mint állami feladatot ellátóknak az állam helyett kell vállalniuk, és ha ehhez nem biztosítanak elegendő pénzeszközt, akkor ezt valamilyen formában, akár működési hitel, akár a fejlesztések esetén fejlesztési hitel formájában fel kell hogy vegyék.
(10.30)
Az önkormányzatoknak abban az esetben, ha ezzel a működési hitellel ki nem egyenlített adósságai keletkeznek, úgy máshonnét kell forrásokat megspórolni, adott esetben a szociális kiadásoknál, amiről tudjuk, hogy egyébként növekvő tendenciát mutat. A törvényjavaslat nem tér ki annak a problémának a rendezésére sem, hogy a megelőző években felvett hosszú lejáratú hitelek törlesztését és a felvett hitelek kamatait az adósságkorlátnál figyelembe kell-e venni.
Úgy látom, és javaslom is a képviselőtársaknak, hogy ebben a formában ez a törvényjavaslat az önkormányzatok számára elfogadhatatlan. Egy próbaszámítást is végeztek jó néhány önkormányzatnál az elmúlt évi költségvetési számokkal, amely azt eredményezte, hogy az önkormányzatnak nemcsak az új fejlesztési elképzeléseiről kellett volna lemondani, de a folyamatban lévő beruházások fedezetét sem tudta volna biztosítani.
Erre figyelemmel a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ezt a törvényjavaslatot részben mint alkalmatlant ennek a kérdésnek a kezelésére, részben pedig azért, mert az önkormányzati autonómiát messzemenően sérti, elutasítja, nem támogatja a zárószavazás során.
Köszönöm a figyelmüket. (Keller László: Ez világos beszéd. - Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés